Idén húsvét környékén az egyik budapesti vendéglátóipari egység az alábbi bejegyzéssel hirdette magát: „Nagypénteki gasztroplacc. Bogrács babgulyással és pezsgővel.” Egy ilyen banálisnak ható mondat több mindenről árulkodhat: egyrészt a keresztény kultúrkörben való tájékozatlanságról, másrészt a fogyasztói társadalom melletti elkötelezett kiállásról. Ha valakit zavar, vagy zavarba hoz az efféle, a hagyományt elutasító és a fogyasztást támogató szöveg, jól választ, ha a Szomjoltók társasága mellett dönt.

Kép forrása

Jeles nevek
Az Új Ember Kiadó gondozásában látott napvilágot a Szomjoltók társasága című, a lap másfél évtizedében közölt interjúkból válogató kötet. 
A könyvborító magáért beszél, pontosabban a rajta feltüntetett nevek: Andrzej Wajda, Kocsis Zoltán, Molnár Piroska, Ljudmila Ulickaja garancia, hogy feltehetően nem csalódunk majd a könyvben. Persze a jól bejáratott nevek azt a veszélyt is magukban hordozhatják, hogy rutinos interjúadóként előre átgondolt, kész feleleteik vannak valamely jelenségre, a zavar és megakadás elkerülése végett udvariasan adnak kitérő vagy unalomig ható diplomatikus válaszokat. Itt azonban nem fenyeget ez a veszély.

Kép forrása

A legbátrabb hozzáállás
A Szomjoltók társasága című könyv, ha megnyugtatóan kék borítója nem tartalmaz semmit, ami a nyugalom megzavarására lenne alkalmas, mély és nem mindig idilli beszélgetéseket gyűjt egybe, ha úgy vesszük, éppenséggel keresztény interjúkat tesz ki. Mert mit jelent ez: keresztény beszélgetés? A legelszántabb radikalizmust, a legbátrabb hozzáállást, legyen az művészet vagy közélet, legyen az bármi, vagy, ahogy Henri Boulad atya írta: „Jézus, amikor kiránt bennünket középszerűségeinkből, arra kényszerít, hogy átlépjük határainkat. Gyakran mondom, hogy a kereszténység az emberfeletti ember vallása.” A könyv interjúi tényleges határátlépések.

Kép forrása

Erőfeszítés nélkül
Katolikus újságokat nem egyszer a túlzásba vitt, kissé riasztó vallásosság vádja éri, ezt a csapdát a kötet interjúi minden komolyabban tett erőfeszítés nélkül sikeresen elkerülik, az egészségtelenségig fokozott ájtatosság nem kísérti meg a szövegeket, az interjúk készítői nem erőszakolják rá egyik alanyukra sem direkt a vallásosságot és a hitet, arra a maga természetessége szerint tér ki mindegyik beszélgetés, s vezet váratlan területek és témák közé. 
A zene kapcsán például ezt mondja a világhírű zeneszerző, Krzysztof Penderecki: „Amikor szakrális zenét írok, kicsit úgy érzem magam, mint egy utolsó mohikán. Kollégáim eltávolodtak ettől a zenétől, és bírálnak is engem emiatt. Mégis kiderült, hogy a vallásos zenére a mai embernek is szüksége van, sőt ez a zene politikai szerepet is játszik.” 
Öröm, hogy megjelennek ilyen típusú könyvek. Van terük, van olvasójuk.