Megjelent József Attila 1930 és 1937 között írt összes értekező tanulmányának és cikkének kritikai kiadása a L'Harmattan Kiadó és a József Attila Társaság közös gondozásában. Tverdota György irodalomtörténész, a nagyszabású, az összesen csaknem ezerötszáz oldalas, kétkötetes munka egyik szerkesztője elmondta: József Attila prózai írásait a kritikai kiadás igényével először Szabolcsi Miklós készítette el 1958-ban. 1985-ben azonban igen nagy mennyiségű kézirat került elő a költő elveszett vagy lappangó hagyatékából. „Olyan mennyiségű és olyan fontosságú kéziratos anyagról van szó, amely alapjában rajzolja át a költő gondolati fejlődéséről kialakult eddigi képet” – fűzte hozzá. 
                  
Kép forrása

A kulturális élet perifériáján
József Attila 1923 és 1930 között írt értekező szövegeinek kritikai kiadását Horváth Iván irodalomtörténész, egy általa vezetett egyetemi és doktoriskolai hallgatókból álló munkacsoport élén jelentette meg 1995-ben Szövegek és a Magyarázatok címmel. Néhány éves szünet után Horváth Iván és csapata elkészítette az 1930-1937 között írt korpusz szövegkritikáját is. A munka eredményét elektronikus formában tették közzé.
A most megjelent kötet egyik szerkesztője, Tverdota György elmondta, hogy a már elkészült elektronikus szövegváltozat jegyzetekkel, apparátussal kiegészítését 2012-ben kezdte meg egy munkaközösség, amelynek magját hat kutató, rajta kívül Agárdi Péter, Bókay Antal, N. Horváth Béla, Sárközi Éva és Veres András adta. A munkába számos fiatal kutatót, valamint külső szakembert is bevontak, a felmerülő fontos kérdések tisztázására pedig konferenciákat szerveztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 
A munkaközösség saját szigorú kritériumrendszerét követve, Horváth Iván és csapata eredményeire is építve újra elvégezte az 1930 és 1937 közötti korpusz teljes szövegkritikáját. A hosszan tartó folyamat eredménye a mostani kötet, amelyet Sárközi Éva rendezett sajtó alá, és Tverdota György mellett Veres András szerkesztett. 

Kép forrása         

Kisajátított örökség
Bár József Attila a magyar irodalom egyik legnépszerűbb és legismertebb költője, értekező prózája alig ismert a laikus közönség előtt. Ennek az egyik oka, hogy a költő érett korszakában, a húszas évek végétől kezdve egyre inkább a kulturális élet perifériájára szorult. Kevés felkérést kapott, hogy széles nyilvánosság előtt hallassa hangját. Nem bővelkedett lehetőségekben, ha nézeteit képviselni kívánta a sajtóban. Az értekező József Attila első válogatott szövegegyüttese is csak halála után, verseskötetének függelékében jelenhetett meg. Szövegeit olvasói gyakran túlbonyolítottnak, skolasztikusnak ítélték a „publicisztika retorikai lehetőségeivel is élő bölcseleti és szociológiai szaknyelvre” jellemző írásmódja miatt.  József Attila gondolatmenetének követése Tverdota György szerint az átlagosnál nagyobb figyelmet követel meg. Gondolati teljesítménye 1930 őszétől egyre eredetibbé, egyre mélyen szántóbbá válik.  
Ugyanakkor József Attila értékező prózájának szerény ismertsége mögött ideológiai ok is húzódik. Gondolati örökségét ugyanis a „létező szocializmus” idején igyekeztek kisajátítani, pedig figyelmes olvasás esetén kiderülhetett volna, hogy a költő szembefordult a munkásmozgalom bolsevistának nevezett ágával, bírálta a Szovjetuniót, és vitába szállt Marx vagy Engels tételeivel.
„Korábbi kezdeményezések után igazán komolyan 1930 őszétől mélyült el József Attila marxista tájékozódása. Belépett az illegális kommunista mozgalomba, majd a mozgalom kizárta magából. Közel került a szociáldemokrata törekvésekhez, bár sohasem azonosult vele teljesen. Azért nem, mert alapjában véve baloldalibb álláspontot képviselt a szocialistáknál. Mai fogalmaink szerint rendszerkritikus értelmiségi volt, azaz a kapitalista rendszert nem fogadta el az emberi fejlődés végső, megváltozhatatlan állapota gyanánt” – hangsúlyozta Tverdota György. 
         
Kép forrása

Kettős kódolású művészetelmélet
1937 július végén, nem sokkal az öngyilkossága előtt is leszögezte írásaiban, hogy társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját tartja irányadónak. „Tessék ezt tiszteletben tartani” – fogalmazott Tverdota György, aki szerint az a nagy költészet, amelyet ma a nemzet egésze magáénak vall, ezen a marxista gondolati alapon nyugszik. Hozzátette: bár az ortodox marxizmustól több kérdésben elszakadt, József Attila sosem vált antimarxistává, élete végéig a marxi eszmerendszer vonzáskörzetében maradt.  
Míg társadalmi kérdésekben a marxizmust vette alapul, az ember belső világának kérdéseiben, belátva, hogy a tudományos szocializmusnak nincs korszerű szubjektumelmélete, egy idő után másfelé tájékozódott. Végül a freudi pszichoanalízis elméletét találta alkalmasnak arra, hogy ezt a hiányt betöltse – hangsúlyozta az irodalomtörténész. Tverdota György szerint a marxi elméletet alapul véve József Attila nem kapott választ az őt sújtó, lelki eredetűnek vélt súlyos szomatikus panaszokra, és nem tudta megmagyarázni a költői műalkotás létrejöttének mozgatórugóit sem. Ezért mintegy beépítette a marxi ihletettségű gondolatrendszerébe a pszichoanalízis tanulságait.
Ez a szellemi folyamat egy 1933-1934-ben megfogalmazott, de József Attila élete végéig fejlesztett „kettős kódolású művészetelmélet” kialakulásához vezetett. Ebben a rendszerben a művészet egyfelől az olvasó (proletár) kulturális igényeinek kielégítését szolgáló termelés, másfelől önkifejezés, az emberi lélek legbelső mozgató erőinek, az ösztönöknek szublimált, szellemi termékké finomított megfogalmazása.