Különösen George Orwell 1984 című kultikus műve után volt érdekes Huxley Szép új világa, egy egészen másféleképpen elképzelt jövőről olvasni, természetesen annak minden, a túlzott hatalomkoncentráció és a technológiai fejlődés okozta veszélyeivel egyetemben. Ez a disztópia egy uniformizált társadalmat, és a társadalmi egyensúly, mint legfontosabb cél fenntartásának folyamatát, valamint annak módszereit mutatja be. 

Kép forrása

A Keltető és Kondicionáló Központban
A regény in medias res a Közép-Londoni Keltető és Kondicionáló Központban – amelynek homlokzatán a Világállam sokat sejtető mottója áll: „Közösség, azonosság, állandóság” – tett gyárlátogatással indít. Az igazgató néhány kollégájával együtt egy diákcsoportnak magyarázza, milyen nagyot fordult a világ a XXVI. századra: az ember már régóta nem elevenszülő (sőt, maga a „szülő” fogalom immáron szitokszónak számít), ehelyett mesterséges megtermékenyítési eljárással, néhány (lehetőség szerint minél kevesebb) női petefészekből és néhány férfi egyedtől származó hímivarsejtekből, szinte futószalagon „gyártják” a több tíz egyedet számláló egypetéjű ikercsoportokat. Így tökéletesen egyforma szabványnők és szabványférfiak, Alfák, Delták, Gammák és Epszilonok születnek, akiket születésüktől fogva predesztinálnak későbbi sorsukra: a legtöbben a Világállam üzemeinek gyártósorai mellé kényszerülnek életük végéig. 

Kép forrása

Fél grammnyi szómatabletta
Mindennek célja pedig a szigorú társadalmi egyensúly fenntartása: az emberek már kora gyermekkorban elkezdett úgynevezett kondicionálása során hetente több órán keresztül nevelik beléjük a társadalomban elfoglalt szerepük előnyeit és a többi kaszt hátrányait. A majdani Alfákat például, a társadalmi piramis csúcsán elhelyezkedő, megbecsült és fontos munkákat végző egyedeket úgy nevelik, hogy igaz ugyan, hogy nagyon sokat kell dolgozniuk, azonban rendkívül okosak és legalább nem olyan ostobák és egyszerűek, mint az Epszilonok. Az Epszilonokat pedig úgy kondicionálják, hogy örömöt okozzon számukra a tudat, hogy nem kell annyit dolgozniuk, mint az Alfáknak. „Mindenki pontosan tudja, hol a helye. Az emberiség történelme során most először.” – magyarázza a Keltető és Kondicionáló Központ igazgatója. 
A Világállam ekképpen éri el, hogy ne legyenek konfliktusok, társadalmi megosztottság, sztrájkok vagy háborúk, a társadalom tagjai ugyanis mindent megkapnak az élettől: a betegségeket, halálos kórokat például már régen legyőzték, az emberek életük végéig fiatalosak és fittek maradnak. A munkaórák letelte után szinte kötelező jelleggel mennek elektromágneses golfozni, ha pedig nagy ritkán véletlenül magányosak, rosszkedvűek lesznek, csupán bekapnak fél grammnyi szómatablettát, e világ legális kábítószerét és ismét visszatér a boldogság – vagy legalábbis annak illúziója. 

Kép forrása

Fő az állandóság
A mű egyik különlegessége, ahogy bemutatja, az állam hogyan szabályozza az állampolgárok életének minden területét és mozzanatát. Gondosan ügyelnek arra, hogy az emberek ne gondolkozzanak túl sokat a problémákon – amelyek a hatalommal szembeni elégedetlenséghez vezethetnek, majd pedig lázadáshoz, esetleg forradalomhoz –, problémák ugyanis nem léteznek. Több száz éve kiiktattak és betiltottak mindent, amely komolyabb fejtörést okozhatna a polgárok számára vagy akár csak önálló gondolkodásra és önálló cselekvésre ösztönözhetné őket: nincs többé tudomány (csak és kizárólag állami szinten), sem művészet, sem érzelmek, sem vallás. Remekül illik e világba Henry Fordnak, a tömeggyártás és a futószalagos gyártósorok atyjának egekbe magasztalása és istenként kezelése („Fordnak hála!”). A társadalmat a Világállam arra ösztönzi, hogy dolgozzon, termeljen és fogyasszon minél többet, valamint hajszolja az élvezeteket. Fő az állandóság, a változatosság csak zűrzavarhoz vezet. 
Bár a falanszter és a futószallag azóta lekerült a napirendről a Szép új világ klasszikus sci-fivé lett. Ajánlom mindenki számára, aki szeret időnként elmerengeni korunk (nem csak technológiai) vívmányain, eszméin, hogy vajon mi volt jobb vagy rosszabb az elmúlt századok során, min lehetne javítani, valamint azon a kérdésen, hogy vajon mi várható majd a nem is oly távoli jövőben?