Nagyon kell figyelnem majd, hogy nehogy már megint a Boriról áradozzak itt tíz számon keresztül, mint egy szerelmes gimnazista a városi színház primadonnájáról. Pedig remek szórakozás ez, egy valódi és viszonylag normális személyért rajongani. 

Kép forrása

Egy jól kompenzált nárcisztikus
A Péterfy Bori és a Love Band projekt tulajdonképpen egy atavisztikus visszaütés a hatvanas-hetvenes évek zenéjére, amikor is valódi emberek, valódi zenészként, valódia alkotási folyamat során hoztak létre – az adathordozói korlátok és méretek figyelembevételével – mindenféle műalkotásokat. 
Jelen esetben a frontember nem frontember-alkat, annak ellenére, hogy az összes frontemberi tulajdonsággal rendelkezik, élvezi is a frontemberséget, de mégse annyira nárcisztikus, személyiség és lényeg nélküli elmebeteg, mint ami manapság szokásos a könnyűzenében.  Péterfy Bori egy jól kompenzált nárcisztikus, ami már majdnem annyira jó, mint az egészség. Mint közismert az énekesnőről, politikai értelemben liberális, bármit is jelentsen ez manapság Magyarországon. Viszont, amit a társaival művelnek, az zeneileg is, szövegileg is és előadásmódilag is egyformán a lehető legkonzervatívabb. És különösen andalítóan konzervatív érzelmileg, olyan emberképet mutat, amely ma nem igazán divatos. Ez a zene és szöveg nem ad lehetőséget arra, hogy holmi védett terekbe menekülj előre, hogy magadban elbújj a világ és az érzelmeid elől. Ez a zene arról szól, hogy az életet élni kell, mert a vereség, a veszteség, a rossz kockázata nélkül a lét semmi csupán.

Kép forrása

Jobb kedvűek most sem lettünk
„Nincs már odafönn senki sem” – jelenti ki a Föld hívja földet című dalban Bori. A kétértelmű, sokértelmű mondatok lényege ebben az esetben az, hogy a sok értelem egyszerre érvényes és érvénytelen. Ez valamiféle leszállás, de nem egy jól sikerült hazatérés, hanem hasra érkezés. Rosszkedvű megfosztottság az utazás öröme nélkül. Talán nincs is otthon. Mondjuk, nem egy jókedvű szám.
A Ne keresd az igazit, az én voltam az gondolata visszatérő témája a zenekarnak. Hozzá teszem, sosem értettem, ha ilyen bőszen keresik az igazit. „...Engedj be!...” Mondjuk, én megtaláltam keresés nélkül, úgyhogy valószínűleg innen az empátiahiány. „Látom a csajodat, nem nagy szám!” Te jó ég! Ez a szám egy női zaklatóról is szól. Ahogy az elhagyott, elfelejtett, komolyan nem vett nő számon kér, az annyira igazi. Jól adja a Bori a felháborodott egyszerű nőt, aki hergeli magát, de mégis irónia az egész. „...Mi az, ami elmúlt itt benn?...” Az önreflexivitás teljes hiánya a női butaság egyik jellegzetessége. Mert a nők és a férfiak másképp buták. És ezt ezek a dalok tudják. Már úgy értem, a bölcsesség azon definíciójának keretein belül, hogy korlátaink belátása az értelem kezdete.
„Törlöm a számod végleg!”
Jobb kedvűek most sem lettünk, de legalább színvonalasan szórakoztunk.

Kép forrása

A legjobb sorok 
„…. a szívben őrült robbanás végre
utána vágy marad
tűz és rágondolás….”
Csak nem ez is az igaziról szól? Jó, ez a szó, ez a „rágondolás” ez sok közhelyet tesz érvényessé. Szerelem első látásra?
„Levegő sem kell veled a víz alatt” és a vége meg egy lakatlan sziget (...„lesz az ágyam holnap nélküled”...). És az embernek az az érzése, hogy hiába a mélabú, ezt valaki élvezi. Pontosabban ez a hangulat kell ahhoz, hogy még jobban tudjuk élvezni. Mi is. Ha bárki elfelejtette volna, milyen is a szerelem (...„együttébredés”...). Na, nagy nehezen megértettem, hogy miért jó ezt énekelni.
Viszont 3 perc 36 másodperc ebből a hangulatból pont elég.
Aztán jön a Vigyázz! Valami álmokról van szó, „….csak te voltál bennük ismerős...” Kétségbeesetten keresem, hogy mire is kellene vigyázni. „...Egyből megérzed, ha valaki jó irányba téved...” Hacsak nem erre. Szándékosan csak nem megyünk jó irányba? Miféle lelkek ezek? De csalódni azt nem kellene. „...Ne hagyjunk semmit üresen!...” Hát az viszont nem derült ki, hogy mit tegyünk bele. Miből van ilyen sok egyáltalán?
Hopp, egy Oázis! „...Hideg veled ez az éjszaka...” De azért „én vagyok az oázis” (ahol nem vagy ott). Ez megint valami szakítós. Ezek többet szakítottak, mint egy nagyobb leányiskola végzősei 1962 óta összesen. De ez a szakítás legalább nem viselte meg a vers alanyát, mert rájött, hogy a másik nem ér fel hozzá. Ebben az esetben nyilván a másik szomorú. Valaki mindig szomorú.
És persze az Oázishoz el is kell jutni. Erre jó az Expedíció. „...Láb a láb között...” Azt hiszem, ez erotikus, de úgy énekelve, hogy „...most ne ébressz fel!...” Miért van az az érzésem, hogy mindegyik számban ugyanaz a nő, de a pasi más? (A pasi a nők szava a férfira. Legalábbis azt hiszem.)
És egy újabb szakítás Te meg én és a kutyád címmel. Jó, de hogy jön ide a kutya? És kinél marad a végén? Az aggodalom a kutyáért megmarad. Nem múlik el, de szegény eb az eleje után elfelejtődik. „...Nem jutunk ki élve …. sírni fogsz, ha véget ér...” „...A másik élet félek végül tetten ér...” Na, ez a mondat tényleg nagyon ott van.

Kép forrása

Már megint ölnek 
Kutya után pedig Farkas. „...Vértől meleg a száj...” Maradjunk annyiban, hogy inkább féljünk a (vér)farkastól. Ennél a zenekarnál minden lemezen megölnek valakit. Most valami meztelen bárányt. Amúgy a szám vérfarkassá változáshoz kifejezetten decens muzsika, az alanyt kellemesen távolítja el az áldozata iránt érezhető empátiától. Bárányok kerüljék.
 „...Tíz perc szerelem égeti el, bárhogy szeretem nem hiszi már el… ...Tíz perc szerelem ölt meg az éjjel...” Esküszöm nem akarom tudni, hogy miről szól ez az egész, de már megint ölnek, meg elégnek. „...Hideg foltok a köpenyemen...” De annyira jól van elénekelve. Hálás vagyok, hogy ezt sem nekem kell átélni.
Aranykor. Ez is egy cím. „...A folyó gyilkos víz...” Hát ez se az élet értelméről szól. Vagy annak pozitív megközelítéséről.
Erre a lemezre is igaz, mint minden igazán jóra, hogy megkedvelni csak a negyedik-ötödik meghallgatás után fogjuk, akkor foszlik számokra, akkor különülnek el a színek és hangulatok.
Ennyire joggal nőuralta zenét még életemben nem hallottam. Ezért veszélyesek az erős nők. 
Pedig ez egy depressziós zene. És mégis jobb kedvű leszek tőle. Ki a fene érti ezt. Más depressziós zenét nem is hallgatok, mert kifejezetten víg kedélyű vagyok. Hiába, a művészet hatalma.
Aztán van valami app is vagy volt, amihez valami játék kapcsolódik, de ennyire nem vagyok a kor gyermeke, hogy le is töltsem. De koncertre megyek. Ez zene és ének, csak komoly indokkal vetítsenek képeket mögéje.