Nem lehet két életünk, pedig ötletünk lenne hozzá

MEGJELENT: 2017. március 22. | SZERZŐ: Bálint Botond

Az ember bizonyos életkor után elveszíti általában azt a képességét, hogy a rajongáshoz hasonló érzésekkel forduljon együttesek, énekesnők felé. Én speciel hat éves koromban voltam utoljára szerelmes egy énekesnőbe, konkrétan a Katona Kláriba. Nem mintha fel tudnám idézni a számait (ez talán adott életkorommal magyarázható), csak az érzés emléke maradt meg. A dolgot sikerült komolyabb lelki törések nélkül kinőnöm és a későbbiekben már nem uralkodott el rajtam rajongás jellegű viselkedés. Az ember persze ugrált Pál utcai fiúk, Sziámi meg Kispál koncerten az első sorokban, szorgalmasan hallgatta a lemezeket, de énekesnő nem érintett meg egészen addig, amíg a Péterfi Borit egy barátom (egyébként nő) meg nem mutatta. Rajongásom persze nem túlzó, nem mérhető a hatéves koromban tapasztaltakhoz, de a feleségem és a fiam szerint egy kicsit túl sokat hallgatok Péterfi Borit (nyilván a Love Banddal együtt), mert az egyéb formációkban elkövetett éneklései nem kötnek le annyira.

A nő

De ez a Bori, a fene egye meg, bekúszott a lelkembe, oda, ahol a mélyebb érzületek lakoznak és nem csak a hangja, hanem maga a nő is ott kereng folyton férfilelkem mindenféle vonzó (és bizony sokszor elfelejtett) nőkkel telezsúfolt emlékkönyvében. Péterfi Bori szövegeket is ír és láthatólag, hallhatólag inspirál olyan szövegírókat, akik kifejezetten rá gondolva, neki írnak olyan verseket, amelyek csak az ő hangján élnek meg igazán. Tudom is, hogy miért. Szinte minden nőnek megadatik, hogy életében valakinek, ha csak egy rövid ideig is, ő legyen az igazi nő. Sokaknak, akik megfelelnek az aktuális szépségideálnak, az is összejön, hogy többször, sokáig és sokaknak tetszenek, de az nagyon keveseknek jut, hogy irigyeljük a férjét. 
Pedig a Bori dilis egy kicsit, látszik és hallatszik, hogy néha morcos, de mégis, az ember akkor is lenne a férje helyében, ha maga egyébként jó helyen van és ez a vágya nem a hiányból ered, hanem pont a megélt pozitív tapasztalatból, abból a másik hiányból, hogy végül is nem lehet két életünk, pedig ötletünk lenne hozzá. Péterfi Bori olyan nő, hogy nem is merném megtudni milyen lehetett kamaszlányként, fiatal csajként, elég, ha látom, hogy milyen most és tudom, hogy nagymamaként is ugyanazt a húrt pendíti majd meg. Valahol azt nyilatkozta (tartalmilag), hogy ha egy nő rendszeresen egy férfizenekar előtt mozog, akkor tudnia kell róla, hogy az énekesnő feneke rendszeresen téma lesz köztük. Nekem úgy tűnt, megértő a fiúkkal ebben a kérdésben. És tesz is érte, hogy ne csalódjanak. És hála istennek a dalokban, ha nem is mindig optimistán, nőkről és férfiakról van szó. Ez egyébként a csapat teljes munkásságára tulajdonképpen nagyon optimistán jellemző, az, hogy a nő és a férfi mindig egységként jelenik meg, egymásban értelmezhető külön identitásként.

A szöveg
Nem véletlenül használtam az előbb a vers szót. Minden kornak megvan az időszakot kifejező, annak hangulatát, életérzését a legjobban megőrző formátuma, amely a kor elmúltával is visszaidézi a véglegesen elmúltat, azt, amit csak az érezhetett, aki megélte. De ezek a művek mégis visszaadnak valamit a korból, amelyben születtek. Az énekmondók, mesélők generációkon átívelő emberről emberre terjedő hagyományát nemzedékekre megszakította a modernitás, a városokba özönlés népvándorlása, a modern, pillanatnyi extázisra koncentráló szórakozások milliónyi lehetősége, de a mi korunk is kitermelte a maga mesélőit, a rögzített szavak, énekek végtelen tömegében ott rejtőznek, sokszor a szemünk előtt, a jelen költői és verseik avatott előadói.

A korszak
Ahogy az Edda első két lemeze a nyolcvanas évek elejének lenyomata, ahogy a PUF a nyolcvanas évek közepén ragadta meg a korszellemet és őrzi akkori dalaival máig, ahogy a Kispál a kilencvenes évek hangulatát hanghordozósította (elnézést), úgy a Péterfi Bori és a Love Band az ezredforduló utáni világ művészi dokumentálásában (bármennyire fura szó is ez erre) játszik lényeges szerepet. Ez a zene, habár a zenekar 2007-ben alakult, nekem igazából visszatekintés a ma káoszából a már rendezetté vált múltra, amelyet így könnyű szebbnek és biztosabbnak látni. Ez a zene és ez a szöveg olyasmiket kér számon a jelenen, olyan érzéseket és állapotokat, olyan emberi dolgokat, amelyek valahogy csak vágyottak mostanában, de már nincsenek meg.
Én még az egész lemezt hallgatók kasztjába tartozom, így mindegyik anyaguk egységes élményként él bennem és a Szédülést is egyben szoktam meghallgatni (mint, ahogy most is).

„Ma este mindenki egyedül táncol"
Na, az első számot pont nem is értem. A Dühös Max és a néma Lány (feat. Henri Gonzo) zeneileg is kicsit más, mintha lenne benne egy kis minimalizmus. De nem rossz hallgatni és jól felvezeti a Szédülés című számot, ami nemcsak a címadó dal, hanem egy olyan Péterfi Bori (szöveg) szerzemény, amely illeszkedik abba a lemezeken átívelő vonulatba (például Szembogár), amely a magány másik nem általi enyhítésének, illetve enyhítetlenségének vagy enyhíthetetlenségének lehetőségeit boncolgatja nem csak fülbemászóan, hanem brutálisan is. 
„Ma este mindenki egyedül táncol”. Ezt annyira, de annyira lehet mélabúsan énekelni. Mondjuk, én mindig is tudtam, hogy ritka kivételektől eltekintve, hülye ötlet egyedül táncolni, de nincs is ennél nagyobb magány. Aztán végül persze van „gyönyör előtti fény”, mindkettőt éreztük mindannyian, akik éreztünk már egyáltalán.
Aztán jön a Tombol a világ, szintén Bori szöveg, a halál, az elmúlás, a reménytelenség, a magány himnusza, de valahogy mégsem rossz hangulatú a szám, mert az ember a hallgatása közben elevickél a tetején, a jó zene nem engedi, hogy elsüllyedjen, mégis valahogy jól jövünk ki az egészből.
Aztán jön a Szép halott. Érdemes a videóváltozatot megnézni, mert az elején a zajok nagyon jó és a történet képileg is azt az őszinte, mindent átható, hideg gyűlöletet mutatja be, amit csak olyan nő és olyan férfi érezhet egymás iránt, akik valaha nagyon szerették egymást. Mondjuk pont ezt is a Bori írta, ha személyes élményből, akkor remélem, még él a pasas, mindenesetre azt is remélem, hogy senki sem fog soha szeretni ennyire.
A Párnacsata megint minimalista zene, de ez igazi kellemes életkép, „Csinálj kakaót!” felszólítással „Csak most ne ébredjek fel!” felkiáltással. Egyetértek, a párnacsata majdnem olyan jó, mint a szex, 

Remegj velem!
A légiós című számot imádom. Lassú, de sodró lendületű zene, homályos, de egyértelmű szöveg, de nem tudom miről. „Az égről most is néz a madár”, ez a vége, ezt pontosan értem, köröz a keselyű. Szóval ez sem volt egy pozitív kicsengésű szám. A Dominó elején a díler és a fogyasztó közötti párbeszéd színészileg is kiváló, aztán valami drogos műnő sorsa következik. („Csak akkor táncolj, amikor mindenki néz!”) De a kedvencem az Üvegcipő! Ez a mesék realista újraértelmezése, annak a szomorú ténynek a megéneklése, hogy a női főszereplő(k) mennyire rápacsáltak. Habár kicsit fura lesz majd koncerten üvölteni, hogy: „És üvegcipőben nem is lehet járni!”
A Kincstelen Andrea sem egy boldog nőről szól, igaz jól. Tényleg ennyire pocsék és ennyiféleképpen pocsék nőnek lenni? Vagy csak annyi, hogy mégse lehet mindenki boldog? De jó szám ez azért.
A Mrs. Hannibál tételmondata a következő: „kialszik a gyufafény” és meg is van a számban ez a hangulat, de háttérben megint egy tragédia zajlik, ami csak elmesélve van, de nem lényege sem a szövegnek, sem a zenének. Az egész így együtt nagyon jó, de zavar az ellentmondás.
Talán nem meglepő, de az utolsó szám sem Az én szerelmem sem igyekszik az életörömtől és életigenléstől megbódult zenehallgatót kibocsájtani a csillagközi térbe. De sikerül neki mégis. Ez a lemez a boldogság, a remény, a szerelem hiányáról szól és ezeket olyan pontosan írja körül, hogy az ember nemcsak azt tudja meg, hogy mit veszít, hanem arról is új ismereteket szerez, hogy mit is keres vagy keresett igazából, amikor nem talált. És nem győzöm ismételni, hogy jó hallgatni.

Képek forrása: peterfybori.hu



Megosztás

Egypercesek

Várjuk az eredményt

Várjuk az eredményt

Kis türelmet kell kérnünk a pályázóktól

Éjszaka könyvekkel

Ízelítő, kedvcsináló gyanánt mutatunk pár lehetőséget

Könyves tavasz

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapján megjelent a Könyvkultúra Magazin idei első, nyomtatott száma

Nyit a Könyvfesztivál

Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, játékok, dedikálások, irodalmi estek várják a közönséget

Tanácskoznak a honismerők

Hogyan készítsünk helytörténeti kiadványt?

Feliratkozás a hírlevélre

Email