Elsóhajtott veszteség

MEGJELENT: 2016. november 23., szerda | SZERZŐ: Rácz András

A gyász nagyon mély lehet. Mindenki, aki már veszítette el nagyon szeretett társát, barátját, apját, anyját átélhette. Hömpölygő folyam, sötét fájdalom, emlékfoszlányok áradása, értelmetlen lét, értelmezhetetlen mulandóság – ilyesvalami a gyász.
Most Birgül Oğuz Hah! című kötetét emésztettem meg, s döbbenten számolhatok be arról: igen, a veszteség, a gyász éppen olyan, éppen úgy uralja el a lelket, ahogy arról a török írónő beszámol.

Csak akkor olvasd, ha…

Nehéz kötet. Különösen akkor nehéz, ha az olvasó vidám, önfeledt napok közé ékeli be a szöveget. Ilyenkor egészen különös kontrasztot kínál. Egyfajta memento mori, valamiféle halálról szóló figyelmeztetés, valami olyan, aminek hatására a lehető legintenzívebbé, legteljesebbé, leggazdagabbá szeretnénk tenni eleven létünket. Ha így nézem, nevezhetném e könyvet akár inspiratívnak is. Persze, hogy az legyen, valóban távol kell lennie az olvasónak a haláltól, a veszteségtől, a gyásztól.
Azt hiszem, nem azoknak való ez a könyv, akik éppen feldolgozni próbálják fájó veszteségüket, akik még nincsenek túl a felfoghatatlan mulandóságon.

Úgy olvasd, mint…
Azt is el kell mondanom, hogy Birgül Oğuz könyve ellenáll mindenféle besorolásnak. A szerző elbeszélésnek nevezi könyvét, s persze valóban az. Már a szó legszorosabb értelmében, amennyiben a kifejezést nem holmi kisepikai műfajnak tekintjük, hanem egy szavakban előtörő folyamatnak, egy elmondásnak, egy kibeszélésnek. Nekem azonban inkább szabadversnek tűnik, vagy prózaversnek. Valami nagyon emelkedett, gondolatgazdag, élményteli, átérzéssel teleszőtt, szívbe, lélekbe lopakodó, varázslatos szövegnek. Szóval versnek.
Igazából története sincs. A gyászról szól. Arról, hogy egy harminchoz közeledő fiatal nő elveszíti szeretett édesapját, s miközben helyt kell állnia a temetési szertartás, a családi megemlékezés, a hivatali adminisztráció és természetesen a hiány szörnyű érzésével, azonközben emlékfoszlányok, érzéshullámok, félelmek, örömök, bánatok szorongatják szívét.

Kötet és olvasója
Talán érdekes lehet, hogy Birgül Oğuz, 2012-ben megjelent, sóhajtása – a Hah – elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Ami persze csak annyit jelent, mások is úgy vélik, érdemes elolvasni.
De hadd kanyarodjak vissza az élményhez, a lényeghez, a kötet jelentőségéhez. Illetve nem is egészen oda, hanem valahova az irodalomelmélethez.  Hans-Georg Gadamer az Igazság és módszer című művében fejtegeti a mű és az olvasó viszonyát, amely szerinte a kölcsönösségre, a dialógus elvére épül. Amikor az olvasó elmélyed Birgül Oğuz könyvében, szükségszerűen kerül viszonyba a szerző érzésáradatával, és ebből a viszonyból születik meg az élmény, amit a könyv felkínál.
S, ha az elején a memento mori gondolatát vetettem föl, s arról írtam, mennyivel intenzívebbé váltak napjaim a halál – sóhajtásba burkolt – közelében, hadd írjam most ide a végére Thomas Mann egy fontos üzenetét. Az idős mestertől egyszer megkérdezték, mi az az érték, amit a legtöbbre becsül. Azt felelte, hogy a legfontosabb érték a mulandóság. Mert a mulandóság ad értéket és méltóságot az életnek, ez teszi érdeklődésre méltóvá és ez teremti meg az időbeliségét.

Megosztás

Egypercesek

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

A 2020 Filmodüsszeia podcast-kritikája a nemrégiben elhunyt színészlegenda emlékére

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

74 470 sajtófotóból választották ki a legjobb 151-et, melyek a kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók

Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek

„A 20. század legnagyobb száműzött írója tér most vissza közénk, hetvenéves szellemi száműzetéséből”

Az apróbetűs magyar történelem

A nagypolitikai vonalon túl is van tehát élet, ezt bizonyítja ez a háromszáz kisebb magyar epizódot, legendát, mende-mondát tartalmazó könyv

Könyvkiadók Napja Szegeden

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, fotókiállítás és még futballmeccs is szerepel a palettán