Tényleg csak korunk problémája a fiatalkorúak mindennapos alkoholizmusa? A hétvégéken, egy jobb buli után detoxilákókban ébredő tinédzserek tucatjai? A kocsmai erőpróbák vesztesei? Egy frászt! Bár talán kevesen gondolnák, hogy A vadon szava és a Fehér Agyar szerzője, Jack London már több, mint egy évszázaddal ezelőtt feszegette ezt a máig oly keveset változott társadalmi problémát.

Csak a „buli” kedvéért
Az idén éppen száz éve elhunyt Jack London, a bernáthegyi- és juhászkutya keverék Buck sorsának papírra vetője korántsem az az író, akire állatregényei miatt emlékszik az irodalomtörténet. Főként, hogy legismertebb művei sem hagyományos állatregények, sokkal inkább társadalom-szociográfiai képek.
Az emberi társadalom, az egymás iránti viselkedési sztereotípiák szépirodalmi lélekrajza a Sárga Sátán is, Jack London önéletrajzi ihletésű kisregénye. Egy olyan társadalomé, amely ma is csak külsőségeiben különbözik több, mint száz éves önmagától: a társadalmi elvárások miatt kipróbált első, keserű korty alkohol – Nem mered?; Csak egy kortyot!; Mi van kisgyerek?; Nem bírod? – után következik a közösségi hovatartozás miatti rendszeres, és egyre mértéktelenebb ivás – Nem bírja a gyerek! – és közben végig az önnyugtatás, hogy csak a „buli” kedvéért iszom.

John Barleycorn
London ön-főhőse matrózkocsmák világában éli ezt át azt, amit ma belvárosi, divatos pubok, ellenőröktől rettegő, de fiatalkorúakból élő szórakozóhelyeken élnek át sokan: az első találkozást „John Barleycorn”-nal, az angol népdalban megénekelt, London eredeti regényének címét is adó alakkal, a whisky és sör – és ma úgy általában: minden alkohol – szinonimájával.
A mindennapok örökös társa „John Barleycorn”, a Sárga Sátán, amely odatelepszik az asztalokhoz, ma is ott van közünk, mindennap: minden mámoros baráti összejövetelkor, minden fergeteges buliban, ahogy ott volt a száz évvel ezelőtt Jack London matrózkocsmáiban. Ugyanúgy, csak más arccal és felöltőben ott volt a század eleji kávézókban, ahogy ott volt a nyolcvanas évek körúti cukrászdáinak Éva-vermutjában, és ott van ma a fesztiválok pálinka- és whiskykólájában, hétköznap délután bedobott Mojito-koktéljában.

Vörös kezű gyilkos
A kérdés az, hogy mennyire vesszük komolyan, képesek-e vagyunk belátni Barleycorn jelenlétét, aki – Jack London szerint – „Ellensége az életnek, tanítómestere az életen túli látomások bölcsességének. Vörös kezű gyilkos, megöli az ifjúságot.” És persze az, hogy időben felismerjük-e a Sárga Sátánt, még azelőtt, hogy késő lenne – jobb esetben – mások szembesítenének vele: nem véletlen, hogy szociológusok és az alkoholproblémákkal foglalkozó szakemberek többsége szakirodalomként tekint Jack London könnyed stílusú, de feneketlen mélységeket feszegető kisregényére.
A Sárga Sátánt – és további több, mint egy tucat Jack London regényt, novellát – a Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől tizenöt kötetben jelentette meg ismét az író halálának századik évfordulóján. Nagyivóknak és absztinenseknek javallott, e két véglet közöttieknek pedig kötelezően ajánlott olvasmány.