A digitalizáció a valóság
Azt hiszem, alapvetően nem vagyunk tisztában annak a hatásnak a méreteivel, amit a technológiai fejlődés okoz a modern társadalmakban és most már az egész bolygón. Az emberi történelem leggyorsabb változása zajlik éppen és a léptéke nem évszázadokban, hanem talán leginkább az okostelefonok megjelenési és elavulási ciklusában mérhető. Technológiák és ahhoz kapcsolódó emberi viselkedések tűnnek el néhány év alatt és az emberi fogalomalkotás képtelen követni a weben és a webhez kapcsolódó valóságban fontosnak tűnő, vagy annak bizonyuló jelenségeket.
Csak most kezdjük elvégezni azt az elméleti munkát, amely leírja az „aplikációk” történetét, azt, hogy hogyan változtatott meg bennünket a számítógép felülmúlhatatlanul fantáziadús felhasználása.
Eszközhasználó állatok vagyunk és abban nagyon-nagyon leleményesek.
A művelt laikus
Fehér Katalin Digitalizáció és új média című könyve tulajdonképpen egy tankönyv, de kiválóan olvasható a vizsgázás rémképe nélkül is. A huszadik század vége felé kihalni látszó emberfajta, a „művelt laikus” ugyanis újra feltűnni látszik, ébredve az „új médiák” által kínált, néha felszínesnek és nyugtalanítónak bizonyuló álomból és újra könyvet vesz a kezébe. A művelt laikusok számára ez a könyv annak lehetőségét adja meg, hogy rádöbbenjen: az általa naponta használt globális hálózatból mennyire keveset lát és annak hányféle egyéb élete van, kint és bent és hány olyan dolgot művel ez a rendszer, amelyre senki nem gondolt, amikor megteremtettük ezt az egész „miskulanciát”.
Nem kevéssé ironikus, hogy a digitális médiáról igazán hatékonyan csak egy könyvben lehet beszélni. A könyv hátránya, hogy állandó, s ez az erénye is. Jelesül: képes minden utólagos kozmetikázás nélkül jelentést adni egy „pillanatról”, arról, hogy körülbelül hol is tartanak most a dolgok. A könyv megköveteli továbbá azt is, hogy szerzője egészében gondolja át a dolgokat, vagy legalábbis törekedjen rá.
Küzdelem a figyelemért
A könyv egyik tételmondata, szerintem, hogy: „A figyelemért zajlik a küzdelem.” Az új média sajátossága, hogy ez a figyelem mérhetővé válik, sokkal, de sokkal pontosabban, mint szeretnénk. Kialakult egy figyelempiac, egy olyan világ, ahol a figyelem, ez én figyelmem és a te figyelmed kedves olvasó, aprócska pillanatokban, egérmozdulatokban, kattintásokban, gyakoriságokban, elérési útvonalakban és végül saját magunk számára érzékelhetetlen viselkedésváltozásokban adható és vehető, ajándékozható, átirányítható, kielemezhető, megérthető, kondicionálható, kutatható és elrabolható.
Már nincs virtuális valóság, eltűnt, mert minden eresztékében annyira összenőtt a valóságos valósággal, hogy már nem is érdemes külön néven nevezni őket.
Új valóságot növesztettünk, de úgy, hogy mindent akarunk ott benn csinálni, amit eddig is csináltunk. Új fogalmakat is alkotunk hozzá, csodáljuk, ahogy önállóvá lesz, majd olyan gyorsan szövi át kultúránkat és bizonyos részei olyan gyorsan tűnnek el, hogy néhány év múlva meg kell kérdeznünk egymástól: Tényleg létezett ilyen technológia? Te mikor smseztél utoljára? Emil? Elavult üzenetküldési mód…
Tartani a csatornát
A társadalomtudományok eszköztára, beleértve a kommunikációtudomány legújabb törekvéseit is, egyszerre keresi arra a választ, hogy hogyan csinálunk valamit, és hogy miért csináljuk.
Arra az elmúlt húsz év irányította rá igazán figyelmet, hogy az az eshetőség is fennáll, ok nélkül is szeretünk csinálni valamit. Azt a bizonyos hogyan-t szeretjük és nincs erős okunk arra, hogy a miértre is válaszoljunk. Szeretünk figyelni, szeretjük „tartani a csatornát” vagyis értesülni mindenről, ami érdekesnek tűnik, biztosnak lenni abban, hogy értesülhetünk. Akarjuk ezt a lehetőséget. A technológia megadta nekünk ezt. Itt az ideje, hogy ne csak ezen az új kiteljesített valóságon belül legyünk kreatívak, hanem ennek is teremtsük meg a metaszintjét.
Értsük meg, és tanuljunk meg neki nemet mondani.
Amit meg lehet tenni azt nem biztos, hogy meg is kell tenni. Olvass! És cserébe néhány óráig nem nézed meg az üzeneteidet. Úgyis mindegy. Már a Facebook utódját is meghaladta az idő.
Légy offline! Annak nem marad nyoma, csak benned.
Csak most kezdjük elvégezni azt az elméleti munkát, amely leírja az „aplikációk” történetét, azt, hogy hogyan változtatott meg bennünket a számítógép felülmúlhatatlanul fantáziadús felhasználása.
Eszközhasználó állatok vagyunk és abban nagyon-nagyon leleményesek.
A művelt laikus
Fehér Katalin Digitalizáció és új média című könyve tulajdonképpen egy tankönyv, de kiválóan olvasható a vizsgázás rémképe nélkül is. A huszadik század vége felé kihalni látszó emberfajta, a „művelt laikus” ugyanis újra feltűnni látszik, ébredve az „új médiák” által kínált, néha felszínesnek és nyugtalanítónak bizonyuló álomból és újra könyvet vesz a kezébe. A művelt laikusok számára ez a könyv annak lehetőségét adja meg, hogy rádöbbenjen: az általa naponta használt globális hálózatból mennyire keveset lát és annak hányféle egyéb élete van, kint és bent és hány olyan dolgot művel ez a rendszer, amelyre senki nem gondolt, amikor megteremtettük ezt az egész „miskulanciát”.
Nem kevéssé ironikus, hogy a digitális médiáról igazán hatékonyan csak egy könyvben lehet beszélni. A könyv hátránya, hogy állandó, s ez az erénye is. Jelesül: képes minden utólagos kozmetikázás nélkül jelentést adni egy „pillanatról”, arról, hogy körülbelül hol is tartanak most a dolgok. A könyv megköveteli továbbá azt is, hogy szerzője egészében gondolja át a dolgokat, vagy legalábbis törekedjen rá.
Küzdelem a figyelemért
A könyv egyik tételmondata, szerintem, hogy: „A figyelemért zajlik a küzdelem.” Az új média sajátossága, hogy ez a figyelem mérhetővé válik, sokkal, de sokkal pontosabban, mint szeretnénk. Kialakult egy figyelempiac, egy olyan világ, ahol a figyelem, ez én figyelmem és a te figyelmed kedves olvasó, aprócska pillanatokban, egérmozdulatokban, kattintásokban, gyakoriságokban, elérési útvonalakban és végül saját magunk számára érzékelhetetlen viselkedésváltozásokban adható és vehető, ajándékozható, átirányítható, kielemezhető, megérthető, kondicionálható, kutatható és elrabolható.
Már nincs virtuális valóság, eltűnt, mert minden eresztékében annyira összenőtt a valóságos valósággal, hogy már nem is érdemes külön néven nevezni őket.
Új valóságot növesztettünk, de úgy, hogy mindent akarunk ott benn csinálni, amit eddig is csináltunk. Új fogalmakat is alkotunk hozzá, csodáljuk, ahogy önállóvá lesz, majd olyan gyorsan szövi át kultúránkat és bizonyos részei olyan gyorsan tűnnek el, hogy néhány év múlva meg kell kérdeznünk egymástól: Tényleg létezett ilyen technológia? Te mikor smseztél utoljára? Emil? Elavult üzenetküldési mód…
Tartani a csatornát
A társadalomtudományok eszköztára, beleértve a kommunikációtudomány legújabb törekvéseit is, egyszerre keresi arra a választ, hogy hogyan csinálunk valamit, és hogy miért csináljuk.
Arra az elmúlt húsz év irányította rá igazán figyelmet, hogy az az eshetőség is fennáll, ok nélkül is szeretünk csinálni valamit. Azt a bizonyos hogyan-t szeretjük és nincs erős okunk arra, hogy a miértre is válaszoljunk. Szeretünk figyelni, szeretjük „tartani a csatornát” vagyis értesülni mindenről, ami érdekesnek tűnik, biztosnak lenni abban, hogy értesülhetünk. Akarjuk ezt a lehetőséget. A technológia megadta nekünk ezt. Itt az ideje, hogy ne csak ezen az új kiteljesített valóságon belül legyünk kreatívak, hanem ennek is teremtsük meg a metaszintjét.
Értsük meg, és tanuljunk meg neki nemet mondani.
Amit meg lehet tenni azt nem biztos, hogy meg is kell tenni. Olvass! És cserébe néhány óráig nem nézed meg az üzeneteidet. Úgyis mindegy. Már a Facebook utódját is meghaladta az idő.
Légy offline! Annak nem marad nyoma, csak benned.
Egypercesek
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Egy kicsit késtem…
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Női sorsvallomások egy csokorban
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból