Magyarországnak a nagyhatalmak világpolitikai játszmáiban nem volt mozgástere a második világháborútól a rendszerváltásig – mondta Borhi László történész a Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát feldolgozó kötetének bemutatóján.
A histórikus példaként említette Kállay Miklós egykori miniszterelnök 1943-1944-es – „hintapolitikának”, „Kállay-kettősnek” is nevezett – nyugati béketapogatódzásait. Kállai tényleg ki akart ugrani, tudta, hogy a háború után egy újabb Trianon fenyeget. Tárgyalópartnerei, a Hitler-ellenes koalíció érdekeit azonban sokkal inkább szolgálta az, ha Magyarország német megszállása hadosztályokat köt le, így tehermentesítve más hadszíntereket, például az 1944. júniusi partraszállást - fogalmazott Borhi László.

Egy nagyhatalom is kényszerpályára kerülhet
Bár a szövetségeseknek tudniuk kellett, hogy a német megszállás akár több százezer áldozatot is követelhet, fontosabb volt a több tízmillió áldozattal járó világháború végkimenetele, Hitler legyőzése. A globális célok elérése közben időnként egy nagyhatalom is kényszerpályára kerülhet – jegyezte meg a történész. Ezt jelzi, hogy a háború utolsó szakaszában Winston Churchill brit miniszterelnök már minden további nélkül megadta Sztálinnak azt, amit néhány éve Hitler még megtagadott tőle: Romániát és Bulgáriát. A világháborús győzelemért nem volt túl nagy ár néhány kelet-európai ország. Amikor a nemzetközi stabilitás és a kis államok függetlensége között kellett választani, az angolszász nagyhatalmak mindig a nemzetközi stabilitást választották.
A brit külpolitika már az 1938-as müncheni egyezmény megkötésekor úgy vélekedett, hogy a kelet-európai „koldusállamokkal” lehetetlenség együttműködni – idézte fel a szakember. (A müncheni egyezményben az akkori európai nagyhatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország – Csehszlovákia szudétanémet területeit a hitleri Németországhoz csatolták, és ezzel elindították az első világháború után létrehozott ország néhány hónap múlva bekövetkező felbomlását.)

Legalább ne rugdossuk egymást
A rendszerváltásról szólva azt emelte ki a történész: a szovjet belpolitika változása, Gorbacsov reformjai lehetőséget adtak Lengyelországon és Magyarországon a drámai átalakulásra, ami viszont elvezetett a kommunista világrend bukásához és egy új nemzetközi világrend kialakulásához.
Még a harcosan antikommunista Ronald Reagan, az Egyesült Államok 1980 és 1988 közötti elnöke sem akarta megváltoztatni a jaltai világrendet, amely tulajdonképpen az 1956-os magyar forradalom leverésével szilárdult meg. Utána az amerikai külpolitika egyik meghatározó gondolata volt, hogy nem feltétlenül jó, ha kimennek az oroszok Kelet-Európából, hiszen akkor „megint egymásnak esnek a nacionalista kisállamok, aztán újra jöhetnek a németek, akik úgyse jobbak, mint az oroszok”.
Akkoriban az Egyesült Államok valahogy úgy volt a Szovjetunióval, hogy „ha már úgyis egy ágyban kell feküdni, legalább ne rugdossuk egymást” – magyarázta a hidegháború nagyhatalmi logikáját a szakember. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az amerikai kül- és gazdaságpolitika óriási szerepet játszott a Kádár-rendszer bukásában.

Az ellenzéket nem tartották alkalmasnak az irányításra
A magyar-amerikai kapcsolatok története szerinte arra is jó példa, hogy milyen könnyen és gyorsan el lehet rontani egy nagyhatalom és egy kis ország kapcsolatait, helyrehozni viszont csak hosszú idő alatt, sok nehézség árán lehet.
A kis államok csak hányódnak a világpolitika hullámverésében, a kelet-európai régió pedig a legkevésbé sincs az amerikai külpolitika homlokterében – fogalmazott Borhi László.
Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a könyvbemutatón azt emelte ki, hogy a legtöbb nyugati vezető fékezni igyekezett a kelet-európai rendszerváltozásokat, különösen a szovjet érdekszférából, a Varsói Szerződésből való kilépést. A demokratikus átalakulás során a nyugat-európai vezető politikusok többnyire a reformkommunistáknak drukkoltak, mert az ellenzéket nem tartották alkalmasnak az irányításra. Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a kelet-európai rendszerváltások egy nagyhatalmak által előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak volna.
Az Egyesült Államok a második világháború utáni kelet-európai kommunista hatalomátvételt követően meghirdette a felszabadítási ideológiát, ám 1956-ban „nem győzött visszakozni”, hiszen a magyar forradalom katonai támogatásának semmi realitása nem volt – mondta.
Borhi László Nagyhatalmi érdekek hálójában – Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig című, félezer oldalas könyvét az Osiris Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi Kutatócsoportjának Történettudományi Intézete adta ki. A kötet új levéltári kutatások nyomán kronologikusan dolgozza fel az Egyesült Államok és Magyarország politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatait, figyelemmel a szovjet, illetve csatlós államok külpolitikájára is.