2016. október 3., hétfő
Ábrázoló irodalomtörténetKiderült, hogy az angol nyelvű költészet tulajdonképpen tíz központi jelentőségű alkotóra vezethető vissza, minden tőlük származik, mindenki tőlük merít, belőlük táplálkozik
2016. szeptember 30., péntek
Irodalmi enteriőrökMeglepő lehet egy fiktív karakter szereplése a listán, azonban a könyvekben leírt dolgozószobát a való életben is rekonstruálták
2016. szeptember 28., szerda
Kevésbé közismert Edgar Allan Poe-tényekÉlete során a leghosszabb ideig a hadseregben tudott megragadni, ahova tizennyolc évesen került be, két évet szolgált és még tiszti rangba is emelkedett
2016. szeptember 27., kedd
Kételyek közöttA viszonyok, struktúrák, szabályok fellazulása az élet minden, vagy majdnem minden területén felbukkanó jelenség, s bárhol is piszkáljuk meg, mindenhol ugyanazt találjuk
2016. szeptember 22., csütörtök
Az álmok álmodója és a többiekAz álmok álmodója című regényét a nemrég elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész ajánlására és gondozásában adták ki a sorozatban
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége