A mesemondástól a világűrig
Az év egyik legnagyobb könyves eseményén, a 97. Ünnepi Könyvhéten a Móra Kiadó ismét mesés kiadványokkal jelentkezik. És ezt szó szerint is értjük, hiszen idén több kiemelt kötet is a mesélés hagyományát idézi fel. Emellett verseket, szórakoztató regényeket és kamaszoknak szóló olvasmányokat is találunk a kiadó friss kínálatában, továbbá két újdonságot a felnőtt olvasóknak a Trend Kiadótól.

Mielőtt a gyerekkönyvek léteztek volna, a szülők és nagyszülők élő szóval meséltek: tanították, vigasztalták, megnevettették vagy álomba ringatták a kicsiket. A népmese ugyan nem kizárólag gyerekműfaj, sőt elsősorban egymásnak mesélték a felnőttek, de a mesék erejét a gyerekek nevelésében és szórakoztatásában is mindig ismerték és használták.
Ma olyan szerencsések vagyunk, hogy a modern mesemondók, mesélők külön összegyűjtik azokat a történeteket, amelyek a kicsik számára is befogadhatóak és érthetőek. Így nekünk csak fel kell lapoznunk egyet a sok varázslatos kötet közül, ha mesélni szeretnénk. A Móra Kiadó újdonsága a Zsebmesék sorozat, amelyben két népmesés kötet jelent meg, Boldizsár Ildikó válogatásában. A 33 mese a legkisebbeknek és a 33 mese nagyobbaknak című kötetekben a magyar néphagyományból és egzotikus vidékekről származó állat- és tündérmeséket, furfangos és elgondolkodtató történeteket olvashatunk. A praktikus, kis formátum lehetővé teszi, hogy a mesék igazi útitárssá váljanak – vagy ha úgy tetszik, hamuban sült pogácsaként kísérjenek minket mindennapi vándorlásaink során.
Mesemondó nem lehet akárki, csak aki kiállja a próbatételeket – például az iskolai mesemondó versenyen való szereplést. Zalka Csenge Virág Kié az aranyalma? című kötetébe olyan meséket válogatott össze, amelyek kifejezetten ifjú mesemondók számára alkalmas témájúak és hosszúságúak. Ebből bátran választhatnak versenyre és egyéb megmérettetésekre is!
Vajon a jövőben is szükség lesz olyanokra, akik ismerik a régi történeteket? Az utolsó mesemondó című sci-fi főhőse, Petra egyedüliként őrzi meg emlékeit az űrhajón, amely a Föld megsemmisülése után egy új bolygóra szállítja azokat az embereket, akiktől annak élhetővé tételét várják. A lány mindig is arra vágyott, hogy nagymamája nyomdokaiba lépve mesemondóvá váljon – itt egy egészen különös helyzetben teheti próbára a mesék erejét.
Egy másik titokzatos bolygó is felfedezésre vár a tágas világűrben. Majoros Nóra Csillagközi kikötők sorozatának második, Hazatérés című részében négy kalandvágyó iskolás indul különleges küldetésre. Ezúttal azonban már nagyobb a tét: az Ündürixi bolygó ugyanis váratlan meglepetést tartogat a bolygóvadászok számára.
Hősöket nemcsak a mesékben, hanem a virtuális valóságban is találunk. A Paralista szerzője bevezet téged a kockavilágba, de jól vigyázz, mert a különleges formátumú, duplaborítós könyv belül sem lesz könnyebben kibogozható! Kamaszkori vívódásokról, önbizalomról, diverzitásról és kapcsolatokról mesél a 15 év feletti olvasóknak.
Ha inkább a valóságban játszódó ifjúsági regényeket kedveled, akkor kísérd el Lilit Skóciába, majd Párizsba, ahol nemcsak Bob Dylan One More Cup of Coffee című dalát ismeri meg, hanem új barátai és szerelme támogatásával arra is ráébred, hogy mi az útja a zenéléssel, amely kisgyerekkora óta fontos számára.
Mesés történetek várnak a fiatalabb olvasókra is. A Halkaland című, filmszerűen akciódús meseregény a víz alatti világba kalauzolja el őket, hogy a szószátyár Sügér és a morcos csuka, Lucius nyomában bejárják a tó minden zegét-zugát. A kezdő olvasóknak szánt Már Tudok Olvasni sorozatban olvashatnak majd Irmáról, a család új kiscicájáról, aki még a saját árnyékától is megijed. Pedig azért fogadták be, hogy elriassza az egereket. Vajon képes lesz ügyes vadásszá válni? A háziállatok néha egészen különleges dolgokra képesek, mint például Takács Dani axolotlja is. A negyedikes fiú váratlanul abban a helyzetben találja magát, hogy meg kell mentenie az univerzumot, és ehhez a meghökkentő feladathoz Axelben lel segítőtársra.
A Móra Kiadó egy régi-új kiadvánnyal is készül a könyvhétre. Pöttyös Panni ugyanis „új ruhában” mutatkozik be az olvasóknak. Mézes Fanni modern karakterei közelebb állnak a mai gyerekek vizuális világához, ami lehetőséget ad arra, hogy ők is összebarátkozzanak Pannival, Tamarával és Petivel.
Versek nélkül nem is ünnep a könyvhét! Az Ábécézés című gyűjteményben Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Varró Dániel versein keresztül minden betűhöz megismerhetünk egy mókás állatot. A hétköznapi vagy épp különleges lényeket Takács Mari bájos illusztrációi keltik életre. Kacagtató vagy épp elgondolkodtató lírában Lackfi Jánosra is bizton számíthatunk: a Kölcsönhörcsög című válogatásba a két nagysikerű kötet, a Robban az iskola és A részeg elefánt legjobbjai kerültek – a kisiskolások nagy örömére.
A szórakoztatást és a történetmesélést napjainkban már az influenszerektől is elvárjuk. Nap mint nap bújjuk a közösségi médiát, hogy újabb sztorikra és világmegváltó gondolatokra bukkanjunk kedvenc tartalomgyártóink oldalain. Az Idegen ház című regényből az olvasók megismerhetik Ivettet, aki önismereti tanácsaival és szókimondó stílusával futott be, majd egy tévécsatorna is megkeresi, hogy legyen az egyik műsorvezetője. A felkészülés idejére egy vidéki házba költözik, ahol a falusi élet nyugalmában új kapcsolatokra és tapasztalatokra lel – önmagával kapcsolatban is. Ha pedig a történetek születésének kulisszái mögé is belesnél, akkor ismerd meg az idén 100 éve született Janikovszky Éva írói pályaképét az „Utazás az íróasztalom körül” című kötetből. A két felnőtteknek szóló könyv a Trend Kiadó gondozásában jelent meg.
Egypercesek
Londonban debütált Az örök fiatalság balladája
Kamel Daoud és az algériai emlékezetpolitika konfliktusa
Háztartási raktárkincsek költöznek a könyvesboltok polcaira