Franciaország és persze a francia főváros híres hatalmas történelmi és hipermodern könyvtárairól, a turisták hadai mégis legföljebb útikönyveket lapozgatnak Párizsban. Alapvetően igazuk is van. Párizs annyi élménnyel kényezteti összes érzékünket, annyi intellektuális kalandot kínál, hogy azok mellett igazán kevés idő, még kevesebb energia jutna olvasgatásra. Így aztán még a legelszántabb könyvdühöc is inkább csak a repülőútra gondolva rejt táskájába egy vékony kötetet, amiről aztán Párizsba érve el is feledkezik, mint ahogyan az olvasás lehetőségét, de talán még fogalmát is kiszorítja fejéből a minden sarok után és minden pillanatban előáramló kulturális sokkhatás.

Aztán egyszer csak belecsöppen egy furcsa olvasókörbe… 

Párizs egyik kötelező látványossága a Palais Royal kertje a maga rendezett fasoraival, szökőkútjával, zárt épületsoraival. A park valóban megkapó, de van itt valami igazán meglepő jelenség: bár más köztereken vagy a metrón, buszon is előfordul, itt szinte minden második ember olvas. Nem a telefonját böngészi, nem keresztrejtvényt fejteget, hanem klasszikus könyvet böngészget. 

Ráadásul kis utánajárással kiderül, hogy a Jardin du Palais-Royal kertjében tapasztalható, szinte rituális könyvolvasás nem véletlenül támadó modern divat, hanem évszázados kulturális hagyomány folytatása.

A Palais-Royal ugyanis már a 18. században a francia szellemi élet egyik központja volt: kávéházai, könyvárusai, színházai, szalonjai és vitafórumai révén a felvilágosodás kori gondolkodók rendszeres találkozóhelye lett. A kertben sétáló, beszélgető „gazette-olvasók”, röpiratvásárlók és irodalmárok a korszak nyilvános olvasáskultúráját testesítették meg. A Wikipédia szócikke szerint „hírnevének megfelelően a kifinomult beszélgetés (szalonokban, kávézókban és könyvesboltokban), a szégyentelen vitatkozás, valamint a szabadkőművesség melegágya volt.”

A század folyamán ugyanis egyre több kulturális intézmény települt az eredetileg amolyan luxusáruházként hasznosított árkádok alá, amelyek a parkot körül vették. Volt itt számos előkelő kávézó, könyvesbolt, több színház és persze még több olvasó, gondolkodó, beszélgetni vágyó polgár. A 19. században, amikor a kert nyugodtabb, polgári közparkká alakult, megmaradt „irodalmi kert” jellege: írók, újságírók, művészek és természetesen olvasók jártak és persze járnak ide, s így a Palais-Royal kertje a csendes, elegáns, intellektuális nyilvános tér szimbóluma lett.  

A mai olvasási hagyomány tehát részben ebből a történelmi örökségből származik. De táplálja ezt az örökséget más is. Ma a Palais-Royal épületében működik a Kulturális Minisztérium, a kert mögött pedig, a palotától északra, a Rue de Richelieu-ben található a Bibliothèque nationale de France régebbi épülete is. Sok szellemi embernek visz erre az útja. S, ha már a hagyomány is megköveteli, itt lapozzák át könyveiket, ha tehetik. A híres zöld székek, a rendezett fasorok és az irodalmi múlt együttese olyan atmoszférát teremt, amely természetes módon ösztönzi az olvasást.

Egyszóval a Palais-Royal olvasókertje a felvilágosodás korának nyilvános olvasáskultúrájából és vitázó kedvéből származó öröksége a párizsi polgári szellemi életnek. Ezért tűnik ma is úgy, mintha az olvasás itt nem puszta időtöltés, hanem hagyomány volna.