Nyolc mantovai könyvbarát
Szeptember 7-én ért véget az ötnapos Festivalettetratura, a szervezők elmondása szerint „Olaszország egyik legjobban várt éves eseménye”. A mantovai rendezvény 1997-es indulása óta nem sokat változott, alapvetően szerzőkkel való találkozásokat, felolvasásokat, vezetett túrákat, előadásokat és koncerteket kínál.

Nemzetközi könyvfesztiválokat bemutató sorozatunkban ezúttal Mantovába kalauzoljuk el olvasóinkat, ahol egy közel húszéves múltra visszatekintő könyves rendezvény várja évről-évre a kötetek, az irodalom rajongóit. Ezen az olasz fesztiválon világhírű írók és költők, a feltörekvő irodalmak legérdekesebb hangjai, esszéírók, zenészek, művészek és tudósok lépnek fel, akik – miként olvassuk – „az irodalom összetettebb és szokatlanabb felfogását ápolják, amely magában foglalja a nem konvencionális irodalmi területeket és nyelveket.” Nemrég szerencsém volt Velencében nyaralni pár napot, mely városról kiderült, hogy ugyan továbbra is nagy érdeklődésre tarthat számot a világ minden tájáról érkező turisták részéről, de a város demográfiai problémával küzd, melynek fókuszában a fiatalok, illetve úgy általában is, a velencei lakosság durva csökkenése áll. A népszámlálási adatok szerint a múlt században Velencében mintegy 170 ezren laktak, ez mára 50 ezerre csökkent, a város különféle idegenforgalmi területein való munkák elvégzésére afrikai és ázsiai fiatalok integrálásával volt kénytelen élni. Sejtésem szerint ez a demográfiai antiboom lehet a most bemutatott Festivalettetratura egyik vetületének hátterében, miszerint a rendezvény különös figyelmet fordít a fiatalokra: így az öt nap alatt számos esemény, előadás és workshop kifejezetten fiatalok számára készült, vagy fiatalok és idősek számára egyaránt élvezetes. (Teszik mindezt azzal a szándékkal, ahogy a fent említett Velencében a helyi önkormányzat, illetve bizonyára az országos kormányzat is különféle szociális programokkal, támogatásokkal csábítja vissza a fiatalokat.) Ez a most tárgyalt fesztivál teljes egészében Mantovában zajlik, amely település a világörökség része és a reneszánsz igazi gyöngyszeme. Ahogy írják: „A város kompakt mérete nemcsak a szerzőket és az olvasókat hozza össze, hanem azt is jelenti, hogy mindenki könnyen eljuthat egyik eseményről a másikra gyalogosan.”
A Festivalettetratura eredettörténete pedig ez: a helyi lakosok alulról jövő kezdeményezéseként indult, olyanokétól, akik meg akarták osztani ötletüket a város többi részével, néhány jól bevált európai, különösen a Brit-szigeteki példa ihlette koncepció alapján. Mint olvasható, a fesztivál gyorsan mantovai intézménnyé vált, amit a rendezvényeket szponzoráló helyi vállalkozások támogatása, a hihetetlen számú önkéntes, valamint a helyi magánszemélyek és egyesületek segítsége és együttműködése is bizonyít. Az alapítók, nyolc, különböző hátterű magánszemély 1997-ben gyűlt össze, és megalakította a Szervezőbizottságot. Önkéntesként való elkötelezettségük vezetett a fesztivál létrehozásához, amelynek programját a bizottság irányítja, meghatározza annak promócióját és szervezését. Az eseménysor szervezői komoly ígérvényekkel álltak elő idén is, mégpedig azzal, hogy Mantovában az elmúlt tizenkilenc év anyagainak archívumával a Festivalettetratura folyamatosan újít, és referenciapontként szolgál az olasz és külföldi szerzők, valamint a rendezvény pezsgő jellegét megtestesítő minden korosztályú önkéntesek számára. Ahogy folytatják: ez ugyanúgy igaz a kulturális intézményekre, könyvtárakra és olvasókörökre, mivel ezek felbecsülhetetlen támogatást nyújtanak olyan projektek és tevékenységek létrehozásában, amelyek segítenek fenntartani a fesztivál szellemét egész évben.
A Festivaletteratura honlapja egy kivételesen kellemes online hely, ahol a klasszikus bal felső sarokban lévő főmenüre kattintva juthatunk el a rendezvényről szóló összes információhoz, így a fesztivál eredettörténetéhez, 2025-ös teljes programhoz, a különféle jegyek témájához, a rendezvénnyel kapcsolatos friss és korábbi hírekhez, az eseménynek otthont adó Mantova leírásához, azon belül is az éttermek, szállások és turisztikai látnivalók infóihoz, és még számos fontos és érdekes adathoz. Magát az oldalt inkább az egyszerűség, de könnyed átláthatóság és könnyen kezelhetőség irányába vitték el az alkotók. Nincs semmi faxni, nincsenek túlötlelt és túllátványos animációk, viszont rendkívül korrekt módon elérhető minden, amire erre a könyvfesztiválra érkezőnek szüksége van, de szerintem még annál is több is kínálkozik itt. Mivel cikkünk a fesztivál idején készült, az íráshoz mellékelt fotók a korábbi Festivaletteratura-n készültek.
Egypercesek

Varsóban megnyitották a metró „expresszkönyvtárát”, hogy az utazók telefonjaikat könyvekre cserélhessék
Új kötet tárja fel Szikora János színházigazgatói korszakát
A következő „nagy történet” az elvesztegetett hétköznapokból is megszülethet