Négyszázötven éve, 1574. június 27-én halt meg Giorgio Vasari olasz festő, építész, „a művészettörténetírás atyja”. A Wikipédia ezt írja róla: „Vasari volt az első itáliai művészettörténész, az első művészi életrajzok szerzője, aki a ma is érvényes enciklopédikus műfaj szerint dolgozott. Az életrajzok egymásutánjaként felépített művészettudományi szemlélet a 19. század végi, 20. század első felének „iskolai” szemléletéig lényegében változatlan volt.” De azért ennél többet is érdemes elmondani. 

Kép forrása

Művész vagy művészettörténész?

Giorgio Vasari a toszkánai Arezzóban született 1511. július 30-án. Szülővárosában tanult, majd a Mediciek pártfogoltjaként Firenzébe ment, majd Itáliában városról városra vándorolva tanulmányozta a műalkotásokat. Rómában Michelangelo freskóit másolva leste el a mester titkait, és tanácsára kezdett el építészettel is foglalkozni. Harmincas éveire már tekintélyes és elismert festő volt. Festett arcképeket, freskókat, amelyeken a manierizmus hatása figyelhető meg. Arezzóban, Bolognában, Nápolyban, Velencében és Rómában dolgozott, 1555-től főleg Firenzében és Arezzóban élt. A reneszánsz bölcsőjében a Medici család több tagjának pártfogását élvezte, és támogatásukkal 1563-ban megalapította az első tisztán oktatási intézményt a feltörekvő művészek számára, valamint elkészítette a Palazzo Vecchio freskóit.   

Ő tervezte firenzei Uffizi-palotát, amely a Mediciek kormányzatának székhelye volt. Tervei alapján építették át a hatalom központjának számító Palazzo Vecchio belsejét, a Santa Maria Novella és a Santa Croce templomokat. Ő tervezte Michelangelo firenzei síremlékét, valamint a Mediciek lakóhelyét, a Pitti-palotát és a Palazzo Vecchiót összekötő, az Uffizin és az Arno folyó feletti Ponte Vecchión is áthaladó fedett Vasari-folyosót.

Érdekesség, hogy Budapesten látható két festménye: A kánai menyegző és A három grácia. 2009-ben pedig bizonyosodott be, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeumban őrzött Angyali üdvözlet című olajfestmény is az ő munkája.

Kép forrása

Tények és adomák

Vasari hírnevét azonban főleg irodalmi munkásságának köszönheti, az egyik első művészettörténészként tartják számon. Fő műve A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című könyve (magyar nyelven 1978-ban jelent meg). A Cosimo Medicinek ajánlott munkában a reneszánsz valamennyi neves művészének életrajzát ismertette, Giottótól Michelangelóig. Az első kiadás 1550-ben, a második, számos kortársával bővítve 1568-ban jelent meg. A kötet hibái és hiányai ellenére a kutatók számára ma is megkerülhetetlen, a több mint ezer oldalas műfajteremtő munka olvasmánynak sem utolsó, mert Vasari az életrajzi részleteket és a művek ismertetését anekdotikus elemekkel ötvözi. Szövegét át- meg átszövik a pletykák, így például megtudhatjuk, hogy Filippo Lippi annyira szegény volt, hogy még zoknit sem tudott venni magának. 

A legtöbb anekdota azonban, bár úgy írják le, hogy valóban megtörtént, inkább a képzelet eredménye, pusztán irodalmi kitaláció. Valójában némelyik általános történet, például az, amely szerint a fiatal Giotto legyet festett Cimabue festményére, amelyet az idős mester többször is megpróbálta elhessenteni, hiába. Valójában a történet az Idősebb Plinius Apellész görög festőről írt anekdotájában már szerepel. Máskor Vasari alaposan dokumentálta magát, átkutatta az archívumokat és a ritka forrásokat az őt megelőző művészeti irodalmat, például Ghiberti kommentárjait, Antonio Billi könyvét, Anonimo Magliabechiano munkáját.

Kép forrása

Fogalomalkotó mester

Vasari abból a megközelítésből indul ki, hogy a középkor művészete egy sötét kor szellemi terméke, amelyen át kellett jutni a klasszikus ókor és saját kora, az újjászületés, a rinascimento (reneszánsz) között. A művészet csúcsának Michelangelót tartja, utána csak hanyatlást észlel. Vasari vezette be a gótika kifejezést – természetesen ő maga eredetileg lekicsinylő értelemben használta. Ugyanakkor esztétikai megítélése néhány kivételtől eltekintve nagyon pontos és éles, munkája ma is figyelembe veendő. Sikerült a művek keletkezésének idejéhez igazodó mércék alapján ítéletet hoznia: például soha nem rótta fel a gótikus szerzőknek az érzékelhető merevséget vagy a térbeli mélység hiányát, ahogyan azt már a későbbi fejlemények megkövetelnék.

A reneszánsz szót is minden bizonnyal ő írta le először, 1550-ben. Ugyanígy a manierizmus stílustörténeti korszak elnevezését is hozzá kötik. 

Az író egy 42 oldalas önéletrajzot mellékelt könyvéhez, és további részleteket írt hozzá magáról és családjáról Lazzaro Vasari és Francesco Salviati életéről. Műve szerkesztése során felhasználta az olasz művészek munkáiról készült több mint ötszáz rajzából álló személyes gyűjteményét, amely azonban halála után szétszóródott. 
Az idős és tehetős művész élete utolsó éveit az Arezzo melletti villájában töltötte, a halál 62 évesen Firenzében érte 1574. június 27-én. A firenzei Dóm, a Santa Maria del Fiore kupolájának freskóját, az Utolsó ítéletet 1572-ben kezdte festeni, de halála miatt a művet Federico Zuccari fejezte be. Önarcképe az Uffizi képtárban látható, sírja az arezzói Santa Maria della Pieve templomban található.