Huszonöt éve, 1998. április 19-én hunyt el Octavio Paz Nobel-díjas mexikói író, költő, esszéíró, diplomata.

Kép forrása

Octavio Paz

Mexikóvárosban született 1914. március 31-én, ereiben spanyol és indián vér keverékével. Apai nagyapja tábornok, újságíró, műkedvelő, drámaíró és ügyvéd volt, aki szívén viselte az indiánok ügyét, apja a forradalmár népvezér, Emiliano Zapata híve és diplomáciai képviselője volt Washingtonban. Octavio katolikus iskolába járt, majd bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott. Első verseskötetét 1933-ban publikálta Luna Silvestre (Vad hold) címmel. 1937-ben a polgárháborús Spanyolországba utazott, csatlakozott a köztársasági erőkhöz, itt szerzett tapasztalatai elkötelezett antisztálinistává tették. Ugyanebben az évben feleségül vette Elena Garro írónőt, lányuk, Helena 1939-ben született meg.

Hazatérése után újságíróként dolgozott, és egyik alapítója volt a Taller (Műhely) című irodalmi lapnak. 1943-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott, és megkezdte tanulmányait Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen.

1946-tól diplomataként szolgált hazája párizsi, tokiói, majd újdelhi nagykövetségén. 1968 októberében, amikor a mexikói rendőrség az olimpia előtt az ország szociális problémái miatt tüntető diákok közé lőtt, tiltakozásképpen lemondott indiai nagyköveti megbízásáról. Néhány évig amerikai egyetemeken tanított, a Harvardon díszdoktorrá is avatták. 1971-ben tért vissza hazájába, és megalapította a Plural (Többes szám) című irodalmi és politikai folyóiratot.

A hetvenes években a perui Mario Vargas Llosával és az argentin Ernest Sabatóval a kubai forralom példája helyett a demokrácia irányába próbálta terelni Latin-Amerikát. Önmagát szociáldemokratának vallotta, de sokszor szembekerült a baloldali mozgalommal. A spanyol őseihez illően vehemens és temperamentumos Paz élete végéig félelmetes vitapartner maradt, elszántan védelmezte nézeteit.

Kép forrása

Mindenekelőtt költő

1938 és 1958 között nyolc verseskötetet jelentetett meg, ezekből 1960-ban válogatást adott ki Szabadság, ha igaz címmel. Irodalmi munkásságát nagyköveti évei alatt sem szakította félbe, szabadidejében verseket és tanulmányokat írt. 1950-ben jelent meg egyik legjelentősebbnek tartott műve, a mexikói múltat és lelket feltáró A magány útvesztője című esszékötete. Az íj és a líra (1956) című művében a költészetről vallott gondolatait írta meg. 1957-ben adták ki a Napköve című kötetét, amely az egész világon ismertté tette nevét. Az egyetlen, önmagába visszatérő, hosszú versmondat sorainak száma megegyezik az azték naptár éveinek számával (584), és országa valóságos nemzeti himnuszává vált.

Paz mindenekelőtt költőnek vallotta magát. Úgy tartotta, hogy a költészet szenvedély, az emberi tevékenység csúcsa, mert visszaadja a szavak ősi, mágikus erejét. Szürrealista fogantatású költészetében az egyéni és társadalmi lét problémáira kereste a választ, a belső és külső világ ellentmondásainak megragadására törekedett.

Munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el, a többi között 1981-ben megkapta a spanyol nyelvű országok legrangosabb kitüntetését, a Cervantes-díjat, 1984-ben a Német Könyvkereskedők Békedíját vehette át. 1990-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint irodalmi műveit „tüzes szenvedély, széles látókör, nagy nemzetközi kitekintés és fogékony intelligencia jellemzi”, művészete az ősi indián, a spanyol és a modern nyugati kultúra nehezen összeötvözhető, termékeny szintézise.

Kép forrása

A lángok martaléka

1996 decemberében tűz ütött ki mexikóvárosi házában, ahol második feleségével élt könyvei és szeretett macskái társaságában. A lángok martalékává vált szinte minden, ami fontos volt számára. A szerencsétlenséget követően az idős költő egészségi állapota fokozatosan romlott, rákbetegséget diagnosztizáltak nála, szívműtéten esett át, többször kezelték keringési problémákkal. Élete végén egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, bár haláláig tevékeny maradt. Maga ellenőrizte 14 kötetes életműve megjelenését, irányította irodalmi lapját, a Vueltát, és nyomon követte a világeseményeket.

Octavio Paz 1998. április 19-én halt meg Mexikóvárosban. 2004-ben jelent meg a Poeta con paisaje (Költő tájjal) című életrajza Guillermo Sheridan irodalomkritikus tollából, aki 1997 és 2001 között a Paz nevét viselő alapítvány igazgatója volt.