Tíz éve, 2011. december 18-án hunyt el Václav Havel cseh író, esszéista, a kommunizmus időszakának legismertebb csehszlovák ellenzéki személyisége, 1989-1992 között Csehszlovákia, majd 2003-ig az 1993-ban létrejött Cseh Köztársaság első köztársasági elnöke. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.

Kép forrása

Az emberarcú szocializmus

1936. október 5-én született Prágában az egyik leggazdagabb cseh nagypolgári családban, egykoron övék volt Prága egyik legelőkelőbb palotája és több filmstúdió is. A kommunista Csehszlovákiában származása miatt csak esti tagozaton végezhette el a gimnáziumot, majd két évig műszaki főiskolán tanult. Katonaéveinek letöltése után színházi technikusként dolgozott, 1961-ben került a Divadlo Na zábradlí (Színház a Korláton) színházhoz, ahol dramaturg, rendezőasszisztens, majd sikeres házi szerző lett, 1967-ben diplomázott a művészeti akadémia színházművészeti karán.

Az 1968-as prágai tavasz idején tevékeny szerepet vállalt az „emberarcú szocializmus” megteremtésének kísérletében, ezért a Varsói Szerződés augusztusi katonai intervenciója után betiltották műveit, és csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A hivatalosan normalizációnak nevezett visszarendeződés ellen minden módon tiltakozott, a hetvenes évek közepén Gustáv Husák kommunista pártfőtitkárhoz intézett nyílt levélben emelt szót az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében. Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírását követően a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta '77 ellenzéki mozgalom első szóvivője lett. 

A hatóságok folyamatosan zaklatták, a következő évtizedben számtalanszor letartóztatták, háromszor ítélték el, öt évet töltött börtönben. (1977-ben írt börtönnaplóját 2016-ban találták meg és adták ki.) A diktatúra idején drámái, esszéi odahaza csak szamizdatban terjedtek, de darabjait külföldön számos helyen játszották, esszéit sok nyelvre lefordították, írói és emberi jogi tevékenységét kitüntetésekkel ismerték el.

Kép forrása

Csehország „védjegye”

1989 őszén, a „bársonyos forradalom” előestéjén még börtönben ült, de kiszabadulása után a rendszerváltó erők élére állt. Részt vett a Polgári Fórum megalapításában, majd a mozgalom jelöltjeként 1989. december 29-én Csehszlovákia elnökévé választották. A tisztségről, amelyet 1990 júliusában újra elnyert, 1992-ben Csehszlovákia általa ellenzett megszűnése miatt lemondott. Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993. február 2-án őt választották a Cseh Köztársaság első elnökévé, s 1998-ban újraválasztották. 

Mandátumának 2003. február 2-i lejárta után kivonult a nagypolitikából, neve és személyisége azonban továbbra is Csehország „védjegye” maradt. A világ politikusai, művészei az ő kedvéért szívesen látogattak Prágába. A belpolitikában már ritkábban hallatta szavát, de következetesen síkra szállt az emberi jogok tiszteletben tartásáért, többek között támogatta a kubai és a fehérorosz ellenzéket, bírálta a mianmari diktatúrát.

Václav Havel kétszer nősült, gyermeke nem született. Első felesége, Olga - akihez börtönlevelei szóltak - 1996. január 27-én rákban halt meg, másodszor egy népszerű színésznőt vett feleségül. A hosszú ideig láncdohányos Havel egészsége a börtönben töltött évek alatt maradandó károsodást szenvedett, a kilencvenes években többször esett át életmentő műtéteken. „Nyugdíjba vonulása” után egészségi állapota tovább romlott, egykori álmát - szerette volna végigautózni a világot - már nem tudta megvalósítani. 2011. december 18-án hunyt el vidéki házában, az észak-csehországi Óriáshegység Hrádecek nevű falujában.

Kép forrása

Furcsa véletlenek sorozata

Václav Havel irodalmi és közéleti, politikai tevékenységét megszámlálhatatlan kitüntetéssel, díjjal, címmel ismerték el. Nemzetközileg elismert drámaíró volt, legsikeresebb darabjai: Kerti ünnepély, Koldusopera, Audiencia, Verniszázs, Tiltakozás, Largo desolato, Kísértés. Börtönlevelei Levelek Olgának, önéletrajzi beszélgetései Karel Hvízdalával Távkihallgatás, valamint Kérem, röviden címmel jelentek meg. Nem sokkal halála előtt fejezte be a prágai tavasz ihlette Távozás című drámáján alapuló film forgatását.

Bár egy interjúban rá jellemző módon furcsa, szinte hihetetlen véletlenek sorozatának minősítette életét, mégis személyiségének, tetteinek köszönhetően a kelet-európai rendszerváltás és az újkori cseh történelem jelképévé vált. 2013-ban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a cseh kormány támogatásával emlékére díjat alapított, amelyet évente emberi jogvédő személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda, szintén 2013-ban Budapesten posztumusz díszpolgár címet kapott. Szobra áll kedvenc prágai kávéházában és a cseh főváros Nemzeti Színházában, 2014-ben leleplezték le mellszobrát az amerikai Kongresszus épületében. A prágai nemzetközi repülőtér, számos közterület, intézmény és az általa alapított könyvtár őrzi nevét. 2016-ban a prágai Szent Vencel-templom új harangjára vésték rá nevét és mellé egy szívet, amit gyakran használt levelezésében az aláírása mellett. 2019-ben filmet forgattak ellenzéki tevékenységéről a szocializmus idején.

A szabadságért és demokráciáért való küzdelem, a totalitarizmus és a kommunizmus elleni harc szimbólumának számító Havel mottója ez volt: „Az igazságnak és a szeretetnek győzedelmeskednie kell a hazugság és a gyűlölet felett.”