Kilencven éve jelent meg André Malraux Királyok útja című regénye, amelyben megírja ifjúkori kalandját, melynek során feleségével és egyik barátjával a francia gyarmathoz, Indokínához tartozó Kambodzsában 1923 decemberének végén a tizedik században épült Banteay Srei nevű hindu templom több szobrát lefűrészelte talpazatáról, és ökrösszekéren elszállíttatta. Tettéért a hatóságok börtönbüntetést szabtak rá. 
Lopjunk szobrokat!

Kép forrása

Kezdődhet a kaland!
André Malraux és felesége, Clara, bohém életet folytatnak Párizsban, csatlakoznak az avantgárd irodalmi körökhöz. Az asszony hozománya hamar elolvad költekező életmódjuk során, és főleg André rossz befektetései miatt a mexikói tőzsdén. Clara nem számíthat többé gazdag szülei támogatására, a huszonkét éves, rendkívül tehetséges André pedig nem kereső, a Guimet Múzeum lelkes látogatója és a khmer művészet csodálója. André megosztja ötletét feleségével: „bemegyünk Kambodzsa néhány kis templomába, elviszünk onnan egy pár szobrot, amiket eladunk Amerikában.” 
Utazásuk előtt Malraux kapcsolatba lépett olyan amerikai műgyűjtőkkel, akik érdeklődést mutattak khmer szobrok iránt. Annak érdekében, hogy elnyerje az archeológiai küldetést, azt hazudta, hogy a Keleti Nyelvek Főiskolájának diákja, a kambodzsai l’École Française d’Extrême-Orient nevű intézménynek pedig ígéretet tett arra, hogy a felfedezett műkincsekre semmiféle igényt nem tart, azokról csupán gipszmásolatokat készít a párizsi Guimet Múzeum számára. Miután megszerezte a gyarmatügyi miniszter, Albert Sarraut engedélyét egy kambodzsai kutató expedícióhoz, feleségével 1923. október 13-án Marseille-ben hajóra szállt. Clara Malraux Húsz évünk című életrajzi regényéből tudjuk, hogy Malraux alig ismert valamit Indokínából. Kambodzsáról csak Pierre Loti Angkor zarándoka című könyvéből tudhatott valamit. A regény mellé egy tucatnyi kézifűrészt tett csomagjába. 
A hajóút során Djiboutiban, Singapourban és Saigonban is kikötnek. Huszonkilenc napi utazás után Malraux-ék Hanoiba érkeznek, és felveszik a kapcsolatot az Indokínában folyó archeológiai kutatások központjával. Saigonban Malraux találkozik gyerekkori barátjával, Louis Chevassonnal, aki csatlakozik az expedícióhoz. Kezdődhet a kaland!

Az angkori templomokhoz közel eső városkába, Siem Reapba érve, Malraux megbízólevele birtokában felkeresi a gyarmatügyi adminisztráció képviselőjét, aki tudatja az ifjú kutatóval, hogy a közelmúltban a körzet valamennyi templomát műemlékké nyilvánították. Malraux mindezt elengedi a füle mellett, és az akkor még kevéssé ismert Banteay Srei templom felkutatását tűzi ki célul, és felfogadnak egy tolmács-idegenvezetőt. Clara azonban kételkedni kezd férje értesüléseiről, hisz a keresett templomot senki sem ismeri. Malraux azonban makacsul kitart terve mellett. Két nap alatt keservesen küzdik át magukat az őserdő kusza indáin az ökörszekerekkel. Útjuk során több templom romjai mellett elhaladnak, s végül kimerültség határán elérnek a sűrű növényzettel beszőtt Banta Srei templomig, amit emlékirataiban Clara Malraux „A szűz erődítményének” nevez.

Kép forrása

Banteay Srei temploma
A tizedik században Angkor körzetében épült, Shiva oltalmába ajánlott templom a khmer művészet ékköve. A Nők Citadellájának vagy a Szépség Citadellájának is nevezik, mivel a hiedelem szerint csak női kezek lehettek képesek olyan finoman cizellált szobrokat alkotni, mint az ott látottak. A templom meglepően kisméretű az akkori hatalmas építményekhez képest. Ennek oka, hogy nem az uralkodó, hanem II. Rajendravarman király két tanácsadója, Vishnukumara és Yajnavaraha építtették. A sötétrózsaszínű homokkőből épült templomot rendkívüli szépségű, aprólékosan kidolgozott faragások díszítik, a falakon virág- és levélminták választják el egymástól a kőalakokat. Az istennőket és mennyei táncosnőket ábrázoló élethű domborművek lenyűgözőek. A templom bejáratát mitikus alakok, majomfejek őrzik. A templom különböző részeit különféle isteneknek ajánlották: a kelet-nyugati tengelyen lévőket Shivának, az északiakat Vishnunak. A templom a 15−16. századig funkcionált, amikor a többi angkori templommal együtt elveszítette eredeti rendeltetését.
Csak Malraux kalandja után fedezték fel újra a templomot, és a harmincas években modern módszerekkel restaurálták. A neves archeológus, Henri Marchal aprólékos munkával, szinte kövenként rekonstruálta a fő szentélyt és az azt körülvevő három „tornyot”, a domborművekkel és szobrokkal. 2000-től 2003-ig helyreállították az építményt, és Angkor archeológiai parkjának egyik leglátogatottabb műemléke lett. Az első belső terem a templom legdíszesebb része, ezért ezt a részt nyitották meg a látogatók számára 2010-ben. A templomban két kőből épített könyvtár is található. A különféle jelenetek bemutatják Shivát a házában vagy Shivát, amint Kámát, a szerelem istennőjét szemléli. Hét lépcsőfok egy szentélybe vezet, amit térden álló, állatfejű férfiak őriznek. Ezeknek a szobroknak legnagyobb része másolat, mert az eredeti példányokat vagy ellopták, vagy múzeumokban helyezték biztonságba. Az eredeti példányok hiányának egyik oka, hogy az 1975-1979 közötti Pol Pot diktatúra idején a vörös khmerek feldúlták és kifosztották a templomot. A másik pedig részben a Malraux-csapat.

Kép forrása

Bűn és bűnhődés
Malraux kis csapata tehát nekilát a romokban heverő templom néhány szobrának eltávolításához. A lebukástól való félelem, a forró trópusi eső, a szúnyogok és a mérges pókok hada nem könnyíti meg munkájukat. Az évszázados kövek nem engednek a fűrészeknek, amik egymás után törnek ketté. Végül is sikerül a szekerekre tenni négy nagy domborművet. Irány Phnom Penh, ahová december 23-án érkeznek meg. Ámde, amint arról a korabeli feljegyzések szólnak, a kambodzsai hatóságok nem boldog karácsonyt kívánnak az utazóknak, hanem – miután az egyik kísérőjük beárulta őket – letartóztatják a három kalandort. Nem kerülnek ugyan börtönbe, de nem hagyhatják el szállodájukat. 1924 júliusában Phnom Penh bírósága rendkívül szigorú ítéletet hoz: Malraux-t három év, barátját, Louis Chevassont tizennyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéli. Clarát azzal az indoklással, hogy „az asszonynak mindenhová követnie kell férjét”, felmentik. Malraux védekezése során meglehetősen arrogánsan válaszolgatott a kérdésekre, ami a bírákat feldühítette, az újságírókat azonban lenyűgözte a fiatalember bátorsága. Az Echo de Cambodge krónikása szerint „André Malraux valóságos archeológiai leckét adott bíráinak.”
Miután Clara visszatér Franciaországba, családja ostromolja, hogy váljon el ettől a „megbélyegzett semmirekellőtől”. Ehelyett az asszony minden követ megmozgat, hogy megszerezze a francia értelmiségiek támogatását férje kiszabadításához. Erőfeszítése nem bizonyult hiábavalónak: a petíció aláírói között szerepelt Gide, Mauriac, Breton, Aragon, vagy a kiadótulajdonos Gaston Gallimard. 
A per újrafelvétele során a saigoni bíróság Malraux büntetését egy év felfüggesztett börtönre változtatja, míg Chevassonét nyolc hónapra, ugyancsak felfüggesztve.
A szobrokat azonban természetesen elkobozták. A dolog pikantériája, hogy Malraux, aki a műkincsek „felfedezőjének” tartotta magát, megsértődött e döntés miatt. Jegyezzünk meg annyit, hogy a későbbi kulturális miniszter Malraux tettét a mai mapig megbocsáthatatlannak tartják azok a régészek, akik – igaz, hogy „legálisan” – ugyanúgy a volt gyarmatok kincseinek elhurcolásával gyarapították a francia múzeumok gyűjteményeit.  

Kép forrása

A Királyok útja
A Királyok útja kalandregény, ám ezen túlmenően egy metafizikai elmélkedés az élet céljáról, pontosabban céltalanságáról, ami az egzisztencialista regények vonalába helyezi Malraux művét.
A két kalandor szándékai különböznek. Claude Vannec – akárcsak maga Malraux – tanulmányi révén fedezte fel a Kambodzsa városait összekötő királyi utat, amelyet az évszázadok során szinte áthatolhatatlan őserdő nőtt be. A fiatalember elhatározza, hogy felkutat néhány kiemelhető szobrot, amelyeket jó pénzért eladhat, és ez biztosítani fogja megélhetését. Perkennel folytatott beszélgetésében feltárja szándékait: „Egy kis dombormű, egy akármilyen szobor megér vagy harmincezer frankot. (…) – És biztos, hogy el tudja adni? – Biztos vagyok benne. Ismerem Párizs és London legnagyobb specialistáit. S akár árverést is tarthatunk.” A német származású dán Perken viszont már jó ideje él Indokínában, ahol a francia hatalommal szembenálló királyságot akar létrehozni. Célja a hegyi törzsek megszervezése és a közösen megszerzett pénzből akarja őket felfegyverezni: „Én komolyan megkíséreltem, amit Mayrena a maguk színpadán akart eljátszani. Királynak lenni: bárgyúság. Megszervezni egy királyságot: ez az igazi.” – mondja Perken. Majd hozzáteszi a malraux-i hősök jelszavát: „Nyomot hagyni a térképen.” Másik célja, hogy megtalálja Grabotot, az eltűnt kalandort, akinek hozzá hasonló törekvései voltak.   
A regény második része a két kalandor és vezetőjük fáradságos előrehaladását írja le az őserdőben. „Negyedik napja: az erdő. (…) Mindenütt a századok őrlő munkája; az utat csak ezek a romladozó ásványtömbkelegek jelezték; a kövek odvaiból egy-egy mozdulatlan varangy merev szeme csillant feléjük. Mit jelentenek ezek a szentélyek, melyeket úgy hagyott sorsukra az erő, mint lemart csontvázakat: ígéretet? visszautasítást? Elérik végre az emlékművet, mely felé ez a fiatalember vezeti őket, fáradhatatlanul pöfékelve Perken cigarettáit?”. A válasz egyelőre nemleges: „Az erdő rácsukódott a meghiúsult reményekre. A karaván napok óta nem akadt, csak értéktelen romokra.” Amikor végre rátalálnak a keresett kincsekre, Claude-ot végtelen boldogság árasztja el. A kísérőkkel együtt lázasan dolgoznak, hogy előbb eltávolítsák a szobrokat talpazatukról, majd szekerekre rakják azokat.    
A regény nem a valós események felidézésével folytatódik és fejeződik be, hanem az élet hiábavalóságáról és Perken betegségéről, haláláról szól: „Válla megrándult; fájdalma könyörtelen volt, akár az ég a kutyák gyászdala fölött, melyet lassanként elnyomott a villogó csönd – könyörtelen, szemtől szemben emberi sorsunk hiábavalóságával s a világnak azzal az irgalmatlan vádjával, amit egy haldokló jelent, akit szeretünk. A halál erősebbnek bizonyult az erdőnél, erősebbnek az égnél; erőszakkal az örök emberi küzdelem felé fordította figyelmét.”