Marcel Proust száz éve
A 2020-as év kétszeresen is jelentős dátum Marcel Proust rajongói és olvasói számára: egyrészt száz éve, 1920-ban jelent meg Az eltűnt idő nyomában című monumentális regénye harmadik kötetének, a Guermantes-éknak első része. Másrészt 2020. április 23-tól június 7-ig a francia nemzeti színházban, a Comédie-Française-ben először kerül bemutatásra egy olyan színdarab, amely Az eltűnt idő alapján készült. Címe: Guermantes-ék.
Kép forrása
Proust világa
Az eltűnt idő nyomában nem társadalmi regény, mint Balzac művei, mivel Proust igen szűk világot ismert. Illiers-beli környezetét, családját, párizsi ismerőseit, orvosokat, a Champs-Élysées-t, néhány nőt, Madame Straust, Madame de Chevignét, Grefulhe grófnét, Madame Armand de Caillevet szalonjait, vagyis: az előkelő világot. Ezek alapján széleskörű társadalomrajzot nem várhatunk Prousttól, de hát ez nem is állt szándékában. Mindenesetre tény, hogy Proust regénye a francia történelem sajátos periódusában fogant, s azokat a mélyreható változásokat írja le, melyek az arisztokrácia hanyatlásához és a középosztály felemelkedéséhez vezettek a harmadik köztársaság idején és a század végén. Ekkor már távolinak tűnik Balzac kora, amelyben a polgárság a hatalomért küzd. Proust kortársai anyagi biztonságban élnek, a gazdaság és a semmittevés már nem csupán a nemesség privilégiuma. Ám a szakadék a két osztály között semmivel sem kisebb, mint azelőtt.
Kép forrása
Új szerelem
Az eltűnt idő nyomában harmadik kötetében, a Guermantes-ékban a mesélő az első két kötetben (Swannék oldala és Bimbózó lányok) bemutatott polgárok diszkrét bájának világából az arisztokratákéba lép át. Ennek a gyökeres változásnak már az első sorokban megadja az okát: „Françoise ki nem állhatta a madarak reggeli csevetelését. A házbeli „cselédlányok” minden szava idegesítette; ide-oda járásuk egy cseppet sem volt az ínyére, s tűnődött, miért s merre járnak reggeltől estig; ugyanis új lakásba költöztünk.” Ez eddig egy banális esemény, azonban az új lakás − amit azért választott a család, mert Marcel nagyanyja betegeskedett, és jobb levegőre volt szüksége – a Guermantes-palotához tartozott. Ettől kezdve a narrátor nap mint nap találkozott a cselédekkel, Guermantes herceggel és főleg a hercegnővel. Miután az előző két kötetben Marcel Odette, Gilberte és a „bimbózó lányok” − köztük Albertine − iránti szerelmét követhetjük nyomon, a Guermantes-ék című részben Oriane de Guermantes lesz szerelme tárgya. Természetessége és ragyogó szelleme elbűvöli környezetét. Szoknyavadász férje kicsapongásai felett szemet huny. Marcel, a regény narrátora gyerekkorától szeretné megismerni az asszonyt, akinek Combray közelében van birtoka. Az eltűnt idő első kötetében, a Swannék oldalában látja meg Marcel Guermantes hercegnőt Percepied doktor lányának esküvőjén, Combray templomában: „S ahogy pillantásom elidőzött szőke haján, kék szemén, nyakának hajlatán, elhagyván azokat a vonásokat, amelyek más arcokra emlékeztethettek volna, a szándékoltan hiányos rajz láttán így kiáltottam: „Micsoda szépség! Micsoda nemesség!”
Marcel a hercegnő minden lépését figyeli. Megjegyzi, mikor indul az sétálni, hogy találkozhasson vele, remélve, hogy elnyeri egy pillantását. Maga az asszony látása is óriási gyönyör számára. Képzeletében a legképtelenebb szituációkat vizionálja. Végül Villeparisis hercegnő fogadásán Saint-Loup bemutatja a narrátort Guermantes hercegnőnek, akivel így válthat néhány szót. Paradox módon Marcel csodálata helyébe ekkor a csalódás érzése lép, anyja nagy örömére, aki nevetségesnek tartja fia rajongását.
Kép forrása
A független szerelem
A prousti hősök szenvedélyeinek elsődleges motiválója a szerelem, aminek pszichológiája nem Proust találmánya. Racine, Stendhal, Mme de La Fayette, Flaubert az elődei. Ugyanakkor a klasszikus lélektan alapvető felfedezéseit Proust eredeti módon, saját céljainak megfelelően átalakítja. Proustnál a szerelem nem jelenti két szerelmes vágyódásának, egymásra találásának vagy az egymásra találás lehetetlenségének, szenvedélyek lelkesítő vagy lélekromboló erejének kivetítését egy történetbe. A szerelem mint szubjektív érzés közhelye nála abszolutizálódik, olyannyira, hogy a szerelem Proust számára nem más, mint a másiktól függetlenül bennünk meglévő érzés. A szeretett lényt mi magunk alkotjuk többnyire önmagunkban lévő vonásokból, ezeket ruházzuk át valakire. Gilberte-tel kapcsolatban írja Proust a Szodoma és Gomorra című részben: „szomorúan gondoltam arra, hogy szerelmünk, mint egy bizonyos lény iránt érzett szerelem talán nem is olyan valóságos valami, mert ha igaz is, hogy kellemes vagy fájdalmas álmodozások szőtte asszociációk a szerelmet egy ideig egy nőhöz kötik, mígnem azt gondoljuk, hogy szükségszerűen ez a nő inspirálta, ha szándékosan vagy akaratlanul megszabadulunk ezektől az asszociációktól, ez a szerelem, mintha csak ellenkezőleg spontán és önmagunktól jövő lenne, újjászületik, hogy egy asszonyé legyen.” Ebből következően a szerelem alanya lényegtelen, csak maga az érzés számít: „Sokat szenvedtem egymás után Gilbert-ért, Guermantes asszonyért, Albertine-ért. Ugyanúgy egymás után el is feledtem őket, s csupán e különböző személyeknek címzett szerelmem volt tartós.” – olvassuk A megtalált idő című kötetben.
Kép forrása
A nevek bűvöletében
A monumentális regényben Marcel mindvégig a nevek bűvöletében él. Nincs ez másképpen a Guermantes-ék című részben sem. Guermantes hercegné neve köré is álmokat sző a gyermek Marcel: „Némelykor, a neve mélyébe rejtve, a tündér át is alakul, csapongó képzeletünk szerint, mert hiszen ez táplálja; így történt, hogy az a sajátos környezet, amelyben Guermantes hercegnő élt – bennem, miután éveken keresztül nem volt más, mint egy laterna magika vagy egy templom színes üvegablakának visszfénye, lassan-lassan elhalványult, míg végül teljesen eltűnt, mikor elmosták az egészen más álmok tajtékos zuhatagai. Csakhogy a tündér semmivé foszlik, ha közelebb kerülünk ahhoz a valóságos lényhez, aki az ő nevére hallgat, mivel olyankor a név ezt a lényt kezdi tükrözni, s nincs benne semmi a tündérből”.
Marcel csalódása a gyermek Szabó Lőrincéhez hasonló, aki a Tücsökzenében az Órás és ékszerész táblát Óriás és ékszerésznek olvassa, és alig várja, hogy találkozzon az óriással. Ám mekkora lesz csalódása:
„S odaértem...És
elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
ezt mondta a csoda-felirat.
Ki lopta el az Óriásomat?
jajdult a szívem, szinte hangosan…
Aztán csak álltam s szégyeltem magam.”
Kép forrása
Proust-adaptációk, kudarcok
A háromezer oldalas, hét kötetből álló Az eltűnt idő nyomában nemcsak terjedelme, de az emlékezés jellege miatt is áthághatatlan nehézségeket állít mind színpadra vitele, mind megfilmesítése elé. Azok, aki mégis megpróbálkoztak a filmvásznon megörökíteni a regény hősének, Marcelnek minden kronológiai rendet felrúgó emlékképeit és elmélkedéseit, korlátozták filmjük cselekményét egyetlen kötetre, sőt, a német Schlöndorff 1984-ben készült, Swann szerelme című filmjében a cselekményt egyetlen napra, a helyszínt pedig Párizsra szűkítette. A film Ornella Muti és Alain Delon szereplése dacára hatalmas bukás volt.
A regény filmre vitelével Luciani Visconti is megpróbálkozott. A húszmillió dollár költségvetésű film beharangozójában Alain Delon és Marlon Brando főszereplők lettek volna a filmben, ami azonban végül sohasem került bemutatásra.
Kép forrása
Egy forradalmi vállalkozás
Christophe Honoré, író, rendező, dramaturg először vállalkozik arra, hogy a nézők ne csupán részleteket láthassanak a prousti műből, hanem egy egész kötet színpadi változatát élvezhessék. 2020. április 2. és június 20. között lesz látható a Comédie Française-ben a Guermantes-ék című Proust-adaptáció. Mivel a francia nemzeti színház nagyterme 2020 októberéig felújítás alatt áll, Christophe Honoré darabja a Marigny Színházban kerül bemutatásra. Ez a tény a sors különös fintorának is tekinthető, mert a színház két lépésre van attól a kerttől, ahol Marcel nagyanyjának először jelentkezett betegsége.
A rendező bizonyára nem véletlenül választotta Proust művét, és nem is elsősorban az évforduló miatt. Az eltűnt idő nyomában harmadik kötete, a Guermantes-ék a legfájdalmasabb és egyben a korabeli politikával legtöbbet foglalkozó mű. A narrátor szerelmi csalódásainak hátterében végig ott húzódik a Dreyfus-ügy. Proust, aki a társadalmi hierarchiában felkapaszkodó gazdag sznob hírében állt, a Dreyfus-ügy idején a leghatározottabban kiállt a dreyfusard-ok, Émile Zola mellett, aki 1898. január 13-án, a l’Aurore című lapban J’Accuse (Vádolok) címmel megjelentette a köztársasági elnökhöz írt nyílt levelét. Proust állásfoglalása nem kis meglepetést okozott az író baráti körében. Ugyanakkora volt az olvasók tanácstalansága, akik a jóval később megjelent művét olvasták, hisz Az eltűnt időben Proust nem foglal közvetlenül állást az életét és írói pályafutását nagyban meghatározó politikai ügyben.
Kép forrása
Proust világa
Az eltűnt idő nyomában nem társadalmi regény, mint Balzac művei, mivel Proust igen szűk világot ismert. Illiers-beli környezetét, családját, párizsi ismerőseit, orvosokat, a Champs-Élysées-t, néhány nőt, Madame Straust, Madame de Chevignét, Grefulhe grófnét, Madame Armand de Caillevet szalonjait, vagyis: az előkelő világot. Ezek alapján széleskörű társadalomrajzot nem várhatunk Prousttól, de hát ez nem is állt szándékában. Mindenesetre tény, hogy Proust regénye a francia történelem sajátos periódusában fogant, s azokat a mélyreható változásokat írja le, melyek az arisztokrácia hanyatlásához és a középosztály felemelkedéséhez vezettek a harmadik köztársaság idején és a század végén. Ekkor már távolinak tűnik Balzac kora, amelyben a polgárság a hatalomért küzd. Proust kortársai anyagi biztonságban élnek, a gazdaság és a semmittevés már nem csupán a nemesség privilégiuma. Ám a szakadék a két osztály között semmivel sem kisebb, mint azelőtt.
Kép forrása
Új szerelem
Az eltűnt idő nyomában harmadik kötetében, a Guermantes-ékban a mesélő az első két kötetben (Swannék oldala és Bimbózó lányok) bemutatott polgárok diszkrét bájának világából az arisztokratákéba lép át. Ennek a gyökeres változásnak már az első sorokban megadja az okát: „Françoise ki nem állhatta a madarak reggeli csevetelését. A házbeli „cselédlányok” minden szava idegesítette; ide-oda járásuk egy cseppet sem volt az ínyére, s tűnődött, miért s merre járnak reggeltől estig; ugyanis új lakásba költöztünk.” Ez eddig egy banális esemény, azonban az új lakás − amit azért választott a család, mert Marcel nagyanyja betegeskedett, és jobb levegőre volt szüksége – a Guermantes-palotához tartozott. Ettől kezdve a narrátor nap mint nap találkozott a cselédekkel, Guermantes herceggel és főleg a hercegnővel. Miután az előző két kötetben Marcel Odette, Gilberte és a „bimbózó lányok” − köztük Albertine − iránti szerelmét követhetjük nyomon, a Guermantes-ék című részben Oriane de Guermantes lesz szerelme tárgya. Természetessége és ragyogó szelleme elbűvöli környezetét. Szoknyavadász férje kicsapongásai felett szemet huny. Marcel, a regény narrátora gyerekkorától szeretné megismerni az asszonyt, akinek Combray közelében van birtoka. Az eltűnt idő első kötetében, a Swannék oldalában látja meg Marcel Guermantes hercegnőt Percepied doktor lányának esküvőjén, Combray templomában: „S ahogy pillantásom elidőzött szőke haján, kék szemén, nyakának hajlatán, elhagyván azokat a vonásokat, amelyek más arcokra emlékeztethettek volna, a szándékoltan hiányos rajz láttán így kiáltottam: „Micsoda szépség! Micsoda nemesség!”
Marcel a hercegnő minden lépését figyeli. Megjegyzi, mikor indul az sétálni, hogy találkozhasson vele, remélve, hogy elnyeri egy pillantását. Maga az asszony látása is óriási gyönyör számára. Képzeletében a legképtelenebb szituációkat vizionálja. Végül Villeparisis hercegnő fogadásán Saint-Loup bemutatja a narrátort Guermantes hercegnőnek, akivel így válthat néhány szót. Paradox módon Marcel csodálata helyébe ekkor a csalódás érzése lép, anyja nagy örömére, aki nevetségesnek tartja fia rajongását.
Kép forrása
A független szerelem
A prousti hősök szenvedélyeinek elsődleges motiválója a szerelem, aminek pszichológiája nem Proust találmánya. Racine, Stendhal, Mme de La Fayette, Flaubert az elődei. Ugyanakkor a klasszikus lélektan alapvető felfedezéseit Proust eredeti módon, saját céljainak megfelelően átalakítja. Proustnál a szerelem nem jelenti két szerelmes vágyódásának, egymásra találásának vagy az egymásra találás lehetetlenségének, szenvedélyek lelkesítő vagy lélekromboló erejének kivetítését egy történetbe. A szerelem mint szubjektív érzés közhelye nála abszolutizálódik, olyannyira, hogy a szerelem Proust számára nem más, mint a másiktól függetlenül bennünk meglévő érzés. A szeretett lényt mi magunk alkotjuk többnyire önmagunkban lévő vonásokból, ezeket ruházzuk át valakire. Gilberte-tel kapcsolatban írja Proust a Szodoma és Gomorra című részben: „szomorúan gondoltam arra, hogy szerelmünk, mint egy bizonyos lény iránt érzett szerelem talán nem is olyan valóságos valami, mert ha igaz is, hogy kellemes vagy fájdalmas álmodozások szőtte asszociációk a szerelmet egy ideig egy nőhöz kötik, mígnem azt gondoljuk, hogy szükségszerűen ez a nő inspirálta, ha szándékosan vagy akaratlanul megszabadulunk ezektől az asszociációktól, ez a szerelem, mintha csak ellenkezőleg spontán és önmagunktól jövő lenne, újjászületik, hogy egy asszonyé legyen.” Ebből következően a szerelem alanya lényegtelen, csak maga az érzés számít: „Sokat szenvedtem egymás után Gilbert-ért, Guermantes asszonyért, Albertine-ért. Ugyanúgy egymás után el is feledtem őket, s csupán e különböző személyeknek címzett szerelmem volt tartós.” – olvassuk A megtalált idő című kötetben.
Kép forrása
A nevek bűvöletében
A monumentális regényben Marcel mindvégig a nevek bűvöletében él. Nincs ez másképpen a Guermantes-ék című részben sem. Guermantes hercegné neve köré is álmokat sző a gyermek Marcel: „Némelykor, a neve mélyébe rejtve, a tündér át is alakul, csapongó képzeletünk szerint, mert hiszen ez táplálja; így történt, hogy az a sajátos környezet, amelyben Guermantes hercegnő élt – bennem, miután éveken keresztül nem volt más, mint egy laterna magika vagy egy templom színes üvegablakának visszfénye, lassan-lassan elhalványult, míg végül teljesen eltűnt, mikor elmosták az egészen más álmok tajtékos zuhatagai. Csakhogy a tündér semmivé foszlik, ha közelebb kerülünk ahhoz a valóságos lényhez, aki az ő nevére hallgat, mivel olyankor a név ezt a lényt kezdi tükrözni, s nincs benne semmi a tündérből”.
Marcel csalódása a gyermek Szabó Lőrincéhez hasonló, aki a Tücsökzenében az Órás és ékszerész táblát Óriás és ékszerésznek olvassa, és alig várja, hogy találkozzon az óriással. Ám mekkora lesz csalódása:
„S odaértem...És
elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
ezt mondta a csoda-felirat.
Ki lopta el az Óriásomat?
jajdult a szívem, szinte hangosan…
Aztán csak álltam s szégyeltem magam.”
Kép forrása
Proust-adaptációk, kudarcok
A háromezer oldalas, hét kötetből álló Az eltűnt idő nyomában nemcsak terjedelme, de az emlékezés jellege miatt is áthághatatlan nehézségeket állít mind színpadra vitele, mind megfilmesítése elé. Azok, aki mégis megpróbálkoztak a filmvásznon megörökíteni a regény hősének, Marcelnek minden kronológiai rendet felrúgó emlékképeit és elmélkedéseit, korlátozták filmjük cselekményét egyetlen kötetre, sőt, a német Schlöndorff 1984-ben készült, Swann szerelme című filmjében a cselekményt egyetlen napra, a helyszínt pedig Párizsra szűkítette. A film Ornella Muti és Alain Delon szereplése dacára hatalmas bukás volt.
A regény filmre vitelével Luciani Visconti is megpróbálkozott. A húszmillió dollár költségvetésű film beharangozójában Alain Delon és Marlon Brando főszereplők lettek volna a filmben, ami azonban végül sohasem került bemutatásra.
Kép forrása
Egy forradalmi vállalkozás
Christophe Honoré, író, rendező, dramaturg először vállalkozik arra, hogy a nézők ne csupán részleteket láthassanak a prousti műből, hanem egy egész kötet színpadi változatát élvezhessék. 2020. április 2. és június 20. között lesz látható a Comédie Française-ben a Guermantes-ék című Proust-adaptáció. Mivel a francia nemzeti színház nagyterme 2020 októberéig felújítás alatt áll, Christophe Honoré darabja a Marigny Színházban kerül bemutatásra. Ez a tény a sors különös fintorának is tekinthető, mert a színház két lépésre van attól a kerttől, ahol Marcel nagyanyjának először jelentkezett betegsége.
A rendező bizonyára nem véletlenül választotta Proust művét, és nem is elsősorban az évforduló miatt. Az eltűnt idő nyomában harmadik kötete, a Guermantes-ék a legfájdalmasabb és egyben a korabeli politikával legtöbbet foglalkozó mű. A narrátor szerelmi csalódásainak hátterében végig ott húzódik a Dreyfus-ügy. Proust, aki a társadalmi hierarchiában felkapaszkodó gazdag sznob hírében állt, a Dreyfus-ügy idején a leghatározottabban kiállt a dreyfusard-ok, Émile Zola mellett, aki 1898. január 13-án, a l’Aurore című lapban J’Accuse (Vádolok) címmel megjelentette a köztársasági elnökhöz írt nyílt levelét. Proust állásfoglalása nem kis meglepetést okozott az író baráti körében. Ugyanakkora volt az olvasók tanácstalansága, akik a jóval később megjelent művét olvasták, hisz Az eltűnt időben Proust nem foglal közvetlenül állást az életét és írói pályafutását nagyban meghatározó politikai ügyben.
Egypercesek
Tolkien – Fény a sötétségben
A Gyűrűk Ura és A hobbit alkotójának képregényben elbeszélt élettörténete
Filmek és könyvek egyformán sikeresek
A könyvesboltokban is népszerű a Hunyadi-sorozat!
Az ember férfi és nő Angliában is
JK Rowling és csapata évek óta küzdött azért, hogy a nők jogaival ne élhessenk vissza férfiak