Hölgyeim (De kérem az urakat, ők se fussanak el!), tegyük a kezünket a szívünkre! Ki ne örülne, ha mondjuk, holnap délután egy gyönyörű levélpapírra írt szerelmes levél várná postaládájában a számlák és reklámújságok helyett? Valljuk be, erre nem sok esélyünk van, pedig a tavasz már itt kopogtat az ablakon, és ilyenkor mindenki jobban hisz kissé a csodákban. Manapság azonban már a romantikusabb lelkű férfiak sem igen pazarolják a tintát, hogy érzéseiket kifejezzék, inkább elintézik az ilyesmit egy e-mail vagy – horribile dictu! – párszavas sms formájában. A címben szereplő szavakkal legfeljebb egy romantikus amerikai filmben vagy popslágerben találkozhatunk.

Kép forrása

A grófné és a lord
Régebbi korok hölgyei azonban még izgatottan várták a postát, hogy hírt kapjanak imádójukról, ahogy tette ezt minden bizonnyal az ifjú Teresa Guiccioli grófné is Velencében, az ezernyolcszázas évek elején. Történt ugyanis, hogy 1817-ben egy szép napon a városba érkezett George Gordon Noel Byron, vagyis Lord Byron, ahogy ma a világirodalomból ismerhetjük, és mint a mesében, első látásra szerelemre gyúlt a mindössze tizennyolc éves fiatalasszony iránt, aki akkortájt Alessandro Guiccioli gróf hitvese volt. A krónikások szerint a költő szerelme nem maradt viszonzatlan, s az ifjú hölgy – dacolva a kor társadalmi konvencióival – hamarosan elhagyta férjurát, hogy kövesse szerelmét.
Sajnálatos módon boldogságuknak hamar vége szakadt, mivel öt évvel később Lord Byron, mindössze harminchat évesen, elhalálozott. Teresa, bár később újra férjhez ment, élete végéig gyászolta a költőt, akit élete igazi nagy szerelmének tekintett. Elhatározta, hogy megírja az imádott férfi életrajzát, amit meg is tett, ám a mű, amelynek a Vie de Lord Byron en Italie (Lord Byron élete Itáliában) címet adta, soha nem jelent meg. Teresa féltékenyen őrizte azt egy ládikában olyan tárgyakkal együtt, amelyek szerelmükre emlékeztették őt.

Kép forrása

Egy hátramaradt levél
Alfred de Musset, a francia költő és drámaíró Byron és Teresa kapcsolatát Dante és Beatrice szerelméhez hasonlította egy versében:
„Szőke haj, barna szemöld, piruló-sápadó homlok,
mint Dante szerette Beatricét – Guiccioliért Byron úgy bomlott.”
Egy hátramaradt levelében Lord Byron így ír az ő Beatricéjének, imádott Teresájának:
„Édes Teresám, ezt a könyvet kertedben olvastam; Te nem voltál ott, máskülönben olvasni sem lettem volna képes. Egyik kedves könyved ez, és az írója nekem barátom volt. Ezeket az angol szavakat nem érted majd, és mások sem, de éppen ezért nem írok neked olasz nyelven. Te azonban felismered keze írását annak, ki Téged oly szenvedéllyel imád, és megérted, hogy ha kezébe vesz egy könyvet, mely a Tiéd, nem tud másra gondolni, csak a szerelemre. E szó, mely a világ minden nyelvén gyönyörűen hangzik, de legszebb a Tiéden, Amor mio, ez a szó magában foglalja létezésemet most és mindörökké. Érzem, hogy most létezem, és félek, létezni fogok ezután is, de hogy mi célból – ez csak rajtad múlik. Végzetem a kezedben!
Tizennyolc éves vagy, és csupán két éve léptél ki a zárdából. Ó, bár ott maradtál volna! Ezt kívánom most szívem legmélyéből, vagy legalábbis soha ne találkoztam volna Veled így, hogy már férjes asszony vagy!
Ám túl késő már. Szeretlek és Te szeretsz engem, legalábbis ezt vallod, és úgy is teszel, mintha szeretnél, és ez mindenesetre vigaszt nyújt számomra. De amit én érzek, az a szerelemnél is több, és már nem tudlak nem szeretni téged!
Gondolj rám néha, mikor az Alpok és az óceán elválaszt minket egymástól – soha nem választhatnak el igazán, hacsak Te nem akarod úgy.
B.”

Kép forrása

Írjanak levelet!
Uraim, ha esetleg eljutottak idáig az olvasásban, javaslom, tegyék félre pár percre a mobitelefont és mindenféle egyéb billentyűzetet, ragadjanak papírt, tollat és írjanak egy levelet feleségüknek, menyasszonyuknak, kedvesüknek vagy barátnőjüknek! Ha nem is oly fennkölt szavakkal, mint a Lord, fogalmazzák meg érzéseiket és csempésszék be a postaládába a levelet! Azt gondolom, a hatás nem marad el. Mert a szavak, ha őszinték, csodákra képesek, és higgyék el, a tálalás is fontos!

Forrás