Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1976. január 12-én elhunyt korunk, de talán minden idők legemblematikusabb krimiírója, vagy ahogy gyakrabban emlegetik, „a krimik koronázatlan királynője”, Agatha Christie. És hogy túlzás-e ez a két cím? Egyáltalán nem! Hatvanhat detektívregényét és számos rövid novelláját százhárom különböző nyelvre lefordítva, több mint kettőmilliárd példányban adták el világszerte, amellyel a Biblia és Shakespeare mögött a képzeletbeli dobogó harmadik helyére állhat fel. Róla emlékezünk most. 

Kép forrása

Méltó vagyok?
Mikor először eszembe jutott, hogy illene megemlékezni az általam is rendkívül kedvelt történetek szülőanyjáról, egyszerre jöttem izgalomba és ragadott el némi bizonytalanság. Mégis mit lehetne írni egy olyan nőről, akinek a nevét az egész világ ismeri? Akinek a szavaival szinte mindenki találkozott már valamilyen formában, és akinek regényein felnőtt több generáció? Akinek az életéről legalább érintőlegesen már rengetegen hallottak? Mi újat lehetne írni? A legstílszerűbb megemlékezés egy olyan cikk lenne, amelynek olvasása során az utolsó betűig kérdéses, hogy hogy jutunk el a mondanivalóhoz, vagy épp ellenkezőleg, amely alatt mindenki tudja, hogy mi lesz a vége, de az utolsó részhez érve rájönnek, hogy végig meg voltak vezetve. Hogy a cikk mondanivalója egy olyan csattanó, amelyre legvadabb álmukban sem gondoltak volna, pedig végig ott volt a szemük előtt minden. Mindezt pazar és könnyed formába öntve, olyan hangulatot teremtve, amely végig beszippantja az olvasót, elfelejtetve vele a külvilágot. Igen, egy ilyen megemlékezés lenne méltó, ám most mégis be kell érnünk kevesebbel. Én ugyanis ilyet nem tudok, de vigasztal a tudat, hogy úgy, ahogyan ezt Agatha Christie csinálta, senki más sem a világon. 

Kép forrása

Archibald Christie
Mindezek ellenére azért ahelyett, hogy a szokásos dolgokat említenénk meg, vagy bemutatnánk azokat a könyveit vagy épp legendás karaktereit, amiket, akiket már úgyis ismer legalább hallomásból mindenki, netalántán ajánlót írnánk valamelyik nagysikerűjéhez, álljanak itt inkább olyan érdekességek a krimik koronázatlan királynőjéről, amelyek legalább talán csak némileg kevésbé köztudottak, vagy pusztán önmagukban is annyira érdekesek, hogy többször is megütközhet az ember rajtuk. Kezdjük rögtön a nevével, ami igazából nemcsak, hogy nem is teljesen az övé, de részben ráadásul egy általa kevéssé kedvelt személyé. Történt ugyanis, hogy a valójában Agatha Mary Clarissa Miller néven született írónő 1914-ben hozzáment egy pilótához, mégpedig egy bizonyos Archibald Christie-hez, akinek aztán fel is vette a nevét. A házasság azonban a férfi hűtlen szíve miatt 1928-ban válással végződött, ám az Agatha Christie név eddigre már számos közkedvelt könyv borítóján szerepelt, így végül az írónő irodalmi karrierje érdekében megtartotta azt, még akkor is, amikor 1930-ban újraházasodott. Valószínűleg nem lehetett egyszerű egy olyan névhez kötni a saját sikereit, amelyek arra a férfira emlékeztették, aki elhagyta őt egy másik nőért. 

Kép forrása

Műfaji kalandozások
Ha pedig már a neveknél tartunk: ismerősen cseng valakinek a Mary Westmacott név? Esetleg olvasott már Agatha Christie-től krimik helyett romantikus regényeket? Nos, megtehette, ugyanis írt olyanokat is, pusztán tette mindezt a fentebb említett álnéven. Ezek természetesen nem arattak akkora sikert, mint a Poirot vagy Miss Marple történetek, de hát lássuk be, végül is elég magasan is volt az a léc. Mindezek mellett azonban ténylegesen van egy másik műfaj is, amiben sikerült halhatatlant teremtenie. Ez pedig a színház. Agatha Christie ugyanis jelenleg része a Guinness Rekordok Könyvének, méghozzá azzal, hogy a The Mousetrap (Egérfogó) névre keresztelt színpadi darabja a leghosszabban játszott előadás a világon, a bemutatását követően. A darabot ugyanis 1952-ben mutatták be Londonban, és bizony még ma is játsszák: hatvanhat év alatt, komolyabb szünet nélkül, több mint huszonötezer alkalommal adták elő, és ki tudja hol van még a vége. Egészen elképesztő számok. Érdekesség ezzel kapcsolatban pedig, hogy az eredeti stábnak az egyik tagja még jelenleg is szereplője a darabnak, igaz, már csak a hangjával. Az 1999-ben elhunyt Deryck Guyler ugyanis szerepelt a nyitóelőadásban is, a később rögzített hangja pedig máig része az első felvonásnak.

Kép forrása

Történetek vége

Agatha Christie azonban még jóval Guyler előtt, 1976 január 12-én, életének nyolcvanötödik évében, természetesen módon elhunyt Winterbrook-i otthonában. Első házasságból született lánya, Rosalind Hicks sokáig az Agatha Christie Örökség vezetője volt, és mindig pozitívan nyilatkozott anyjáról. Unokája, Matthew Prichard pedig producerként vett részt nagyanyja történeteinek filmre vitelében, az ő nevével a Poirot filmek stáblistáján, valamint a 10 kicsi katona címet viselő filmes feldolgozásban is találkozhatunk. Érdekesség egyébként, hogy Christie - már a második világháború idején - előre megírta két kultikus nyomozójának, Miss Marplenek és Hercule Poirotnak az utolsó esetét. Ezt a két könyvet azonban elzárta egy széfbe, és csak életének végén adta ki. És, hogy milyen sorsot szánt nyomozóinak? Nos, aki még nem tudja, járjon utána. Megéri.