Ha valakinek Kondor Béla festőművész, költő neve nem mond semmit, jobb, ha mélyen hallgat róla örökre. Kondor a huszadik századi magyar festészet egyik, hanem a legnagyobb alakja, és most nagy örömünkre szolgál, hogy munkáiból gyűjteményes kiállítás nyílt egy igazán impozáns helyen, a Várkert Bazárban. 

Részeg angyal
Az 1931-ben Pestszentlőrincen született Kondor már életében tekintélyes és válogatott rajongótábort tudhatott maga mögött. Olyanok csodálták, mint Nagy László, Csukás István, a grafikus Gyulai Líviusz. Rilke óta tudható, minden angyal iszonyú. Kondor képein egytől-egyik iszonyatos, ítéletrekész vagy bukásra ítélt angyalokat látunk. A maga módján ő is ítélt, bár alighanem a szelíd ítélkezők közé tartozott, s nem másképp tette mindezt, mint a képeivel. Hogyan másképp tehette volna egy ilyen „szelíd” angyal? Könnyű természet, na, az nem volt. Magának való annál inkább. A nőktől és az alkoholtól, ki hitte volna, nem zárkózott el. Munkabírása figyelemreméltó, sokak ámulatát kivívta vele. Ha evilágból is való volt, nem e világba való. Egy idegen, de úgy, hogy az őt környező világ idegenségével nem tudott mire menni. Távol állt tőle a hétköznapi világ idegensége. „Hogy leplezze érzékenységét, a festő melósként tálalta magát. Végül is az volt. Míg be nem került a főiskolára, villanyt szerelt. Onnan hozta a stílust. Művészek közt akkoriban nem volt szokás a „baszd meg!” Tett róla, hogy az legyen. Egyik pillanatban ez a hang, majd gyors váltással, mint képein az angyalok, a szentek, a próféták, magasan járt.” Írta róla néhány hete Végh Alpár Sándor újságíró. „A dolgok visszacsinálhatatlanok./Csak – csak újrakezdeni hiába/fogy az erő. Ő a remény maga./Egy idő óta negyvenéves vagyok.” Írta egyik versében Kondor. Az erő, rossz szokása szerint, csak fogyott és fogyott. 1972 ominózus év, negyvenegy éves Kondor, amikor meghal. „JAJ A KERÚB KONDOR ORKÁNHUZATÚ SEBE.” Írta Nagy László Seb a cédruson című versében. 

Szentek és próféták között
A Várkert Bazár Testőrpalota részében megrendezésre került Kondor Béla gyűjteményes kiállítás július másodikáig tekinthető meg. Nem dönt rosszul, aki betéved a képek közé. Előrebocsátom, aki betéved, hamar elvész a festmények között. Kondortól nem szabadul könnyen, a festő mindent megtett azért, hogy a felkészületlen látogató hamar ne kerüljön ki a hatása alól. Igen, nem elírás, Kondor felkészülést igényel. Nem könnyű. 
Megyünk a képei, a rajzai között, mint egy frissen felfedezett szentélyben, és nem térünk magunkhoz a csodálattól. A csodálkozás vajmi enyhe szó lenne itt. Az 1966-ból származó Bukás (Szent Antal megkísértése) című kép, a Darázskirály vagy a Szentek bevonulása a városba egytől-egyig hátborzongatóan misztikus és misztikusan hátborzongató. Kondor „furcsa” angyalai, fáradt szentjei, mesékből és mítoszokból kilépő, magukról alig tudó figurái nagyon is hétköznapiak, a valóság bántóan sötét színe nyomot hagy rajtuk. Még a viszonylag legidillibbnek látszó képén is a balsejtelem, az ismeretlen erők elrendelte fenyegetettség érződik. Soha nincs nyugalom, béke a képein. Mintha alakjai kivétel nélkül a bukás, a veszteség, a vereség semmit meg nem bocsátó és senkivel ki nem békülő fényébe merevülten élnének. Szomorú arcok, esetlen alakok. Törékenyek. És a történelem vagy a sors össze is töri őket. A sok szereplő ettől szép, ettől mai, ettől a miénk. Emberi, túlságosan is emberi. Kondor képein a korszak, amiben élni volt kénytelen, konkrétan sehol, szimbolumokban annál erősebben van jelen. Azt is mondhatnánk, hogy ügyesen a képeibe csempészte a rendszerkritikáját, a politikai berendezkedésről gondolt lesújtó véleményét. A színeivel adja meg a végső csapást. Emberpár című festménye, a címből ítélve valamelyest idilli képet remélhetnénk, annál nagyobb a megdöbbenés, amikor szembetalálkozunk a művel. Egy férfi és egy nő, szorosan egymás mellett, erősen néz valamit. Figyel. A háttér sötéten elvész, a két ember közelségében babakocsit idéző alakzat. Mintha a babakocsi épp lefelé csúszna valahonnan. Elvesző esélyek, kifulladt jövő? A kép 1959-ből, a forradalom után három évvel való. A többi kép se ad okot túlságos derűre, noha, halkan megjegyezném, Kondor nem egy művén érezhető a féktelen humor, a semmit nem kímélő irónia. Általában a nagy műveknek megvan a maga összetéveszthetetlen humora. Mint Kafka A per vagy Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című könyvének.  

Rendezési elv
A kiállítás tematikusan épül fel, nem tudom, egy másfajta rendezési elv többet tehetett-e volna a befogadás makulátlan sikeréért. Annyi baj legyen, ennyi szépséghibát mindenki elvisel, maga a tény, hogy Kondor Béla feltételezhetően összes műve egy helyen nézhető meg, már önmagában ünnep. Különben meg ez a rendezés újfajta értelmezéseket hívhat elő, újfajta szempontokat állíthat fel. 
A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Várkert Bazár közös szervezésében valósult meg. 
Aki még nem látta, siessen, kár lenne kihagynia.