Egy most megjelent életrajzi könyv szerint Claude Monet megsemmisítette több száz vízililiomos képét: a kritikusok ugyanis nem rajongtak értük, a festőt pedig súlyos kételyek gyötörték.
Ross King, aki korábban Michelangelóról és Leonardóról is írt már, kutatásai alapján azt állítja, hogy Monet legalább ötszáz képét semmisítette meg, és ezek fele-harmada vízililiomos festmény volt.

Tökéletességre törekedett
1927 májusában, öt hónappal a festő halála után Georges Clemanceau, Franciaország korábbi és későbbi miniszterelnöke, a művész közeli barátja a Le Gaulois című lap egyik újságírójának azt mondta, Monet akkor esett neki a képeinek, amikor nagyon dühös volt. Dühét pedig az elégedetlensége szülte. „Ő volt saját maga legnagyobb kritikusa. Tökéletességre törekedett, ezért pusztított el képeket” – fogalmazott a politikus. (Akiről, ha már szóba került érdemes elmondani, hogy az első világháború befejezése idején, a versailles-i békeszerződés – és a Magyarországot feldaraboló trianoni békeszerződés – egyik fő tető alá hozója volt, a városi legenda szerint Mihnai Ida személyében magyar menye iránt érzett gyűlölete miatt lett ellensége a magyaroknak.)
King szerint a Monet által a francia államra hagyott festmények egyikén látható vágás is a festő dührohamainak hagyatéka. „Talán meg akarta semmisíteni, de aztán meggondolta magát” – idézte a szerzőt a The Sunday Times.

A közvélemény fanyalgott
A vízililiomos képek, amelyek több tízmilliós összegekért kelnek el a világ jelentős aukciósházainál, az 1950-es évekig nem örvendtek nagy népszerűségnek. Monet az után kezdte el festeni őket, hogy 1883-ban a normandiai Giverny-be költözött. Eleinte kis vászonra készültek, Clemanceau és egyik minisztere, Etienne Clémentel bátorította őt, hogy készítsen nagyméretű képeket a francia művészet népszerűsítésére.
A közvélemény viszont fanyalgott, úgy vélte, hogy Monet korábbi munkái a szénaboglyákkal, a Szajnával és a katedrálisokkal jobban tükrözik Franciaországot. A fogadtatás kétségbe ejtette a művészt, aki hazája legünnepeltebb alkotója volt. Az átlagos munkások bérének négyszázszorosát kereste, garázsa zsúfolva volt előkelő automobilokkal (első gyorshajtási bírságát 1904-ben kapta). Műveiért mesésen gazdag amerikai és japán gyűjtők és műkereskedők vetélkedtek, és rendre elzarándokoltak Giverny-be, ahol Franciaország legjobb konyhája várta őket – írta a The Sunday Telegraph.
Monet 1922-ben megállapodott az állammal arról, hogy huszonkét vízililiomos képet az Orangerie-nek adományoz. Látása közben sokat romlott, így csak nehezen tudta folytatni a munkát, amelytől el is tanácsolták. Utóbb barátjának, Marc Elder írónak panaszkodott, hogy hiba volt nagyméretű képeket készíteni, már alig lát, abba kell hagynia a festést – idézte az alkotót Ross King.

Az amerikaiak mentették meg a képeket
A zseniális művész 1926-ban halt meg, az Orangerie-ben 1927-ben nyílt kiállítás pedig –, amint attól a festő tartott – kudarc lett. „Csak uszodák dekorálására jók”, „egy idős ember munkái”, „a vulgáris amerikai ízlést talán kielégíti” – írták akkor a kritikusok. 1929-ben bekövetkezett haláláig A tárlat és a vízililiomos képek megítélése Ellsworth Kellynek, a kortárs művészet későbbi egyik legnagyobb alakjának köszönhetően változott meg. Kelly 1944-45-ben amerikai katonaként Franciaországban állomásozott. „Ellátogatott Giverny-be, ahol halomra álltak a feltekert vagy egyszerűen csak a földön heverő vízililiomos vásznak” – mesélte Ross King, aki emlékeztetett arra, hogy a nagyméretű alkotások akkoriban váltak népszerűvé Mark Rothko és Jackson Pollock révén.
„Az amerikaiak mentették meg ezeket a képeket, és az 1950-es években ők kezdtek el alkotásokat vásárolni Monet giverny-i műterméből” – írta a szerző.