Nem érdekel az, ami kívül esik a fájdalmon – erről Per Petterson világszerte ismert norvég író beszélt, akinek Megtagadom című regényét a napokban mutatták be Budapesten.
A kötet története szerint a hajnali Oslo külvárosában két férfi találkozik össze véletlenszerűen, akiket valaha mély barátság kötött össze. A múlt és a jelen közt váltakozó cselekményből apránként derül ki, hogy miért szakadt meg harmincöt évvel korábban a mélyen vallásos anya által nevelt Jim és a szadista apja ellen húgainak védelmében tizenévesen fellázadó Tommy kapcsolata.

Mintha várna valamire
Az Északi Tanács Irodalmi Díjával (2009) és a nemzetközi Impac-díjjal (2007) is kitüntetett, először harmincöt évesen publikáló szerző elmesélte, hogy tizennyolc évesen határozta el, írónak kell lennie ahhoz, hogy ne legyen boldogtalan egész életében. „Azt gondoltam, hogy ez az egyetlen út számomra”, hozzáfűzve, hogy a következő tizenhét évben bármit is csinált – könyvtárosnak tanult, dolgozott többek között gyári munkásként és könyvesbolti alkalmazottként is –, úgy érezte, nincs a megfelelő helyen, mintha várna valamire.
Eleinte nem mert sokat írni, mert úgy érezte, minél többet próbálkozik, annál rosszabb az eredmény. „Gyáva voltam, nem mertem szembenézni annak a kockázatával, hogy talán mégsem lehetek író” – jegyezte meg. Végül saját bevallása szerint 1986-ban sikerült egy jó történetet megírnia, amikor a felesége a gyerekeivel együtt elutazott egy hétre. „Azt mondtam magamnak, ezen a héten írnod kell egy történetet. Ha nem teszed, véged van” – idézte fel, hozzátéve, hogy a kész szöveget az Oktober norvég kiadó egyik szerkesztőjéhez vitte, aki újabb történeteket kért tőle. Első könyve 1987-ben jelent meg Hamu a szájban, homok a cipőben címmel.
„Lehet mondani, hogy talán korábban is tudtam volna könyvet írni, de ahogy én látom, átugrottam a rossz könyvek írását és egyből egy jobbat sikerült összehoznom” – idézte az írót a távirati iroda.

A legjobb barát
Per Petterson arról is beszélt, hogy az idő múlásával egyre nehezebben születnek regényei, a norvégul 2012-ben megjelent Megtagadom megírása pedig kifejezetten keservesen ment.
„Tudtam, hogy itt egy új regény, éreztem, megírtam ötven oldalt. De mintha ki kellett volna az egészet ásnom valahonnan. Nehezebben ment, mint kellett volna. Utána úgy éreztem, talán ez volt az utolsó könyvem” – jegyezte meg.
Az 1952-ben Oslóban született szerző elmondta azt is, hogy sosem áll össze előre a fejében egy-egy regényének cselekménye. A Megtagadom alaphelyzetét, az évtizedek után egy hídon véletlenül összetalálkozó egykori barátok ötletét például egy egyik ismerősétől hallott történet adta. „Csak odaküldtem a szereplőket a hídra és vártam, hogy mi történik”.
A szerző elárulta azt is, hogy a könyv egyik kulcsjelenetét – amikor a bűntudata miatt mentálisan labilissá váló Jimet Tommy a kórházban látogatja meg, a kettejük között kialakuló értetlenség pedig a barátság végét jelenti – saját élettörténetéből vette. „A legjobb barátom kórházba került, kicsit megőrült, meglátogattam és annyira elegem lett az összevissza beszédéből, hogy rászóltam, nem lehetsz bolond előttem, a barátod vagyok, nem az orvosod” – idézte fel az esetet, hozzátéve, hogy mérgében otthagyta a barátját, kijelentve, hogy többet nem jön, csak ha hívja. „Két hét múlva hívott. Azóta is a legjobb barátom” – fogalmazott.

Fájdalom és magány
„Nem igazán érdekel az, ami kívül esik a fájdalmon. Arról írok, ami fájdalmas, a fájdalmat körülvevő életről” – vallott irodalmi látásmódjáról Per Petterson, hozzátéve, hogy paradox módon boldoggá teszi, ha sikerül átélhetővé tennie a történeteit átjáró fájdalmat. „Több boldogságot érzek, mint amennyi fájdalmat”.
A szerző úgy látja, hogy a fájdalom mellett a regényiben gyakran visszatérő témaként megjelenő magány is az élet elkerülhetetlen része. „Sosem ismerhetjük meg egymást igazán, ez képtelenség. A feleséged, a barátait nem tudnak mindent rólad, olyan dolgokról nincsen fogalmuk, amelyek rendkívül fontosak számodra. Ha viszont nem ismernek, az az jelenti, hogy egyedül vagy” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a szeretet és a hűség mégis működővé tehet házasságokat, szerelmeket és barátságokat.
Per Petterson elmondta: Jean-Paul Sartre francia gondolkodót követve vallja, hogy az ember szabadságra van kárhoztatva, ez hatalmas teher, mert önmaguknak kell döntéseket hoznunk. Ugyanakkor mindig is mellbe vágta, hogy az ember olyan dolgokat is megtesz, amelyek bár megváltoztatják életét és személyiségét, nem szándékosak vagy előre kiszámítottak.
Példaként hozta fel a Megtagadomból Jim és Tommy éjszakai korcsolyázását, ahol a tó jegének recsegésétől pánikba esve, előbbi a földre taszítja legjobb barátját. Úgy véli, hogy a hasonló cselekedetek nem írhatóak a sors számlájára, nem is véletlenek, pusztán akaratlanul következnek be. „Ez rendkívül ijesztő.”