Néhány rész erejéig visszatérünk, a filozófusok után, Hérodotoszhoz és görög-perzsa háborúkhoz, hogy elmeséljük néhány nagy görög hős cselekedeteit. Azokét, akik győzelemre vezették a helléneket a perzsa hadak áradata ellen és azokét is, akik szégyenszemre a perzsák oldalán harcoltak. Látni fogjuk majd, hogy – hősiesség ide, vagy oda – ők is igazi görögök voltak, ravaszak, hazugságra és félrevezetésre hajlamosak, és többnyire nagyon szerették a pénzt.

Xerxész hadai
Az első, akiről szót ejtünk Themisztoklész, e háború talán legnagyobb görög hőse, az Artemiszioni és Szalamiszi győző, akinek győzelmei lehetővé tették, hogy később, a szárazföldön, Plataia mellet is legyőzzék és megfutamítsák Xerxész hadait, végképp elhárítva a görög szabadságot fenyegető barbár vihart.
Xerxész hatalmas szárazföldi sereget és hajóhadat gyűjtött össze, átkelt a Hellészpontoszon és rátámadt a hellénekre. Miközben előrenyomult a szárazföldön, a flottája a szigetek között, a görög partok mentén követte és Artemiszionnál, Euboia sziget csúcsánál találkoztak az egyesített görög flottával, amely – Hérodotosz szerint – kétszázhetvenegy hajót számlált, míg a nagykirály hajóhada ennek a duplája volt. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a perzsa flotta nagyobb részét is görög és föníciai hajók tették ki, akik, önként, vagy kényszerből, csatlakoztak a perzsákhoz.
A hellén hajóhad vezére a spártai Eurübiadész volt, az athéniak lemondtak a hajóhad vezetéséről az egység kedvért, de a vezér kiválasztásának nehézségeiről már meséltünk. Persze nem lettek volna athéniak, ha nincs egy kis csavar ebben a nagylelkűségben, mert mikor már legyőzték a perzsákat a plataiai csatatéren, Pauszaniasz dölyfös magatartására hivatkozva elvették a vezetést a lakedaimóniaktól. Ők már csak ilyenek voltak.

Bomba üzlet
A flották találkozásakor – mi tagadás – a görögök megijedtek a túlerőtől, vissza akartak vonulni és magára hagyták volna a görög szövetséghez tartozó euboiaiakat, akik elszenvedhették volna a perzsák dühét. Egyedül Themisztoklész akart megütközni a perzsákkal. Az eubiaiak könyörögtek a spártai vezérnek a maradásért, ám az hajthatatlannak tűnt, a többi vezér döntésére hivatkozva. Ekkor Themisztoklészhez fordultak, akinek pénzszeretete, úgy tűnik, közismert volt, mert egyszerűen, különösebb érvelés nélkül, pénzt ígértek neki a hajóhad maradásáért. Nem is keveset, harminc talantont, ami az akkori mértékegységeket figyelembe véve hatalmas összegnek számított, hét-nyolcszáz kiló ezüstnek felelt meg.
A hős Themisztoklész elfogadta a pénzt és okosan gazdálkodott vele. Először is felkereste a fővezért, Eurübiadészt és öt talantonnal megvesztegette, hogy a maradás mellet szavazzon. Természetesen úgy tett, mintha a pénzt a sajátjából, vagy az athéni hadikincstárból adta volna. Ezután, hasonlóképen járt el a távozás mellett kardoskodó korinthoszi vezérrel Adeimantosszal is, neki három talantont adott, szintúgy, mint a sajátjából. Bomba üzlet volt. A kapott pénzből összesen nyolc talantont adott ki, maradt huszonkettő és a tetejébe a háború dolgai is úgy alakultak, ahogyan ő szerette volna.

A sors fintora
A csata, amely három napig tartott a görög flotta győzelmével ért véget. Az istenek is a hellénekkel tartottak, a bekerítésükre küldött perzsa hajóhadat egy vihar elsüllyesztette és a maradékot a görögök végképpen szétverték. Hiszen a létszámon kívül minden a nekik kedvezett. A hatalmas perzsa flotta beszorult a szűk szorosokba a szigetek között és a veszélyes áramlatokkal, zátonyokkal tarkított vizek a helyismerettel és nagyobb hajózási tapasztalatokkal rendelkező rutinos görög kormányosoknak kedvezett. Beigazolódott Themisztoklész stratégiája, aki a kezdetektől a hajóhadban látta a perzsák legyőzésének kulcsát és lehetőségét. Elérte célját, hiszen hősként tekintettek rá ennek utána az athéniak és még meg is gazdagodott.
A sors fintora, hogy ez a nap egybeesett a hősies, ám elvesztett thermopülai csatával, ahol Leonidász és társai próbálták megállítani a perzsákat.
A perzsák pedig tanulhattak volna a gazdag és hatalmas Kroiszosz lüd királytól – a perzsák Ázsia birtoklását pontosan a lüd Kroiszosztól ragadták el – ő volt a legendás Krőzus, aki ugyanis szintén meg akarta támadni a görög szigeteket, miután meghódította a kis-ázsiai görög és föníciai városokat. Történt azonban, hogy a mütilénéi Pittakosz – vagy a priénéi Biasz, a derék történetíró bizonytalan ez ügyben – Szardiszba, Kroiszosz fővárosába látogatott. Halott a király terveiről és elhatározta, hogy lebeszéli róla, így aztán, mikor Kroiszosz megkérdezte tőle, hogy mi újság Hellászban, azt válaszolta: „Ó, király! A szigetlakók tízezer-számra vásárolják a lovat, mert az a szándékuk, hogy ellened és Szardisz ellen vonulnak.” Nagyon megörült ennek a király és felkiáltott: „Bárcsak azt sugalmaznák az istenek a szigetlakóknak, hogy lóháton vonuljanak a lüdek fiai ellen!” Az okos görög erre azt mondta: „Ó, király! Szemlátomást hő kívánságod, hogy a szigetlakókat szárazföldön, lovas ütközetben verd le, s ez az óhajod természetes is. De nem gondolod-e, hogy a szigetlakóknak meg az a legfőbb vágya – hiszen értesültek szándékodról, hogy ellenük hajókat építs –, hogy tengeren győzzék le a lüdeket, és így álljanak bosszút a szárazföldön lakó hellénekért, akiket te rabszolgáiddá tettél?” Kroiszosznak annak idején volt annyi esze, hogy belássa: görög vendégének bizony igaza van és letett a hadjáratról.