A történelem – nézhetjük így is – nem más, mint egy hosszú, érdekes mese arról, hogy az emberek mi mindent tettek és gondoltak már. A mese – lényege szerint – sokféleképpen elmesélhető, anélkül, hogy tanulsága megváltozna. Mint annyi más, a történetírás is az ókori görögökkel kezdődik. Az első történetíró, ahogyan e szakmát ma elképzeljük, Hérodotosz volt, így az ő művéből, a Görög-perzsa háborúból idézünk először néhány olyan történetet, melynek – úgy vélem – máig elgondolkodtató, aktuális tanulsága van.

Egész folyókat ittak ki, annyian voltak
Kr.e 480-ban Xerxész perzsa király hatalmas haddal kelt át a Hellészpontoszon (mai nevén a Dardanellákon), hogy bosszút álljon elődének, Dareiosznak a maratoni csatatéren elszenvedett vereségéért. A had nagyságát érzékeltetendő Hérodotosz elmeséli, hogy elhaladtukban egész folyókat ittak ki, annyian voltak. A hadak összevonása és más előkészületek hosszú időt vettek igénybe és nem is maradtak észrevétlenek. A kis-ázsiai görög városok élénk kapcsolatot tartottak fent testvéreikkel Hellászban, így azok idejekorán értesültek a perzsák közeledéséről.
Igyekeztek hát ők is felkészülni a háborúra. Ahogyan az szokás volt, legelőször is Delphoiba mentek és jóslatot kértek a háború kimenetelére.  Püthia – ahogyan szokta – rejtvényt adott fel nekik, mégpedig nagyon vészjósló formában. Megjósolta Athén pusztulását: „Elvész minden, amit Kekropsznak dombja határol,/ és a Kithairón mit csak véd szentelt üregében.”, egyben tanácsot is ad azonban: „...a sasszemű Zeusztól kap faerődöt,/ mely egyedül biztos, s megvéd téged meg a sarjad.” Különösen az utolsó két sor volt nehezen értelmezhető: „Ó, te dicső Szalamisz, sok nő sarját megölöd, míg/ elvetik és learatják Démétér adományát.” Egyedül Themisztoklész – a későbbi szalamiszi győző – magyarázta úgy, hogy mivel a jóslat „dicső”-nek nevezi Szalamiszt ezért görög győzelmet ígér, a „faerőd” alatt pedig a hajókat kell érteni, tehát a tengeren kell szembeszállni a perzsákkal. Tanácsára neki is láttak a flotta fejlesztésének.

Kémek és küldöttségek
Ezzel egy időben kémeket is küldtek Xerxész táborába, kikémlelendő a had méreteit. Ám kémeik lebuktak és a király elé hurcolták őket, hogy döntsön a sorsuk felől. Xerxész – mindenki meglepetésére – nem végeztette ki őket, hanem kíséretet adott melléjük, hogy megnézhessék a seregét és hajóhadát. Úgy gondolta, serege és flottája akkora, hogyha a kémek elmesélik otthon, amit láttak, a görögök letesznek az ellenállásról és önként meghódolnak. Csalódnia kellett.
A kémek kiküldésén és a fegyverkezésen túl a görögök szövetségesek után néztek, hogy egyesített sereggel és flottával várják a sokszoros túlerőben lévő ellenséget. Először az egymást riválisnak tekintő Spárta és Athén kötött szövetséget, persze mindez nem történt ilyen egyszerűen, hiszen görögökről van szó. Hérodotosz részletesen elmeséli, hogy számos, vagy inkább számtalan, ékes beszédre, intrikára, hazudozásra és árulásra került sor – a görög városállamok politikai menekültjei menetrendszerűen a perzsa udvarban kötöttek ki – míg végül a szövetség megköttetett.

Kösz, vezér, az van…
Ezek után követséget küldtek Gelónhoz Szürakuszai nagy hatalmú türannoszához hogy nyújtana segítséget. A kérés jogos volt, hiszen magát Szürakuszait is görög telepesek alapították, rokonokhoz mentek hát kérni. Azzal érveltek, hogy ha Xerxész győz, az egész hellén világ elvész és előbb-utóbb sorra kerül Szürakuszai is. Gelón először felemleget nekik egy régebbi viszályt, mikor ő kért segítséget tőlük, ám ők nem adtak neki, majd – hogy lássák, kivel van dolguk – azt mondja nekik, hogy mégis segít. „Felajánlok a megsegítésetekre kétszáz három evezősoros hajót, húszezer nehézfegyverzetű gyalogost, kétezer lovast, kétezer íjászt, kétezer parittyást és kétezer könnyűlovast. Vállalom továbbá az egész hellén sereg élelmezését is, amíg tart a háború, de csakis azzal a feltétellel, ha én leszek a barbár ellen harcoló hellén hadsereg legfőbb vezére.” Így szól az ajánlat. Fel volt adva a lecke, mivel már előre megegyeztek, hogy a szárazföldi csapatoknak Pauszaniász, a spártai, a tengeri hadnak pedig az athéni Themisztoklész lesz a vezére. Gelón még engedni is hajlandó volt, felajánlotta, hogy csak a hajóhad vezetője lenne. A végső szót azután az athéniak mondták ki: „Szürakuszai királya! Hellasz nem azért küldött hozzád, mert fővezére, hanem mert hadserege nincs.”  Dolgavégezetlenül indult hát haza a küldöttség. Így Gleón király kimaradt a szalamiszi és a Plataiai melletti ütközet dicsőségéből is.