Celanói Tamás eddig ismeretlen Szent Ferenc-életrajzát fedezte fel Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet kutatója. A kis kódexet, amely eredetileg egy magángyűjtemény darabja volt, a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár hatvanezer euróért (mintegy tizennyolc millió forintért) vásárolta meg.

Túl hosszú…
Jacques Dalarun figyelmét tavaly szeptemberben hívták fel a kis kéziratra, aki megdöbbenve fedezte fel, hogy a legendát Celanói Tamás írta, mégpedig a szintén általa készített első életrajz (Vita beati Francisci, 1228-1229) után.
Celanói Tamásról egyébként igen sokat tud a történelem. 1190 körül született Tagliacozzoban és 1260 körül hunyt el.  1215-ben Szt. Ferenc kezéből vette föl a ferences habitust. Később Germániába, a Közép- és Alsó- Rajna-vidéken térített. 1227-ben tért vissza Assisibe, ahol jelen volt Ferenc szentté avatásán. Később Tagliacozzo mellett a Szt János-kolostorban a klarisszák káplánja lett. IX. Gergely megbízásából választékos latinsággal írta meg Ferenc életrajzát, mely minden későbbi Szt Ferenc-legenda forrása.
Persze Celanói Tamás nem pusztán Ferenc életével foglalkozott. Ő írta egyebek mellett az utolsó ítéletről szerzett énekeet: „Dies irae dies illa,/Solvet saeclum in favilla:/Teste David cum Sibylla.”
A verset mi, magyarok Babits Mihály gyönyörű fordításában ismerjük: „Ama nap, a harag napja,/e világot lángba dobja:/Dávid és Szibilla mondja.”
Jacques Dalarun szerint az újonnan felfedezett kézirat az eddig ismert két Celanói Tamás által írt életrajz, a Vita és a Memoriale között, az 1230-as években íródott. Néhány testvér ugyanis panaszkodott neki, hogy az első életrajz túl hosszú, és jó lenne, ha készítene egy rövidebb változatot is. Celanói Tamás azt is megemlíti a prológusban, hogy az új életrajzhoz Illés testvér, az akkori generális (1232-1239) látta el a szükséges információkkal.
A kis méretű (120-szor 82 milliméteres), 122 fóliós anyag vegyes gyűjtemény, vagyis florilégium. Vannak benne prédikációk, tartalmazza Szent Ferenc Intelmeit és egy Miatyánk-kommentárt.

Madarak társaságában
Assisi Szent Ferenc, vagy, ahogy a Ferenc-rendiek nevezték: Szerafikus Szent Ferenc 1182. július 5.-én született és 1226. október 3-án hunyt el. A ferences rend megalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje.
Életéről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált az állatoknak is. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon, festményeken, szobrokon alakja gyakran látható állatok, elsősorban madarak társaságában. 1209-ben Ferenc elvezette tizenegy első követőjét Rómába, és a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához; ezt meg is kapta III. Ince pápától. A hagyomány szerint a rendjük szabályzatát 1209. április 16-án hagyta jóvá a pápa, s máig ezt a momentumot tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának.
1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, és a következő napon letette az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét.
A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet.

Harcosból koldus
Ferenc változatos életének történetét Celanói Tamás életrajza alapján így rekonstruálták a kutatók: Eredeti neve Giovanni di Pietro di Bernardone volt, de leginkább Francesco néven ismerték, ugyanis édesanyja francia volt, s Franciácska néven szólította a fiát, melynek olasz megfelelője Francesco. Édesapja Assisi-beli gazdag ruhakereskedő, a tehetős vállalkozói kör egyik befolyásos tagja. Ferenc tanulmányokkal töltötte ifjúsága nagy részét. Több nyelven folyékonyan beszélt, köztük latinul is, s a tanulás és a harci játékok mellett szívesen mulatozott ifjú nemes barátai társaságában. Mikor 1201-ben Assisi hadba indult az ellenséges Perugia ellen, ő is csatlakozott a harcoló csapatokhoz. Nem sokkal később Collestradánál egy sebesülés miatt fogságba került, majd egy év raboskodás után, nagybetegen tért haza szüleihez. 1203-ban egy új, gyökeresen megváltozott emberként tért haza Assisibe. Ezt tetézte súlyos betegsége is, mely mély lelki válságba döntötte. 1205-ben mégis elindult Apuliába, hogy beálljon Gualtiero di Brienne seregébe, de útban Spoleto felé, egy különös látomás hatására visszatért Assisibe. Ettől az időtől fogva kerülte a barátaival való világias időtöltéseket, helyette inkább magányos helyeken imádkozott, s közben az Assisi mellett élő leprások ápolásával törődött.
Hamarosan zarándoklatra indult Rómába, amely során misztikus élményben volt része San Damiano templomában, Assisi mellett. A megfeszített Krisztus képmása életre kelt, és háromszor így szólt hozzá: „Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.” Ferenc ezt úgy értelmezte, hogy ez arra a rossz állapotban levő templomra vonatkozik, ahol éppen imádkozott, ezért eladta a lovát és egynémely ruhaneműt az apja készletéből, majd az árát a templom papjának adományozta.
Apja nagyon felháborodott fia cselekedetei miatt, és megpróbálta fiát észhez téríteni, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. A végső vita után, amely apja kérésére a püspök jelenlétében került sor, Ferenc szakított az apjával, lemondott az örökségéről, és a következő néhány hónapban koldusként élt Assisi környékén.
Jordanus szerint Ferenc 1209. február 24-én, a Máté evangéliuma 10:9 sorainak hatására elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Durva csuhát vett fel, és mezítláb, anyagi javak nélkül elkezdett a megtérésről prédikálni.