A YouGov legújabb közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy tízből hat angol, ha tehetné, író lenne. A kutatást tizenötezer ember megkérdezésével készítettek. Az álommelók között előkelő helyen végzett továbbá a könyvtáros (54%), illetve a tudományos pálya (51%).

Az írótól a bányászig
A lista alján egyébként, nem meglepő módon a parkolóőr (10%), a call center alkalmazott (7%), és a bányász (5%) végzett. Ám, hogy miért éppen az írói mesterség a legnépszerűbb a szigetországban, arról így ír a YouGov: „Nagy-Britanniában a legvonzóbb foglalkozások nem azok, melyekre az ember gondolna, nem is az elvárhatóan legjobban fizető állások. A színészi és a zenei pálya helyett, úgy tűnik, még mindig presztízs övezi az írók, könyvtárosok, kutatók csendes, intellektuális életét.”
Hogy Magyarországon is sokan szeretnének íróvá válni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a gomba módra szaporodó íróiskolák, amelyek némelyike egészen furcsa képzést kínál, némelyike viszont egyetemi diplomához is juttatja a végzősöket.

Presztízs és tudatlanság
Ugyanakkor egyértelmű, hogy az angoloknak – és persze a magyar írópalántáknak is – téves elképzeléseik vannak az írói munkáról. Az a gyanúm, hogy a YouGov magyarázatával szemben az írói életpályához kapcsolódó romantikus fantáziák miatt akarnak olyan sokan szerzőkké válni, s nem azért, mert e mesterségnek olyan kimagaslóan magas volna a presztízse.  Illetve talán pontosabb lenne azt mondani, hogy a magas presztízs oka a foglalkozás hétköznapjaival kapcsolatos teljes tudatlanság. Meg persze az a széltében-hosszában terjesztett téveszme, amely szerint az író különleges ember, olyasvalaki, aki többet tud, többet érez, többet ragad meg a világ valóságából, mint a hétköznapi ember.
Pedig mindez nem igaz. Az író semmivel sem tud többet a világról, mint egy kereskedelmi szakember, vagy egy tanár, csak ő – mi mást is tehetne – gondolatait beleszövi szövegeibe.
Ami pedig az írói hétköznapokat illeti, hát annál unalmasabb munkát nehéz elképzelni. Aki már beszélgetett eleven íróval, és esetleg megkérdezett tőle olyasmit, hogy miben is áll e mesterség művelése, nos, az aligha vágyik arra, hogy író lehessen.

Kemény munka
Kezdjük talán a romantikus elképzelésekkel: nem igaz az, hogy az író valamiféle különleges érzékenységgel bíró, váteszi alakja a társadalomnak. Az író, legalábbis a legtöbb író szorgalmas szakmunkás, aki mesterségének szabályai szerint, s persze a maga kreatív elméjének megfelelően keményen dolgozik.
Keményen, hangsúlyozom, és itt az alkalom, hogy eloszlassam a munka szabadságával kapcsolatos tévhitet. Bár tény, hogy sok szerző maga osztja be idejét, azért a napi nyolc-tizennégy órás munkaidőt bőven kitölti. Nem akkor ül le az írógépéhez, amikor ihlete támad, hanem lehetőleg minden nap, általában megszabott órákban, de akkor mindenképpen, amikor szorongatni kezdi valamilyen határidő. Ráadásul a kiadók újabban olyan marketingmunkát is elvárnak a sikeresebb szerzőktől, amilyenre az alommelóról fantáziáló angolok gondolni sem mernek. A viszonylag sikeres írók blogot vezetnek, rendszeresen pörgetik a különféle közösségi oldalakon kialakított profiljaikat, levelekre válaszolnak, találkozókra, könyvbemutatókra járnak.
Egyszóval a szó legszorosabb értelmében nagyon sokat dolgoznak. S munkájuk nagy részét – érdemes ezt is elmondani az írói ambíciókat dédelgetőknek – a legteljesebb magányban töltik. Az írónak munkájában nincs társasága, nincs akivel megigyon egy kávét, pletykálkodjon, beszélgessen… Egyedül dolgozik.  

Csekély jövedelem
És mindezekért cserébe még olyan sokat sem keres az írók többsége. A Digital Book World korábbi felmérése szerint a szerzők harmada éves szinten alig százharmincezer forintot keres az írással. Ugyanez a kutatás kiderítette azt is, hogy az írók többsége elégedetlen vagy nagyon elégedetlen az írással szerzett jövedelmével, s csak 21,8% volt elégedett vagy nagyon elégedett.
Ugyancsak az említett kutatásban olvasható az is, hogy az írást fő foglalkozásként űző, átlagos angol író jövedelme 2013-ban csak 11 000 font (kb. négymillió négyszázezer forint) volt, miközben az Egyesült Királyságban 16 850 font (azaz hatmillió hétszázezer forint) adózás előtti bevételt tekintik a minimális jövedelemnek. Szóval az írók többsége aggasztóan keveset keres, néhány kivételesen sikeres szerző azonban vitathatatlanul nagyon sokat. Ám az, hogy az angol, és magyar írni vágyók e legsikeresebbek közé tartozzanak, kevéssé valószínű.

A boldog író
Mindazonáltal megvan az írói pályának a szépsége is. Hadd meséljem el, hogy kezdő újságíró koromban bölcs szerkesztőm e szavakkal nyeste le bontakozó szárnyaimat: „Az író és az újságíró között az a különbség, hogy az író azt ír, amit akar, az újságíró viszont azt, amit a szerkesztő mond neki!”
Szóval tény, hogy az író ebben a tekintetben igen szabad. Azt ír, amit akar. Ám sikeres csak akkor lehet, ha az ő akarata és a közönség olvasmányigénye egybeesik. Azaz a sikeres író attól sikeres, hogy azt írja, amit a közönség olvasni akar. Ez azonban általában minden foglalkozásra igaz. A sikeres cipész, a sikeres fogorvos, a sikeres mérnök mind-mind attól sikeres, hogy azt csinálja, amit vásárlói, megrendelői, partnerei elvárnak tőle. Ha ezt magától teszi, akkor boldog ember lehet, ha erőt kell vennie magán, akkor boldogtalan lesz. Mint a legtöbb boldogtalan író.