A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország Nemzeti Himnusza lett. E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.

Királyunk s a közhaza

Hogy szüksége van-e egy népnek himnuszra, az sokáig fel sem merült, igaz, egy-egy korszak népszerű dalait, vagy – emelkedett alkalmakkor – inkább zsoltárait széles körben énekelte a közösség, mégis jó néhány száz esztendőt letudtak Európa népei nemzeti himnuszok nélkül.

A változást a polgárosodás hozta, de hogy miféle néplélektani rejtélyek tették szükségessé a nemzeti himnuszok megszületését, arról senkinek nincs értelmes ötlete.
Az azonban tény, hogy miközben a forradalmi Franciaországban úton-útfélen zengte a nép a Marseillest, azonközben a nagy ellenfél, Anglia lakói a monarchia gyakran elhangzó dalával kérték az Urat: Isten óvd meg a királyt.
A legenda szerint Joseph Haydn angliai koncertkörútján tapasztalta meg, hogy milyen lelkesítő hatással van az angolokra a God Save the King, és hazatérve hasonló, a hazafias érzelmek felkeltésére alkalmas dallamot komponált Leopold Haschka Gott erhalte Franz den Kaiser kezdetű versére.  
Az új dallam hamar népszerű lett az udvarban, azután, hogy 1797. február 12-én, I. Ferenc császár születésnapján felcsendült. Kimondva- kimondatlanul Haydn és Haschka műve lett a Habsburg Birodalom himnusza, hivatalos eseményeken újra és újra felzengett.
Persze Magyarországon soha nem lett igazán népszerű…

Boldogasszony anyánk
Ámde volt a magyarságnak is számos kedvelt éneke, amelyet sokáig afféle himnuszként zengett a nép, és amely egy kicsit sem hasonlított a reformkorban egyre népszerűtlenebb birodalmi himnuszra.  
A katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű Szent István-éneket dalolták ünnepélyes alkalmakkor. A reformátusok körében inkább a 90. zsoltár, a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű egyházi ének volt népszerű.
Mindhárom ének máig gyakran hangzik föl, elsősorban persze a maguk helyén, az egyházi szertartások keretében. Mióta azonban elterjedt az tévhit, hogy a Boldogasszony anyánk tulajdonképpen a régi magyar himnusz, nos, azóta előszeretettel éneklik hagyományőrző, hagyománytisztelő közösségek is a szép, szomorú zsoltárt.

De, ha már régi magyar himnusz, akkor sokkal közelebb állt a nemzeti énekké, illetve nemzeti dallammá váláshoz a Rákóczi-induló. A kuruc szabadságharc idején keletkezett dal a reformkor végére nem pusztán a nemzeti eszme kifejezője, de a nemzeti ellenállás jelképe is lett. Hát persze, hogy tiltották a hatóságok. És, ha tiltották, naná, hogy minden komolyabb, és komolytalanabb összejövetelen el is danolta a nemzeti ellenzék. Az egyszerű dallamot két nagy romantikus zeneszerző, a francia Hector Berlioz és Liszt Ferenc is modernizálta. Zongorára illesztve és nagyzenekari műként a Rákóczi-induló népszerűsége mindent elsöprő népszerűségre tett szert. Hogy mégsem ez lett a magyar himnusz, az talán csak annak köszönhető, hogy a kortárs zenei csemegék között azért akadt még néhány igazi sláger, amelyek ideig-óráig hevíteni tudták a nemzeti lelkesedést.  

Isten, áldd meg a magyart
A verset, amely hosszú évtizedek után végül nemzeti himnuszunk lett, Kölcsey Ferenc 1823-ban, január 22-én tisztázta le.

Kölcsey a reformkor talán legjelentősebb költője, tanára és tudósa, a magyar irodalmi kritika egyik megteremtője, az irodalmi élet egyik legfontosabb szereplője volt. 1823-ban keletkezett műve 1829-ben, Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg először. Pár esztendővel később, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel – Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból – látott napvilágot.

A vers sokáig csak, mint szöveg volt ismert, ám akkoriban lírát is lelkesen olvasott a romantikus közönség, így ez nem jelentett hátrányt. Viszont többször is felmerült az az igény, hogy a népszerű nemzeti költeményeket meg kellene zenésíteni. Így lett dallama egyebek mellett a Szózatnak is.  
Kölcsey himnuszának zenéje 1844-ben, a költő halála után hat évvel született meg.
A feladatra Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója hirdetett pályázatot, amelyre tizenhárom pályamű érkezett. A húsz aranyforintos pályadíjat végül Erkel Ferencnek, a Nemzeti Színház karmesterének ítélte a zsűri.
Az új zenemű bemutatására 1844. július 2-án a Nemzeti Színházban került sor, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először, majd a szabadságharc bukása után éppen olyan üldözötté vált, mint a Rákóczi-induló vagy a Kossuth-nóta.
Azt, hogy végül mégis a Kölcsey-Erkel mű lett a magyar nemzeti himnusz, soha senki nem döntötte el, nem mondta ki hivatalosan. Egyszerűen azzá vált.  

Illetve, akkor vált hivatalossá, amikor már régen nemzeti himnuszként énekelte a magyarság. Az országgyűlés csak a 1989. évi XXXI. törvény meghozatalával iktatta nemzeti jelképeink sorába.