A Mi lett volna ha…? kérdését a pozitivista, majd marxista történetírás eleve képtelenségként veti el. Elveti, annak ellenére, hogy minden alkalommal, amikor a történelmi tények interpretációjához ítéletalkotás is társul, minden alkalommal, amikor a szerző szakít a ,,sine ira et studio” elvével, minden alkalommal, amikor egy-egy korszak, egy-egy hatalmi elit hibáit ostorozza, nos, minden ilyen alkalommal maga is a Mi lett volna, ha…? kérdését feszegeti.
Ha ugyanis ítéletet mondunk, eleve feltételezzük, hogy elítéltünk cselekedhetett volna másképp is, mint ahogyan cselekedett. S minden alkalommal, amikor az érzelmi elem megjelenik a történész munkájában, vészesen közelít ahhoz, hogy ítélkezzék. De vajon lehet-e érzelmek nélkül történelmet írni?

Roberts, Andrew (szerkesztő): Mi lett volna, ha…? Fejezetek a meg nem történt világtörténelemből
Corvina, 2006. Bart István fordítása
,,Mi lett volna, ha… a spanyol armada partra száll Angliában, ha Napóleon legyőzi Oroszországot, ha Ferenc Ferdinánd túléli a szarajevói merényletet, ha Japán nem támadja meg Pearl Harbort? Ezekre és ehhez hasonló „történelmietlen” kérdésekre adnak szakszerű, (ál)tudományos választ a legtekintélyesebb, ám játékos kedvű angol és amerikai történészek ebben a rendkívül érdekes és szórakoztató, rendhagyó tanulmánykötetben. Olyan szellemi kalandra invitálnak, amilyenre az olvasó képzeletben maga is gyakran elkalandozik.”

 

Fantázia és történelem
És nézzük meg ugyanezt a kérdést a másik oldalról is. Lehet-e, érdemes-e érzelmek nélkül történelmet olvasni? Hiszen a történettudomány nem valamiféle önmagáért való jó, nem valami belterjes szaktudományos részterület, amely csak a szakemberek számára kínál értelmes és értelmezhető ismeretet, hanem az irodalom mellett az egyik legszélesebb érdeklődésre számot tartó diszciplína. És ezt az érdeklődést éppen azáltal válja ki belőlünk, olvasókból, hogy újra és újra érzelmeket ébreszt. Büszkeséget, szégyent, szánalmat, vagy csak egyszerűen a kaland izgalmát. És ilyenkor - mi olvasók is - ott állunk a mi lett volna kérdésének határán. Sőt, a dúsabb fantáziával megáldottak, át is lépik ezt a határt. Minden oldalnál képesek fölpillantani könyvükből, és elmélázni azon, vajon mi lett volna, ha…
Arra azonban csak az alternatív történelemkönyvek mindenre elszánt szerzői veszik az energiát, hogy részleteiben is kidolgozzanak egy többé- kevésbé koherens, történelmi scifit, amelynek középpontja a Mi lett volna, ha...? kérdése. A legtöbben az efféle elmélkedést fölösleges munkának érzik. Annál is inkább, mert a szellemi játék során óhatatlanul szembe kerül a fantáziálgató egy súlyos technikai kérdéssel. Ha A állítás lehetséges, akkor B miért ne volna lehetséges? Hol a határ, ameddig elvezethet bennünket a képzelet? Hol van az a pont, ahol még van értelme egy-egy elképzelésnek, és mikor válik a fantázia játéka parttalan képzelődéssé? A történelmi mesének ugyan mi szüksége van a tényekre? Miért nem fordulunk mindjárt a fantasy világa felé, egy elképzelt országgal, elképzelt szereplőkkel, elképzelt társadalmi, technikai viszonyokkal, sőt elképzelt lényekkel? Vagy egy lépéssel közelebb a valósághoz, elindulhatnánk Utópia, Seholsincsország felé, s akkor alig volna dolgunk a tényekkel. Talán csak az emberi természet tényeit kellene figyelembe vennünk, azokat is meglehetősen idealizált módon.
Nos, megtehetnénk, de az alternatív történelemben éppen az a játék, hogy a fantasy, és az utópia felől közelebb lép a valósághoz, és annak elemeit használva építi föl saját világát. Nem is sejtjük, mennyire közel kerülünk ezáltal a valódi történettudományhoz. Csak míg a történész a feltárt tények alapján, nagy vonalakban ragaszkodik a valósághoz, és az apró részleteket fantáziájával, feltételezéseivel, hipotéziseivel tölti ki, addig itt megfordul ez a szabály. Az alternatív történelem legjobb szerzői mindig arra törekszenek, hogy míg a nagy történelmi folyamatokat tekintve teljességgel a fantázia vezesse a cselekményt, addig az apró tények, a hétköznapi események tekintetében a lehető legszigorúbban ragaszkodjon a valóság eseményeihez.

Erdei Grünwald Mihály (szerkesztõ): Mi lett volna, ha…?
Mûvelõdéstörténeti játéksorozat a Rádióban, RTV-Minerva, 1983.
,,Volt-e reális esélye egy-egy meg nem történt esemény megtörténésének? Például mi lett volna, ha elterjed az ókori gőzgép? Vagy mi lett volna, ha sikerül az alkimistáknak aranyat csinálni, ha repül Leonardo repülőgépe, ha nem esik Newton fejére az alma, ha Bolyai Jánost beválasztják egy német akadémiába, ha Eötvös Loránd Heidelbergben marad…? Erdei Grünwald Mihály szerkesztõ és játszótársai: Makkai László tudománytörténész, ifj. Gazda István tudománytörténész, Magyari Beck István pszichológus és a többi neves szakértő válaszolnak. A játék során feltárul a korabeli történelmi helyzet, a társadalom és a természettudományok világa.

Az alternatív história
A posztmodern szemlélet túllépett a hagyományok dogmáin, és éppen azáltal tudja továbblendíteni a tudományos gondolkodást, hogy képtelen kérdéseket, fantasztikus lehetőségeket is fölvet. Néhány évtizede kezdett kialakulni a világban az alternatív történelem, mint a történelmi kérdések új megfogalmazásának kísérlete. Az összefoglaló név alatt olyan komoly történeti munkákat is számon tartanak, amelyek a történelem egy-egy rejtett elemével, korábbi kifejezéssel szólva a kultúrtörténet egy-egy kérdésével foglalkoznak. Például a nők szerepének változásaival, a gyermeknevelés történetével, a gasztronómia, vagy, mondjuk azzal, hogy milyen szerepet játszottak a járványos betegségek az emberiség történetében. Ezek a munkák rámutatnak valami igen fontosra: nevezetesen arra, hogy a történelem nem csupán az államok, királyok, gazdasági folyamatok, szellemi áramlatok története, hanem hétköznapi emberek hétköznapi életének is a története, s ez talán sokkal fontosabb annál, mint, hogy mikor fogadták el a Magna Chartát.
Az alternatív történelem újabb vonulata a történettudomány egyes hagyományos állításait kérdőjelezi meg, s teremt velük szemben ellenkoncepciót. Magyarországon a legismertebbek ezek közül a sumér-magyar rokonsággal foglalkozó művek, vagy a finnugor származásunkat elvető, s azzal szemben valami más eredetet megfogalmazó munkák. Lényegüket tekintve ezek sem állnak olyan távol a klasszikus történelmi munkáktól, hiszen a tudományt mindig az lendíti előre, hogy megkérdőjelezzük a hagyományos állításokat, s helyettük új állításokat igyekszünk bizonyítani.
Nem is annyira új ez a műfaj. A történelmi scifi kedvelt olvasmánya sokunknak. Sok szellemdús írás jelent meg az elmúlt évtizedekben, ami az ufonauták földi küldetéséről, letűnt civilizációk zseniális eredményeiről, a kitalált középkorról, vagy éppen a sumér-magyar rokonságról regél.
Sokan játszottak el ezzel a gondolattal a közelmúltban. Főleg irodalmi formákban, filmeken, regényekben találkozhatunk azzal, hogy a déliek függetlenné válnak az amerikai polgárháború során, a nácik megnyerik a második világháborút, vagy a japánoknak sikerül elkerülniük az atomtámadást. E mesék azzal, hogy a múltat a megszokottól eltérő módon ábrázolják a jelen új értelmezését is kínálják az olvasóiknak. E képtelen történetek így nem csupán arra alkalmasak, hogy továbblendítsék a társadalmunkról, adott esetben a társadalmunk történetéről szóló, gyakran holtpontra jutó vitát, de egyben pompás szórakozást is jelentenek.

Trenka Csaba Gábor: Egyenlítõi Magyar Afrika
Polygon Kiadó, 1991
,,Mi lett volna, ha a hitleri Harmadik Birodalom maga alá gyűri a világ egyharmadát, s benne Magyarországot, nem pedig az oroszok? Mi lett volna, ha a fasiszta bábállamocskák feloszthatják egymás között Afrikát, s a XX. század második felében kipróbálhatják a gyarmatosítás örömeit? Ezek a kérdések tudós körökben “történelmietlennek” számítanak, ám az írói fantázia eljátszhat velük.

 

 

 

Tények vagy tanulságok
Tudományos-fantasztikus irodalom ez a javából: kicsit tudományos és nagyon fantasztikus. De azért roppant érdekes, és nem is annyira fölösleges, mint amilyennek első pillanatban látszik.
Abban az értelemben persze bizonyosan fölösleges, hogy a tényekhez, a valóság hagyományos, tudományos megismeréséhez nem visz közelebb. Más oldalról azonban egyfajta kísérletnek tekinthető, amely a múlt megítélésén keresztül a jelent értelmezi, és a jövőre alkot programot.
Mert - és ez a legfontosabb tanulság, amit az alternatív történelemből levonhatunk- sorsunk nem valami előre elrendezett program szerint halad, hanem igenis mi magunk alakítjuk azt. Mi alakítjuk, akár egyéni sorsról, akár közösségi sorsról beszéljünk. S, amikor eldöntjük, milyen holnapot kívánunk magunknak, akkor azzal együtt el kell döntenünk azt is, hogy kívánjuk-e a hozzá vezető utat, de még inkább azt, hogy kívánunk-e olyanokká válni, akik képesek végig menni ezen az úton.
A jól megírt alternatív történelemkönyv rámutat arra, hogy lehetőségeink nagy korlátját azok a szellemi határok, a pszichológia által hiedelemablakoknak nevezett szűkítések jelentik, amelyeken keresztül a valóságra nézünk. S bármelyik közösség, nemzet, vagy állam számára végzetes lehet az, ha elitje valamiféle előre gyártott felfogáson keresztül tekint a világra, ha képtelen szakítani pozitív és negatív előítéleteivel, ha abban a tévhitben él, hogy a játéktér és a játékszabályok, amelyek most meghatározónak tűnnek, állandóak és módosíthatatlanok. Holott a siker, a közösségi és egyéni siker legelemibb feltétele az, hogy túl tudjunk lépni a jelen alkotta szellemi kereteken, és hinni merjünk abban, hogy a világ tágasabb annál, mint amilyennek látszik. Kolumbusz soha nem indulhatott volna nyugatra három hajójával, ha osztja a kortársak meggyőződését a Föld lapos voltáról. A Wright
testvérek soha nem szálltak volna föl repülőgépükkel, ha elfogadják a Francia Akadémia állásfoglalását, miszerint a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Anglia soha nem vált volna nagyhatalommá, ha Francis Drake egyetértő leg tudomásul veszi a Nagy Armada legyőzhetetlenségéről hirdetetteket.
Sorolhatnánk végeláthatatlanul a példákat, amikor a cselekvési, gondolkodási korlátok semmibevétele lendítette előre egy-egy közösség ügyét. Sorolhatnánk, de ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk: a játéktér nem az, aminek mások állítják, a játékszabályok nem azok, amit mások szabálynak kiáltanak ki, hanem mindig azok, amik a rendelkezésünkre állnak. Hogy Roosvelt elnök szavait idézzem: azzal, amid van, ott, ahol vagy, úgy ahogy lehet. Ez a szabály. De e szabállyal csak kivételes tehetségek vannak tisztában. És ritkán adódik, hogy a politikai hatalom csúcsára emelkedjenek.

Gáspár László: Mi, I. Adolf
Téka, 1945, Unikornis Kiadó, 2005
,,Mi történt volna, ha a németek megnyerik a II. világháborút? Ha megvalósul a csodafegyver gyártása? Ha a Berlinbe telepített Kreml, a Big Ben és a Capitolium ormán német zászló leng? Ha Hitlert császárrá koronázzák, dinasztiát alapít, a Szabad Nemzetek a földgolyó egy csücskére szorulnak vissza és még 20 évig tart, míg kivívják szabadságukat?”