Könyvtár a telefonfülkében

A Mlada fronta Dnes (MfD) című cseh napilap arról számolt be a közelmúltba, hogy Monika Serbusovát és Pavel Zeleznyt a prágai utcákról is eltűnő öreg telefonfülkék iránti nosztalgia indította arra, hogy új funkciót keressen az öreg kabinoknak. A páros szponzorok és kiselejtezett telefonfülkék után kezdett kutatni az apró könyvtárak megvalósítása érdekében.

A cseh Telefónica telekommunikációs cég alapítványa fel is karolta a fiatalok ötletét, és hét darab használaton kívüli telefonfülkét adott a megvalósításhoz. A páros helyreállította és kicsinosította a fülkéket, amelyekbe polcokat is szereltek. Ezután különböző forrásokból gyűjtötték össze a könyveket. Az emberek ingyen olvashatnak, vagy kölcsönözhetnek könyveket a fülkékből, ahol akár saját olvasmányaikat is otthagyhatják. A szervezők remélik, hogy az egyre több nagyvárosban népszerű ingyenkönyvtárak önálló életre kelnek, s a látogatók hozzák-viszik a könyveket. Így a fülkék mindig változó kínálattal várják az érdeklődőket.
Az első könyvfülke már üzemel a Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM) kórházban, a következő egy másik kórházban, az azt követő egy bevásárlóközpontban áll majd. A szervezők az utcákon, valamint metró- és vasúti megállókhoz közeli helyeken szeretnék felállítani a fülkekönyvtárakat.
Mindegyik fülkének egyedi külseje lesz. A szervezők a Facebookon hirdettek pályázatot a kiskönyvtárak megtervezésére. A győztesek maguk valósíthatják meg az elképzeléseiket.
Az MTI híre nyomán