Felekezetek és titkos társaságok címmel tartott az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ tudományos konferenciát 2025. október 16-án a Katolikus Pedagógiai Intézet székházában. A rendezők nevében egyházi elöljáróként szóló dr. Varga Lajos váci segédpüspök bevezetőjében vázolta, mit takar az egyház szóhasználatában a „titkos társaság” elnevezés. Hagyományos értelemben a szabadkőművesség mellett ilyenek voltak a rózsakereszetesek, templomosok. Ezek azonban még ma is léteznek, mi több, a templomos rend egyházi jóváhagyással működhet ma is. 

A korai magyar szabadkőműves mérnök-katona Mardell Károly életéről beszámoló Péter Róbert, a SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének docense kiemelte: újdonságszámba megy, hogy az egyház és szabadkőművesség viszonyáról konferenciát tartanak. Mardell a több katolikus tagot is tömörítő lisszaboni páholyba nyert felvételt az 1730-as években, természetesen titokban, mivel ezzel magára vonhatta volna egyháza rosszallását, akár az inkvizíció támadását is.

Tevely Arató György, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala tudományos titkára a szabadkőműves tematikától kissé távolabbi témát hozott, ugyanis előadása a baptista vagy anabaptista hitüket sokszor titokban gyakorló habán közöségek helyzetéről szólt. Ezek a katolikus apostoli királyság és a közjó eszményeinek malomkövei között őrlődtek. Különös mozzanata volt ennek a kései ellenreformációs küzdelemnek, hogy a pápa katonáiként számon tartott jezsuiták milyen elszántan nyomoztak a baptisták ellen. Ennek egyfelől oka volt, hogy olykor a helyi katolikus pap elnézte nekik az eltérő hitvallásukat, mi több, olyan plébános is akadt, aki a szabadkőművesekkel tartott kapcsolatot. Másfelől a titkos társaságok esküdt ellenségeinek számító jezsuiták így akarták demonstrálni hasznos mivoltukat az egyházi rendekre nézve vészterhes 18. században. 

Forgó András, a PTE BTK Újkortörténeti Tanszék docense éppen arról beszélt, hogy miközben a jezsuiták mindenfajta szabadkőművességet el akartak törölni, aközben a felvilágosodással jellemezhető 18. század második felében a szabadkőműves mozgalomba számos szerzetespap is bekapcsolódott. Közülük néhányan még vezető tisztséget is betöltöttek egyes páholyokban. Ezt régebben a korszellem okozta eltévelyedéssel magyarázták, míg a marxista kutatók többnyire a feudális kereteket szétfeszítő forradalmárokat láttak bennük. 

Benei Bernadett, az ELTE HTK Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa egy 18. század végi egri püspökség berkeiben történt levelezésről beszélt. Öt egyházi méltóság szemlélete bontakozik ki levelezésükből, melynek legfőbb témája az, hogy a Szvetics Jakab főispán által Eszterházy Károly egri püspöknek beajánlott Rátonyi Gábor méltó-e magas hivatalt betölteni, miközben az ellenzői leírják, hogy belépett a szabadkőművesek közé, noha ennek ellenkezőjéről mindenki írásban köteles nyilatkozni. Végül éppen ezért a szabadkőművességet elítélő Eszterházy nem is hagyta jóvá Rátonyi kinevezését. A kiterjedt levelezésbe bekapcsolódott a szombathelyi püspökség néhány tagja, akik leírták gondolataikat is a titkos társasággal kapcsolatban, így kíváncsian hallgattuk Rétfalvi Balázsnak, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár levéltárvezetőjének beszámolóját egy ottani skandalumról a szombathelyi egyházmegyés papok és a szabadkőművesség 18. század végén kialakult összefonódása okán. Ezekből a levelekből is kiderül, hogy a meggyanúsítottak csatlakozása eléggé motivált volt, mivel így könnyebben vállalhattak szerepet a vármegyei közéletben, illetve fontos hívószó volt még számukra a magyar nyelvűség előmozdítása is. A szabadkőművesség eszméit szigorúam ellenző Szily János püspök 1795-ben komoly konfliktusba került a szombathelyi gimnázium tanáraival a forradalmi eszmék terjedésétől tartva. Ebből aztán elég kínos botrány kerekedett, noha ekkor már magas rangú egyházi személyek is tanulmányozták a szabadkőművesség eszméit terjesztő könyveket. 

Vári László művelődéstörténész már a 19. század végének szabadkőművességével ismertette meg a hallgatóságot. A pozsonyi Hallgatagság páholy viszonya a helyi katolikus szervezetekkel meglehetősen ambivalens volt, az ő kompromisszumra törekvésük, jogszabályértelmezésük az állami és államegyházi szervekkel a velük szemben alkalmazott tiltások szigorításához vezetett. 

Végül könyvészeti szempontból a legérdekesebb témát Petrás Éva, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala tudományos főmunkatársa szolgáltatta, aki a kalandos és elég éles kanyarokkal teli életutat bejárt Nagy Töhötömnek az egyház és szabadkőművesség viszonyáról szóló gondolatait tartalmazó Jesuitas y Masones (Jezsuiták és szabadkőművesek) című könyv szerzőjeként lett ismert. A jezsuitaként induló Nagy nevét leginkább a KALOT mozgalom története okán említi a történettudomány, de ennél többet is tette: 1944 végén átszökött a frontvonalon, hogy a szovjetekkel tárgyalva biztosítsa a KALOT túlélését; majd 1945–1946-ban hírvivő volt a Vatikán és a magyar katolikus egyház között. 1946 végén Dél-Amerikába helyezték át, ahol Uruguay-ban folytatta szociális munkáit, majd Argentínába települt át. 1948-ban végül elhagyta rendjét, 1952-ben pedig Buenos Airesben belépett a szabadkőművesek közé, az „Estrella del Oriente” (Kelet csillaga) páholyba, majd 1956 után a magyar munkanyelvű „Kossuth páholy” tagja lett. A különböző szabadkőműves fokozatokat gyors ütemben teljesítette, 1963-ban pedig széles körben is ismertté vált Jesuitas y Masones (Jezsuiták és szabadkőművesek) című könyvével, amely 1965-ben magyarul is megjelent. Művének kimondott célja volt a „két rend” összebékítése. Könyve felkeltette a magyar kommunista állambiztonsági szervek érdeklődését is, akik együttműködésért cserébe felcsillantották hazatelepülésének lehetőségét. 1979-ben bekövetkezett haláláig ügynökként – „Franz Kirchenbauer”, majd „Kőműves Sándor” fedőneveken – foglalkoztatták az egyház elleni hírszerzés és bomlasztás, valamint a szabadkőművesek megfigyelése területén. Így jutottunk el oda, hogy a 18. század elején még kibékíthetetlennek látszó ellentét a szabadkőművesség, illetve az egyház között Nagy Töhötöm szabadkőműves, illetve szociális téren szerzett tapasztalatai alapján egyfajta katolikus–szabadkőműves dialógus sürgetéséhez vezethetett.