A MáraiKult ad otthont 2024. október 30-án A Tabán a világ közepe című könyv bemutatójának. A kötet 2022-ben jelent meg először, majd az olvasói igények folytatást követeltek. A második, bővített kiadás ezúttal a Budai Vároltalmazó Közalapítvány jóvoltából kerül a könyvesboltok és a könyvtárak polcaira. A Könyvkultúra számára a szerző, Szabó Zoltán Attila foglalja össze az elmúlt két esztendő történéseit, a sikerkönyv „útját”.

Kép forrása

A Tabán – megtartó erő

2024-et írunk. Az első megjelenés és a könyvbemutató (Jókai Anna Szalon, 2022. június 1.) óta bizton tudom: jól sejtettem, hogy a Tabán (és környezete) nem csak az én lelkemben-elmémben kivételes helyszíne a fővárosnak. 

A Tabán – élő legenda. A Tabán a már nem létező és a csak azért is létező, a XXI. századnak üzenni képes, szinte szakrális földszeglete Budapestnek. Generációk, dédanyák, dédapák és dédunokák számára jelenti/jelentette ugyanazt az álmot/valóságot, a valahová tartozás biztos tudatát. Az otthont. A Tabán nagy „tudása”, hogy újra és újra képes levedleni magáról a városrészt csak ürügynek tekintő, ahhoz valami céllal (némi fortéllyal) kapcsolódni kívánó újkori „Tabán-bontókat”. Pechjükre csak azok válhatnak tabániakká, akik érzik/megértik a Márai-féle leckét: „Budán lakni világnézet”. 

Mindazonáltal ez a városrész nem zárvány, nem is holmi rezervátum. A Tabán igényli a folyamatos impulzusukat. Befogadó közeg. Horvátok, szerbek, svábok, bolgárok (és még sorolhatnánk) adtak/adnak finom ízeket, fűszereket a nagy tabáni kultúrfőzethez, ami váltig készül, lobog, gyöngyözik. 

„Úgy gondolom, követhetjük útján Desirét,
nyújtsa kezét egymás felé minden nemzedék.”

Cseh Tamás – Bereményi Géza: Désiré és a múlt, részlet

Kép forrása

A faluváros

Az első könyvváltozat premierje óta – amelyen Zórád Kati, Csillag Zsófi, Hirtling István, és Sipos Lajos tanár úr is csatlakozott asztaltársaságunkhoz – érzékelem: a faluváros nemcsak a helybéliek, hanem a messze földre szakadt tabániak és nem-tabániak (óbudaiak, budafokiak, kőbányaiak, csepeliek, zuglóiak, szentesiek, dunaszerdahelyiek, szovátaiak, torontóiak, stb.) számára is hívószó. Az olvasók, a közönség „Tabán-étvágyát” észlelve sikerült a Tabán-sztorik és a Kis esti rozé c. előadássorozatok révén XXI. századi Tabán-közösséget formálni. (2024. augusztus 29-én a Kis Esti Rozé Baráti Kör is megszületett.) 

Az irodalmi talk show-kra, amelyekhez bor (némelykor pálinka) társul(t), és egymást inspiráló művészek, gondolkodók időről időre ide szabott produkciókkal jelentkeznek, meglepetésemre a (gyakran körülményes) magyar sajtó is felfigyelt; országos és helyi lapok, online oldalak, rádiók, televíziók sora foglalkozik az előadásokkal, amelyeknek végeredményben A Tabán a világ közepe című könyv a szellemi alapja. 

Kialakulóban egy olyan emberi közösség, amelyet nem az azonnali érdek tart össze. Kialakulóban egy olyan baráti szövetség, amely úgy éli újra a tabáni álmokat, hogy közben új (szellemi) kalandokra készül. Ennek a folyamatnak lettem katalizátora. 

Kép forrása

Mint Orhan Pamuk Isztambulnak, olyan ő a Tabánnak.

Megtiszteltetés, hogy kollégák sora, dr. Vámos Éva, Tölgyszéky-Papp Attila, Filip Tamás, Zalán Tibor, Vörös István kezdeményezésem mögé álltak, s ajánlást fogalmaztak meg. Horesnyi Balázs, a ma is az Attila úton élő jelmez- és díszlettervező a következő baráti-szövetségesi sorokkal lepett meg – az írást a Facebookon közölve elsőként:

„Horesnyi Balázs vagyok, színházi díszlettervező. Az első kerületben születtem, és itt éltem egész életemben az Attila úton, szemben a Tabánnal. A környék története és jelene meghatározó számomra. Zórád Ernő képei, vagy a fennmaradt fényképek a múltból befolyásolták munkáimat. A Szent Demeter templomi ikonosztáza „beépült” egy színpadi terembe. Egyszóval szeretem a Tabán múltját, mint mindenki, aki egyszer is megismerkedett vele. 

Nem olyan rég – Szabó Zoltán Attila kedves meghívására – egy esten voltam a Jókai Szalonban. Társalgás a régmúlt és a közelmúlt titkos történeteiről. Olyan volt, mint egy stúdiószínházi előadás – csak itt mindenki „szerepelhetett”, elmesélhette a személyes meséit. Én is készültem néhánnyal, el is mondtam őket.De amit ott kaptam cserébe, az lenyűgözött. Gyönyörű, számomra addig ismeretlen történetek tele költészettel, bájjal, megrendüléssel és tanulsággal.
Igazán szép este volt. És igazán fontos este. Fontos megőriznünk és továbbadnunk ezeket a történeteket.Látom fiatal barátaimon, amikor megmutatok néhány képet, vagy adok nekik néhány novellát a Tabánról: egy új világ nyílik meg előttük.
Ezek az esték tartják életben.Zoli ezeknek az előadásoknak a rendezője, szerkesztője, motorja, lelke.
Mint Orhan Pamuk Isztambulnak, olyan ő a Tabánnak.”