Hátborzongatóan primitív szöveg terjed az egyik közösségi oldalon. Indulatteli, haragvó agresszió. Hiába kérem ismerőseimet, ne osszák tovább, ne népszerűsítsék az ostobaságnak e manifesztumát, mivel azt alig egy tyúklépés választja el a pedagógusra támadó, fenyegetődző, öklét rázó, nagyhangú apukától, akit felháborít, hogy gyermeke ugyanolyan buta, mint ő maga, ismerőseim egy része józan kritika és értelmes megfontolás nélkül lájkolgatja, osztogatja e szöveget, gondolom azért, mert megragadja őket a pártos szenvedély. Pedig nagyon rosszul teszik. El is mondom miért. 

Kép forrása

Az egykönyvű ember

Az ide fényképezett szöveg szerzője rendkívül műveletlennek tűnik. Irodalmi tájékozottsága megdöbbentően sekélyes, láthatóan úgy véli, az irodalmi kompetencia igazolására elég felsorolni Szerb Antal és Ottlik Géza néhány regényének címét, elég megemlíteni Radnóti nevét, elég utalni egy Örkény-szövegre – „gondolok itt különösen arra a részre, ahol a lófasz lesz itt, nem kohó elhangzik” –, s ezzel máris legitimitást nyer arra, hogy fölülbírálja az irodalomoktatás tartalmi kérdéseit. 

Az egykönyves sötétség nekibuzdulása jelenik meg a szövegben, a beképzelt, büszke műveletlenség, a lehetséges szempontokat nem ismerő, a szélesebb összefüggéseket nem látó, az ismeretek egymásba fonódó hálójából mit sem sejtő, de a maga egyszerű és mégis nehezen megszerzett konklúzióihoz körömszakadtáig ragaszkodó ember dacos magamutogatása.

Kép forrása

Önhitt követelések

Ám ha eltekintünk attól, mennyire tudatlan a szerző, mennyire bárdolatlan, és mennyire nincs tisztában a szakpedagógiai építkezés lehetőségeivel, attól mégsem lehet eltekinteni, mennyire nem érti az oktatás, illetve azon túl a kultúra fenntartásának és továbbadásának folyamatait, egyszóval a kultúra lényegét. 

Gondolkozzunk csak el egy pillanatra, milyen lenne oktatásunk, ha helyet adnánk azoknak akik úgy vélik, nem szabadna evolúcióelméletet tanítani, mert nehogy már a majomtól származzunk!, akik úgy hiszik, nem kellene másodfokú egyenletekkel terhelni a gyerek fejét, mert mikor lesz arra szüksége?, akik azt hirdetik, nem úgy kellene tanítani a történelmet ahogy a Habsburg-bérenc, schwarcz-gelb nemzetvesztők kiokoskodták, mert az egyszerűen hazaárulás!

A szöveg mögött, s más efféle szövegelések mögött háborgó szülő lehetne valami szélsőséges politikai mozgalom tagja, összeesküvés-hívő, gender-lobbista, holokauszttagadó, ufó-kutató, fényevő, de még olyasvalaki is lehetne, aki azt képzeli, a klímakatasztrófával fenyegető túlfogyasztásunk miatt arra kellene nevelnünk a gyerekeket, hogy nekik már ne legyenek gyermekeik.

Szerencsére a tanterv és általában az iskola, illetve a pedagógusok többé-kevésbé szilárd józansága az összes efféle badarságot távol tartja a gyerekektől, s bár előfordulhat, hogy a tanterv egyik másik eleme nem tetszik egyikünknek vagy másikunknak, azért azzal – egy nem túlságosan magas szellemi nívó fölött már – mindannyian tisztában vagyunk, nem lenne jó, ha egyéni elképzeléseinket tükrözné az iskola tudományos és pedagógiai programja.

Kép forrása

Ökölszabály

És ezzel el is érkeztünk oda, hogy elmondhassuk, mi a legnagyobb baj ezzel a szöveggel. A szerző és mindazok, akik megosztják ezt a hisztérikus epeömlenyt, nemcsak Nyírő és Wass Albert irodalmi jelentőségét tagadják – amiről persze lehetne értelmes vitát folytatni –, de sokkal inkább tagadják annak a közös bölcsességnek a létét, amelyre nemcsak, hogy rábízhatjuk, de rá s kell bíznunk magunkat. Az intézményekben és hivatalokban, stúdiumokban és vizsgakövetelményekben, ügyintéző- és ellenőrző folyamatokban megtestesülő társadalmi hálózat biztosítja nekünk azt, hogy ne kelljen személyesen vizsgálgatnunk a párizsi összetételét, hogy bízhassunk abban, a szerelő megjavítja a mosógépet, az orvos megfelelő gyógyszert ajánl, a tanár pedig jó és hasznos dolgokra tanítja a gyermekeinket. 

Amennyiben ez a bizalom elvész, ott találjuk magunkat, ahol a leszakadó rétegek szlöm-tömegei élnek, az intézményeinken kívül, a munkamegosztáson kívül, a kulturális bizalmi hálózatokon kívül, éppen ott, ahol az agresszív szülők öklükkel fenyegetik a pedagógusokat.