December 6. napján ünnepli nyolcvanadik születésnapját Peter Handke Nobel-díjas osztrák író, a német nyelvterület egyik legismertebb és a legellentmondásosabb szerzője, az úgynevezett „hazaellenes irodalom” (Anti-Heimat-Literatur) egyik képviselője.

Kép forrása

Élete

Peter Handke a karintiai Griffenben született. Édesanyja szlovén származású parasztlány volt, aki a második világháború alatt ismerkedett meg egy Ausztriában állomásozó (nős) német katonával, akitől teherbe is esett. Még a gyerek megszületése előtt feleségül ment egy berlini villamosvezetőhöz, Adolf Bruno Handkéhoz, aki ekkortájt szintén Karintiában katonáskodott. Handke csak az érettségi előtt szerzett tudomást születésének körülményeiről, biológiai apja kilétéről.

A család 1948-ig Berlin szovjet megszállási övezetében élt, majd visszatért a szlovén határ menti Griffenbe. Handke 1954-től egy tanzenbergi bentlakásos katolikus iskolában tanult, majd egy klagenfurti gimnáziumban érettségizett. 1961-től a Grazi Egyetemen jogot hallgatott, és ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi Csoport) elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt többek között a ma már Nobel-díjas Elfriede Jelinek is. Tanulmányait 1965-ben félbehagyta, azóta csak az írásnak - és az írásból - él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és Franciaország között, 1990 óta a Párizs melletti Chaville-ben él. Második felesége, Sophie Semin francia színésznő, lányuk, Léocadie 1992-ben született. Handkénak első házasságából is van egy lánya, Amina.

Kép forrása

Munkássága

Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant be. Az avantgárd műben a színészek azt teszik, amit a cím is sugall; a frankfurti ősbemutatón az előadás egy pontján a közönség el is akarta foglalni a színpadot. 1967-ben született A házaló című regénye, vagy inkább avantgárd kísérleti szövege. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet az író maga "beszédkínvallatásnak" nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben Handke a mindannyiunkat körülvevő mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező.

1971-ben anyja öngyilkosságot követett el, ebből a tragikus élményből, a tisztázás, megértés folyamatából született meg a Vágy nélkül, boldogtalan című kisregénye.

A hetvenes években az "új bensőségesség" híve lett, A rövid levél és a hosszú búcsú (1972) az én, a világ és az önmegtalálás viszonyát feszegeti, a Lassú hazatérés-tetralógia pedig önéletrajzi önreflexió. 1986-os sajátos felépítésű regénye Az ismétlés, amely lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. Legutóbb 2021-ben jelent meg regénye Mein Tag im anderen Land: eine Dämonengeschichte címmel. Magyarul több műve is megjelent, köztük A kapus félelme tizenegyesnél, a Gyerektörténet, a Kaspar, a Vágy nélkül, boldogtalan, a Végre egy kínai és Az ismétlés.

Tucatnyi film forgatókönyvét is ő írta, ezek közül a legismertebb a Wim Wenders rendezte Berlin fölött az ég (1987), és ennek tíz évvel későbbi amerikai változata, az Angyalok városa. Ugyancsak Wenders vitte filmre 2016-ban Az aranjuezi szép napok című drámáját, amelyben a női főszerepet az író feleségére osztotta.

Számos hangjáték és dráma is fűződik nevéhez, továbbá a világ leghosszabb némajátéka. Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darab száz perce alatt csak hangok, zörejek, zenetöredékek hangzanak fel, és igazi cselekménye sincs: a színen 450 szereplő halad át, de mindegyik csak egyszer.

Kép forrása

Nobel-díj

2013-ban az Osztrák Nemzeti Könyvtár átfogó internetes adatbázist hozott létre munkásságáról. Több rangos irodalmi elismerés után 2019-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „nagy hatású munkásságáért, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát”.

Nobel-díja több balkáni országban is visszatetszést keltett, mert bár Handke életművének irodalmi értékét általános elismerés övezi, nagy viharokat kavart kiállása a délszláv konfliktusban Szerbia és annak elnöke, a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic mellett, akinek 2006-os temetésén beszédet is mondott. A szarajevói városvezetés és Koszovó nemkívánatos személlyé nyilvánította a szerbbarátnak titulált írót, aki 2021-ben több magas szerb kitüntetést vehetett át, köztük az Ivo Andric Irodalmi Nagydíjat, valamint a legmagasabb szerb állami kitüntetést, a Karadjordje-érdemrendet is. (MTVA Sajtóarchívum)