Kezdődik a Könyvhét!
93. alkalommal veszi kezdetét Június 9-én, csütörtökön az Ünnepi Könyvhét Budapesten, ahol temérdek nagyszerű programmal, vendéggel és fellépővel találkozhatunk egészen vasárnapig. A fővárosi esemény mellett országszerte több városban is rendeznek Ünnepi Könyvhetet, így Szegeden, Nagykőrösön, Győrben, Debrecenben, Siófokon, Kecskeméten és Szolnokon is várják az érdeklődőket, a határon túlról pedig Kolozsvár és a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából még Prága is csatlakozik az össznépi forgataghoz.
Fővárosi főszerep
A budapesti Ünnepi Könyvhetet a Tűzoltózenekar térzenéje nyitja meg 16 órakor, majd Gál Katalin, az Egyesülés elnöke köszönti a közönséget. Ezután a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, majd Nádas Péter író nyitóbeszédét hallhatjuk a Vörösmarty téren. A programokat Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje zárja.
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke elmondta, hogy a járvány okozta viszontagságos idők után megrendezésre kerülő 93. Ünnepi Könyvhétre rekordszámú könyvstandot sikerült felállítani, mely összesen 176 könyves pavilont és 182 kiállíót jelent. Hozzátette: mindez annak fényében nagy eredmény, hogy bár a járványhelyzet múlóban, a szomszédban háború dúl, és a gazdasági nehézségek a könyvszakmát sem kerülték el.
A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 8 óra között több mint 60 könyvbemutató beszélgetés lesz. A szervezők idén rendhagyó módon egy gyermeksarokkal készülnek a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, a szervezők állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat. Emellett a Duna-korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom is: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is.
Az Ünnepi Könyvhét weboldalán már tájékozódhatnak az érdeklődők a könyvheti programokról, dedikálásokról, emellett a szervezők közzétették a Könyvheti Jegyzéket is. A szintén elkészült Könyvheti Prospektusból pedig az olvasók részletesebb tájékoztatást kaphatnak a kiadványokról.
Közel s távol
A fővárosi esemény mellett országszerte összesen hét városban ünneplik a Könyvhetet. Az Ünnepi Könyvhét Szegeden is egyedülálló kulturális rendezvénysorozatnak számít, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel. Az eseményt Dragomán György József Attila-díjas író nyitja meg csütörtökön a Dugonics-téren. A Somogyi-könyvtár mint a szegedi könyvheti események koordinálója több helyszínen, számtalan rendezvénnyel várja az érdeklődőket.
Nagykőrösön az Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ szervezésében, Győrben pedig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló Ünnepi Könyvhetet gyerekkönyvnapokkal kötik össze. Nagykőrösön már a mai nap kezdetét vette az esemény, akárcsak Debrecenben, Siófokon és Kecskeméten. Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Szolnokon a Verseghy Ferenc Könyvtár, Siófokon a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár, Kecskeméten pedig a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár szervezésében valósul meg a könyvhét, mindenhol nagyszerű előadókkal és programokkal várva a látogatókat.
Határon túl
A június 9-én kezdődő 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a Kárpát-medence magyar irodalmát meghatározó írók, költők és műveik jelennek meg, valamint dedikálással egybekötött könyvbemutatókat és aktuális kulturális kérdéseket tárgyaló pódiumbeszélgetéseket tartanak. A vásáron az író-olvasó találkozók mellett Tamási Áron születésének 125. évfordulójáról is megemlékeznek, valamint az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat is itt adják át.
A Petőfi Kulturális Ügynökség képviseletében a KMI 12 program szerzőinek fellépése mellett nagy hangsúlyt kap a Ha bármi lehetne című KMI 12 antológia bemutatása, valamint az első születésnapját ünneplő Magyar Kultúra Magazin is debütál a kolozsvári közönség előtt. A helyszínen megtekinthetők lesznek az elmúlt évben megjelent lapszámok, és előfizetésre is lehetőség nyílik - áll a PKÜ közleményében.
A PKÜ emellett a 27. Prágai Nemzetközi Könyvvásáron is megjelenik június 10-től, ahol több izgalmas programmal, kötetbemutatókkal, felolvasásokkal és pódiumbeszélgetésekkel várja a magyar irodalom iránt érdeklődőket.
Egypercesek
Ádvent a múzeumban
Adventi programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Móricz, Térey és írói naplók
Íme a PIM év végi programjai
Végzetes olvasásvesztés?
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban