Piás Booker-díj

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart. A 44 éves Stuart a Shuggie Bain című könyvéért részesült a több mint fél évszázada alapított, 50 ezer font, azaz mintegy 21 millió forint pénzdíjjal járó legrangosabb brit irodalmi elismerésben.

Kép forrása

Alkoholista mama
A regény az 1980-as években játszódik a skóciai Glasgowban. Cselekménye egy alkoholista anya és fia életét mutatja be a Thatcher-érában. A regény felnőtt főhőse, Agnes Bain tönkrement házasságából az alkoholizmusba próbál menekülni, és egyre kétségbeesettebb vergődése közepette három gyermeke közül kettő elhagyja - kivéve a legfiatalabbat, Shuggie-t, aki saját problémáit is háttérbe szorítva mindent megpróbál, hogy édesanyján segítsen. 
Douglas Stuart - aki Glasgowban született, de évek óta New Yorkban él - nem jelentette ki egyértelműen, hogy önéletrajzi ihletésű regényt írt, de elmondta: 16 éves volt, amikor elvesztette édesanyját, aki alkoholizmus okozta betegségekben halt meg, és a Booker-díjat az ő emlékének szenteli. 

Kép forrása

Nincs két nyertes
A Booker-alapítvány döntnökei az idén szigorú utasításba kapták, hogy egynél több nyertest nem hirdethetnek ki. Ennek közvetlen előzményeként tavaly a kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo megosztva vehette át a Booker-díjat. Az irodalmi elismerést a szabályok szerint már tavaly sem lehetett volna megosztva odaítélni, de az akkori zsűri közölte, hogy hosszas viták és többszöri szavazás után sem tudott dönteni a két szerző művei között. A díj megosztásához végül a Booker-alapítvány elnökének, Helena Kennedy bárónőnek az egyszeri, kivételes engedélye kellett. Gaby Wood, a Booker-díj alapítványának irodalmi igazgatója azonban idén egyértelművé tette a zsűritagok számára, hogy ez nem ismétlődhet meg. A tavalyi eset előtt csak kétszer, 1974-ben és 1992-ben ítélték oda megosztva a Booker-díjat, de a szabályokat később úgy módosították, hogy a díjat nem szabad megosztani és minden évben ki kell adni. 
Az idei Booker-díjra jelölt szerzők rövidített listájára a nyertes Douglas Stuart mellett egy zimbabwei, egy etióp-amerikai és három amerikai író került fel. Margaret Busby zsűrielnök a BBC-nek elmondta: a döntés idén egyhangú volt és alig egy óra alatt megszületett.

Kép forrása

Kötelező angol
Diane Cook a The New Wilderness, Tsitsi Dangarembga a This Mournable Body, Avni Doshi a Burnt Sugar, Maaza Mengiste a The Shadow King, Brandon Taylor pedig a Real Life című könyvvel vett részt a versengésben. 
Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie az Egyesült Királyságban.