Kilencvenkét éves korában elhunyt Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Kép forrása

Egyén, nemzet, emberiség
Tornai József Dunaharasztiban született 1927. október 9-én. Tágabb családja révén ismerkedett meg gyerekkorában az igazi, kisalföldi paraszti világgal. Középiskolai tanulmányait Budán végezte, ott került közelebb a magyar irodalomhoz, valamint itt barátkozott Juhász Ferenccel. Tanárai közé tartozott Gyergyai Albert is.
Az 1947 és 1961 közötti években alakította ki a katolicizmustól elforduló, panteizmusnak nevezhető szemléletét, Kant, Spinoza, Spencer, a brahmanizmus és a buddhizmus volt rá hatással. Világnézete miatt 1948 után nehezen talált állást. Betanított munkás, majd akkordbeíró lett a Csepel Vas- és Fémművekben. Kettős életet élt: a napi munka után verseket írt, olvasott, képezte magát.
1955-ben jelentek meg első versei az Új Hangban és a Magyar Csillagban. Az 1956-os forradalom idején egy illegális lap szerkesztésében vett részt, de a szerencsének köszönhetően a megtorlást elkerülte. 1959-ben megjelent első önálló verseskönyve, a Paradicsommadár, ettől kezdve irodalmi tevékenységéből élt.
Az MMA méltatása szerint Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Kép forrása

Brutális erejű költészet
Az 1962 és 1972 közötti évtized költészete kialakulásának ideje, ekkoriban került közeli barátságba Csoóri Sándorral, Hernádi Gyulával, Gyurkó Lászlóval és másokkal. Az 1962-ben megjelent második kötete, az Égigérő föld már azt a fajta modernséget képviselte, amit a költő az ősi és a modern szintéziskísérletének nevezett. Ennek összefoglalója volt az 1970-ben napvilágra jutó első válogatott kötete, A bálványok neve.
Az 1970-es évektől folyamatosan jelentek meg szépirodalmi és esszékötetei, valamint műfordításai. 1984-ben adták ki egyik legolvasottabb művét, a Vadmeggy című vallomásos esszéket szerelemről, házasságról.
1998-ban két könyve jelent meg: a Minden, ami virágzik (költemények), és A kiűzetés modern formái (esszék), melyekért Arany János-díjjal jutalmazták. A legutóbbi évekig folyamatosan jelentek meg vers- és esszékötetei, műfordításai. Az utolsó nagy öregek egyike a Csillaganyám, csillagapám címmel kiadott összegyűjtött verseinek 2011-ben megjelent negyedik kötete után minden évben újabb kötettel lepte meg a költészet szerelmeseit. 2012-ben A semmi ellen, 2013-ban az Éjfél, 2014-ben a Hirdetve törvényt, 2015-ben a Vízesések robaja, 2016-ban a Világtojásban, 2017-ben az Ó, kettős ember, 2018-ban pedig a Sár lesz a gyémánt című könyve jelent meg. 2019-ben az akkor kilencvenegy éves költő, író, esszéista és műfordító új verseskötettel jelentkezett, amely Magyarul virágzó fa címmel látott napvilágot. 
Tornai költészete Csanádi Imre szerint „szinte brutális erejű, szuggesztív. Ha emlékeztet valamire, úgy a mai afrikai, néger költők alkotásaira: a világkultúra felé nyújtózó, de saját ősi hagyományaikban, ösztöneikben gyökerező megnyilatkozásokra” – olvasható az MMA méltatásában.

Kép forrása

Humanista meggyőződés
A költő a rendszerváltás idején a Csoóri Sándor vezette népi ellenzéki csoporttal együtt részt vett a különféle aláírási akciókban, egyik alapítója volt a rendszerváltás meghatározó pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak. 1992-ben az Írószövetség elnökének választották, melynek három évig volt vezetője. 
Tornai József 2012-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar- és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.