Érdeklődők hatalmas tömege előtt mutatták be szerda délután a Polgárok Házában A kultúra diktatúrája címen most megjelent kötetet, amelyben Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent Tűrhetetlen és Szakács Árpádnak a Magyar Időkben publikált Kinek a kulturális diktatúrája? című, egyaránt sok vitát kiváltó cikksorozatát rendezte össze a két alkotó. 
A két szerző két megközelítésben, de ugyanazt a témát járja körül: kulturális viszonyainkat, a kultúrában megjelenő értékvilágok küzdelmét, mindközönségesen a jelen Magyarországán dúló kultúrharcot.

Jaj annak, aki együttműködik!
A könyvbemutatón Szakács Árpád, a Mediaworks főszerkesztője elmesélte, hogy az általa írt, és oly sok vitát, oly sok lelkesedést kiváltó sorozat tulajdonképpen egyetlen cikknek indult és tulajdonképpen hirtelen felindulásból született. A legutóbbi országgyűlési választás előtt, mikor ez ellenzéki csoportok őszinte hittel készültek a győzelemre, kibontakozott egy sajátos médiakampány a baloldali-liberális értelmiségi körökben, melynek fő üzenete az volt: jaj annak, aki most együttműködik a Fidesszel. Szakács úgy gondolta, érdekes a téma, és elkezdte – kizárólag nyilvánosan is elérhető adatokra támaszkodva – kibogozni, hogy akkor valójában ki mindenki fogad el pénzt az ellenzéki oldalon az általuk olyannyira gyűlölt Fidesz-hatalomtól. 
Nos, kiderült: mindenki, vagy majdnem mindenki. A baloldali-liberális értelmiség, miközben diktatúrát kiált, köszöni szépen, gyakorlatilag vetélytárs nélkül uralja a hazai kulturális élete, de legfőképpen a kultúrához rendelt állami pénzforrásokat. 

A feltárás tehát, cikknek, majd cikksorozatnak indult, végül könyv lett belőle. S jó, hogy így lett, mert – mint arra a szerző felhívta a figyelmet – a rendszerszinten kell értékelni a kultúrát. „Nem csak azt mutattam be, hogy miközben azt szajkózták, hogy mennyire el vannak nyomva, mennyire nem kapnak lehetőséget, pénzt és hogy milyen diktatúra van Magyarországon, ugye mellé raktam, hogy közben ki mennyi pénzt kap. Ez borzasztó kínos volt ugye, de nyilvános adatokról van szó”.

Évszázados vita
A társszerző, Bayer Zsolt úgy fogalmazott: „Ez a könyv elsősorban Szakács Árpi barátom érdeme.” A publicista szerint ő az úttörő, aki először merte vállalni azt a mérhetetlenül nehéz és hálátlan feladatot, hogy nekimenjen a liberális kánonnak, ami sok-sok évtizede meghatározza ennek az országnak a kulturális arculatát, a közgondolkodást, a közízlést és persze oktatást.
Ugyanakkor Bayer, aki a könyvben a népi-urbánus vita évszázados ívét bemutató Tűrhetetlen című sorozatával szerepel ez alkalommal ismét leszögezte: száz éve folyik a kultúrharc, csak most, a harmadik kétharmados győzelem után, eljött az idő, hogy megkérdőjelezzük a rendszerváltást megelőzően kialakult szellemi hitbizományok létjogosultságát. 
A publicista szerint hihetetlen éhség van arra, hogy kulturális vonalon megkapjuk azt, amit évtizedeken át elvettek tőlünk, de amíg a szakadék szélén álló országot kellett visszakormányozni az élhető világba, addig ez minden erőt felemésztett.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy igenis léteznek azok a jobboldali szellemiségű művészeti és kulturális teljesítmények, amelyekre büszkék lehetnénk, amelyeknek ott lenne a helyük a nemzet kollektív tudatában, de ha ezeket nem engedik bejutni a kánonba, nem kerülhetnek az emberek szeme elé, akkor nem is fog róluk senki tudni. 

A kultúra diktatúrája
A két cikksorozat, s nem utolsó sorban a könyvbemutatón elhangzott gondolatok megvilágítják a kötet játékos címválasztását is. Arra a kérdésre ugyanis, hogy kinek a kulturális diktatúrája, egyetlen jó válasz adható: a kultúra diktatúrája!
Abban az összefüggésrendszerben, amit Bayer történeti áttekintése és Szakács kortárs panorámája megmutat, arra ébredhet rá az olvasó, hogy a kultúra – úgy értem, az egyetemes kultúra évezredeken átívelő hagyománya – az egyedüli meghatározója annak, kik vagyunk, miféle világban élünk. 
Hadd idézzem ide a szerzők közös előszavának néhány mondatát: „Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. A kultúra is egy módszer a sok közül: felkészíti a társadalmat a változásra, hozzászoktat ahhoz, hogy a rossz tulajdonképpen jó, az aberrált szép, a bizarr gyönyörű, a deviancia kívánatos, a nemi identitás káros. 
Nyugaton a kultúra trójai falova lényegében beteljesítette küldetését, mára létrejött az új faj, a nemzetétől, vallásától és nemi identitásától megfosztott, semmihez nem kötődő embertípus.”
Nos, mindezekkel kellene szemben állnia valahogy a klasszikus kultúra diktatúrájának, a hagyományos, polgári műveltség értékvilágának. De ez leginkább rajtunk, kultúrafogyasztókon múlik. 

Képek forrása