Viccnek elég rossz, komolyan véve pedig egyenesen tragikus. Pedig nehéz nem komolyan venni. Péterfy Gergely, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója lefasisztázta, illetve lekommunistázta a magyar írótársadalom jelentős részét. Azokat, akiknek politikai meggyőződése eltér az övétől. Talán nem példa nélküli, de mégis hihetetlenül abszurd, hogy egy szakmai szervezet vezetője saját szakmai szervezetének legfontosabb szereplőit olyan módon minősítse, ahogyan azt Péterfy teszi. Már majdnem azt írtam, hogy felháborító, de a Péterfy írók elleni kirohanása túl van azon, amin fel lehet háborodni. Péterfy okfejtése értelmezhetetlenül nonszensz. Olyan, mint egy ufótámadás. Minden elképzelhető emberi minőségtől távol áll. 

Átkozódó szubkultúrák szokványos lábvize
Mindjárt hosszabban is idézek a gyűlöletszövegből, de előbb lássuk a kontextust!
Bírálva a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiáját, nyílt levelet intézett írótársaihoz Reményi József Tamás, melyben határozottan elítélte az új tehetséggondozóval együttműködő alkotókat. A nem túl ismert író, valójában inkább szerkesztő, újságíró sértődött és durván vagdalkozó szövegét kár ide citálni, de természetesen szíve joga, és szólásának szabadsága azt és úgy kritizálni, akit és ahogy akar. 
A dologból vita kerekedett, s mások mellett a Népszava július 29-i számában Szőcs Géza értelmezte a konfliktust emígyen: „a tehetséggondozó, vagy akadémia, vagy kft., bárhogyan nevezzük, azért szúrja sokak szemét, mert az uralkodó véleményformáló centrumok, kánongyártó műhelyek, megmondó monopóliumok érdekeit sérti”.
A további diskurzust fölösleges lenne felidézni, mert az elmúlt hónapokban belesimult az átkozódó szubkultúrák szokványos lábvizébe. Az Élet és Irodalomban megszólalt néhány jelentős, jónéhány jelentéktelen szerző, s bele-bele olvasgatva a megjelenő írásokba egyre zavaróbb lett a hasonlóság az a német megszállási emlékmű ellen tiltakozó Tiszta Emlékezet csoport repetitív felszólalásaival: kétségbeesett harag, tehetetlen fogcsikorgatás, bugyborgó gyűlölködés… 

Pártbrossúrák színvonalán
Ebbe a posványba döbbent most bele Péterfy szövege ilyeténképpen emlékezve meg a Tehetséggondozóval együttműködő szerzőkről: „Ritkán történik meg azonban, hogy a politikai ideológia a hátára kap egy-egy ilyen bosszúszomjas tömeget; de persze ez sem analógia nélküli, a huszadik században például minimum kétszer megtörtént. Egyszer nácinak, másszor meg komcsinak kellett lenni hozzá, hogy a dilettánsok a centrumban érezhessék magukat. Aztán, ahogy ez lenni szokott, néhány évig dől az állami médiumokból a náci vagy komcsi szenny, aztán lassan elválik a szar a májtól.”
Mindenféle csűrés és csavarás nélkül is egyértelmű, hogy az Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója szerint a kormányzat által kialakított intézmény olyasmi, mint a göebbelsi propagandaminisztérium, vagy egy kommunista agitprop osztály, de mindenképpen a terrorrezsimek hitelesítését szolgáló szervezet, az együttműködő „dilettánsok” pedig „náci vagy komcsi szenny”-et ontanak magukból. 
A valóság ettől persze minden tekintetben távol áll. Egyebek mellett abban a tekintetben is, hogy a tapasztalatok szerint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. egyáltalán nem kormánypárti, hanem valóban tehetségorientált intézmény. És természetesen számos rendkívül tehetséges, elismert író vesz részt munkájában. 
De ez tulajdonképpen mindegy, mert azt már régóta tudjuk, hogy Péterfy szellemi kapacitása a pártbrossúrák színvonalán mozog. 

Hátborzongatóan primitív 
Szinte hihetetlen, hogy Péterfy képes legyen leírni azt a mondatot, amely szerint az új tehetséggondozót „az a jobboldali mitológiában általánosan elterjedt összeesküvés-elmélet hozta létre, hogy az igazi tehetségek érvényesülését a balliberális világ-összeesküvés hazai fiókvállalatai, a könyvkiadók, az irodalmi lapok, az egyetemi katedrák és a kanonizált irodalom együttes erővel igyekezett hosszú évtizedeken át megakadályozni.” Hátborzongató. Érthetetlen, hogy ez a primitív szöveg, amelynek az ellenkezője szinte szó szerint elmondható lenne a baloldalal kapcsolatban, képernyőre tud fröccsenni egy komoly közéleti szerepet vállaló ember keze alól. Megdöbbentő mennyire nem érti – vagy pártos elköteleződése okén nem akarja érteni – a szerző, hogy végleg felbomlott az az értékvilág, amelyben egy korábban domináns szellemi centrum mondhatja meg, mi helyes, mi szép, mi jó. Véget ért az az időszak, amikor kizárólagosságra törekvő „véleményformáló centrumok, kánongyártó műhelyek, megmondó monopóliumok” tematizálhatják a közgondolkodást…
Az elképesztő persze mindebben nem is annyira a Péterfy bárgyú és gonosz kampányszövege, hanem az, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megtűri a szervezet élén azt az embert, aki egyértelműen lefasisztázza, lekommunistázza a magyar írók nem csekély részét, s ezzel tulajdonképpen a magyar könyves szakmát taszítja bele abba a sötét és ürülékszagú lövészárokba, ahonnan a legprimitívebb pártpropagandát kiáltja világgá egy hérosztratoszi minoritás.