Az elmúlt napokban a svéd akadémia kapott hideget-meleget. Az idei irodalmi Nobel-díjas személye finoman szólva is megosztotta az irodalmi közvéleményt. Néhány lelkes, az alternatív megoldásokért rajongó tollforgató örömmel üdvözölte a döntést, remélve, hogy a világ legfontosabb irodalmi elismerése így új utakra indul. Mások – mint például a New York Times szerzője, Anna North azt állítja, nem kellett volna Dylannek ítélni a díjat, nem azért mert nem jó, hanem azért, „mert amit csinál, az nem irodalom”.

Ki ismeri Dylant?
Hazai berkekben még nagyobb a tanácstalanság. Bob Dylan zenéjét ugyan sokan ismerik, de az a generáció, amelyikhez igazán szól, vagy pontosabban szólt az ő forradalma, még kevéssé beszélt angolul, a mai nemzedéknek meg már Dylan neve mond keveset.
Ráadásul általánosságban is elmondható, hogy a hazai Dylan-rajongók közül kevesen lettek irodalomtudósok, mi több, a tudományos közélet sem nagyon kedveli az ilyen kívülről jött énekes-költőket, a maguk underground szellemiségükkel, furcsa pop-szövegeikkel.
Arról nem is beszélve, hogy Dylan verseinek nincs is igazán jó fordítása. Nem akarom leszólni azokat, akik az elmúlt években, évtizedekben megpróbálták magyarra ültetni a Nobel-díjas szerző alkotásait, mégis azt hiszem, hogy a fordítás olyasféle folyamat, amelyben több, remek szerző sokszoros nekifutása után kristályosodik ki a közönség tetszésével hitelesített végeredmény.

Vastagon hermeneutika
A döntés haza értékeléséhez a legokosabb gondolatcsokrot Balogh András, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa fogalmazta meg a könyvtárosok levelezőlistáján. Ekképpen: „Kérdés, a kortárs dalszöveg mennyire tekinthető irodalminak, ha Tinódi Lantos Sebestyént vagy az énekelt szöveg és a beszélt szövegvers határterületén elhelyezkedő Balassit irodalomnak (és hivatkozási alapnak) tekintjük. Egy dolog tény: a kortárs dalszöveg irodalmisága vastagon hermeneutikai probléma és kérdés, hiszen a szöveg (irodalmi) létmódjáról beszélünk. Nem akarok pálcát törni az ítészek feje felett, és eldönteni sem kívánom, hogy Bob Dylan munkássága irodalmi határterület-e, avagy sem. (A Nobel-díj ebben a vonatkozásában nem igazodási pont...) Némi malíciával és persze a személyek közti bármilyen analógia tételezése nélkül parafrazeálnám Esterházy Kunderára tett megjegyzését: Bob Dylannél alkalmasabb személyt nem is találhattunk volna az idei Nobel-díjra, igaz, nem is kerestünk...”
Majd hozzáteszi, amin nyilván mindenki elgondolkodott: „hermeneutikai ítéletünk bizonytalanságát… növeli az a tény, hogy a jelöltek névsorát állítólag ötven évre titkosították.” Mert ugye emlékszünk arra, hogy a díjazott megnevezését október hatodikára vártuk, ám a bizottság, valami egészen fura indokkal, egy héttel eltolta az eredményhirdetést. Mi történhetett, milyen alkuk zajlottak közben, milyen vitákban győzködték egymást a döntéshozók? Ötven év múlva kiderül.

Értekezz Dylanról!
De most vissza Dylan szövegeinek irodalmiságához! A hazai kritikusok tanácstalanságát nemcsak mi vettük észre, de másoknak is szemet szúrt.
A Drót független, szabad, összművészeti és társadalomkritikai alkotói portál egyenesen értelmezési versenyt hirdetett a kérdésben. Íme: „Milyen költő Bob Dylan? Melyik a legjobb verse vagy dala? Vajon megérdemelten kapta-e meg a Nobel-díjat 2016-ban? Meg tudod-e indokolni miért nagyszerű, hogy ő kapta idén a Nobel-díjat, vagy miért éppen felháborító? A Drót alkotói pályázatot ír ki Bob Dylan művészetéről írott értekezésre.”
Hogy legyen némi kapaszkodó, egy füst alatt fordítói pályázatot is hirdetett a portál, remélve, hogy a versek és az értelmezések egymást kiegészítve lehetővé teszik majd a hazai irodalombarátoknak, hogy kialakítsák a maguk véleményét Dylan művészetéről, és persze a Nobel-díj bizottság döntéséről. Akinek már meg is van a személyes meggyőződése, egy percig se várjon: vesse papírra és küldje el a Drótnak. Hátha valamennyien okosabbak leszünk tőle.