Sokáig hagyományosan Salgótarjánban tartották meg a sci-fi rajongók seregszemléjét, a HungaroCon-bulit. Később vándorolni kezdett az országban, mely vándorlás mélypontja – minden kétséget kizáróan – 2012-ben Bölcske volt (teljes népesség: 2771 fő). Tavaly az SFportal és a Port.hu közösen pályáztak az az évi HungaroCon esemény megrendezési jogára, melynek köszönhetően végre Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház épületében tartották a rendezvényt. Idén az SFportal nyerte el a rendezés jogát, így a Port.hu külön eseményt szervezett, mely a Sci-fi nap névre hallgatott, és hosszú évek egyik legsikeresebb sci-fi rendezvénye lett. A hazai fantasztikus közélet frakcionáltsága tehát kézzelfoghatóvá materializálódott: az idei dupla sci-fi rendezvénnyel a mítoszból mindenki számára érzékelhető ténnyé vált. És egyben hangsúlyosan megmutatkozott az is, hogy a többség mely frakcióhoz húz. De ne kezdjük el térképes alkalmazásokkal becsülni a tömeget, tűnődve a négyzetméter/fő valószínűségeken, mert ahhoz azért egyik rendezvény sem volt elég nívós, hogy efféle számítgatásokat érdemes legyen elvégezni.

Meglepő tömegek
A Port.hu Sci-fi napjára az elmúlt szombaton, november 15-én meglepő tömegek érkeztek. Az érdeklődők sokasága érzékelhető nehézséget okozott a szervezőknek. Emberemlékezet óta nem voltak ennyien sci-fi rendezvényen. Ilyen körülmények között az alulszervezettség még akkor is bocsánatos bűn, ha a facebookon rengetegen jelezték, el fognak jönni. Az viszont már kevéssé megbocsájtható, hogy a rendezvényen bemutatott Öt film mindegyike blockbuster volt.
Részben kivételt az Alien rendezői változata jelentette. Sajnos egy valamire való sci-fi rajongó már látta e filmek nagy részét. De nem is arra szeretnék kilyukadni, hogy esetleg egy premiervetítés emelné az esemény nívóját (mert kétségtelenül emelné), hanem arra, hogy a sci-fi tele van kult filmekkel, az Űrodisszeiától az Equilibriumig bármelyiket szívesen néztük és a film kapcsán megtartott kerekasztal beszélgetést hallgattuk volna.

Home made jelleg
Az előadások és a filmek között alig volt interaktív program. Szaladgált ugyan néhány cosplay, volt Lego, Star Wars, Star Trek kiállítás és figurafestés, de összességében nem töltötte ki az egész napot a rendezvény. Ha jól emlékszem, standdal is összesen két kiadó képviseltette magát.
Viszont számomra a legnagyobb negatívum az volt, hogy az ilyetén rendezvényekhez hasonlatosan, ez sem tudta levetkőzni home made jellegét. Nem a szervezőket és a fantasztikus közélet szereplőit és munkájukat kívánom szapulni, de én igenis elvárom, hogy egyszer egy évben szedje össze magát a szakma. Nem Cirque Du Soleilt megszégyenítő profizmussal megcsinált showt akarok látni a színpadon. De azt kínos tapasztalnom, mikor az amúgy kiváló blogger – még kiválóbb filmelméleti írásokkal a háta mögött – három mondatot mond, olyan mély gondolatokkal, hogy „mostanában nagyon sok fantasztikus film van…” Mikor egyébként ugyanezen az előadáson – offtopic jelleggel – fajsúlyosabb gondolatok hangzanak el a young adults irodalomról, mint a YA-nak dedikált előadáson… Mikor a – láthatóan csupán egymás népszerűsítését szolgáló – beszélgetésen egyik prominens kiadónk szerkesztője három összefüggő mondatot nem tud elmondani, és legmenőbb kiadványukra a moderátornak kell rávezetnie.
Értem én, hogy sokan nem hivatásos előadók, sokan részmunkaidőben, vagy nonprofit jelleggel dolgoznak ebben a műfajban. De nincs is szükség Fábryt és Hofit überelő retorikára. Egyszerűen csak tartalomra van szükség. Mégpedig olyan tartalomra, amit nem kaptunk meg harmincnyolc csatornán, ami nem a második találaton érhető el a gugliban, ami nem feltétlenül kapcsolódik valamelyik (éppen reklámozott) kiadványhoz, és ami minimálisan elvárható munkát megkíván az előadótól. És az az igazán dühítő, hogy mindezt sok előadó online meg is csinálja, csak valahogy elfelejti belemondani a mikrofonba.  
Szóval az offline közélet válságának tünetei ezen a rendezvényen is megjelentek: nem igazán tudunk „közéletet” csinálni mi itt Magyarországon. Az online közélet, blogok, portálok, közösségi oldalak – és még mindig csak a fantasztikus közéletről beszélek – százszor, ezerszer érdekesebb ennél. Úgy látszik az élő közönség nem olyan fontos, mint az online.

Hiányzó tartalmak
A felelősség egyik része a szervezőké. Mikor felvetettem aggályaimat pár előadónak, azzal védekeztek, hogy csak pár nappal, vagy tíz perccel a rendezvény előtt kapták meg a konkrét kérdéseket. Így valóban nehéz, még egy tisztán promóciós célú előadáson is tartalommal előállni. De az én igényeim sokkal messzebbre mutatnak 2014-ben. Talán nem az egy szem mikrofont kellene stafétabotszerűen adogatni egymásnak, talán a mikroport használata is indokolt lehetne, és talán a szervező biztosíthatna egy operatőrt, hogy a rendezvény előadásait az internetre feltöltve a Simagörönygösi rajongó is kapjon valamit, nem utolsósorban a promóciók őt is elérjék. Ha már úgyis minden online zajlik, akkor talán az előadók egy kicsit jobban összeszedik magukat, tudván nem csak százan, hanem potenciálisan százezrek láthatják teljesítményüket.
De hiányoztak azok a sztorik is, amiket a közéleti szereplők magánemberként, sörözések alkalmával mesélnek: történetek az írókról, a könyvkiadásról. Kis cicoma után ezek egy része vállalható a nagyközönség előtt, és akkor a néző úgy érezné, hogy kapott valami igazi, emberközeli, kiadó-közeli élményt, érdemes volt személyesen megjelenni és nem egy szokványos, rosszabb esetben ügyetlen reklámszöveget kellett elfogyasztania. És egy ilyen előadásra még készülni sem kell, egyszerűen a mindennapi kiadói munka élményeit mesélhetnék el.

Jöjj el magasabb tudat!
Másik előadói kifogás volt, mikor felvettettem aggályaimat az előadások tartalmatlanságával és promóciós irányával kapcsolatban, hogy vannak olyanok, akik nem eléggé tájékozottak az aktuális megjelenésekről. Nyilván mindig van outsider egy előadáson, egy fórumon, akiket egy-egy konkrét kérdés esetében természetesen fel is kell világosítani. De súlyos, elemi, megbocsáthatatlan hiba az előadó részéről tájékozatlannak, inkompetensnek tekinteni az olvasót és a közönséget. És persze a másik véglet sem kívánatos: nem volna jó, ha valami szubkulturális nyelvet beszéljünk, amit senki más nem ért. De talán van középút. Nem volna szabad pár véletlenül betévedő és kényszerrel elrángatott barátnő kedvéért elveszíteni a célközönséget.
Ahogy az év közben megtartott kisebb, vagy az elmúlt évek rendezvényei, az idei sci-fi nap is csalódást okozott. Hiába volt a patinás Urániában, én még mindig egy szakadt művelődési házban éreztem magam, úgy a kilencvenes évek közepén…
Hogy ez megváltozzon, nem látok más lehetőséget, mint azt, hogy mindenkit megszáll a szentlélek, esetleg valami földön kívüli, magasabb tudat, és nem elsősorban az énbrandjét vagy a cégét reklámozni megy fel a színpadra, hanem egyedi, friss, az előadásra készített tartalmat tart a kezében...