Sokan fogadták értetlenül Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak című versét, amely az egyik ötödikes tankönyvben jelent meg. Az oldalt valaki lefotózta, kiposztolta a Facebookon és ezzel útjára indította az indulatok lavináját.
A magam részéről végigolvastam a Varró Dani eset kapcsán született kommenteket. Végig, úgy értem a türelmem végéig, mert a kismillió hozzászólás tüzetes áttanulmányozását még a legalaposabb kutatómunka igénye sem teheti indokolttá, s főleg nem teszi elviselhetővé.
A konklúzióm egy elhíresült mondat: abba kellene hagyni ezt az egészet és újrakezdeni egy másik állatfajjal.

Egy elmebeteg beteges agyszüleményei
Mielőtt azonban özönvíz-remake igényemet továbbítanám az illetékes helyre, illetve személynek, röviden összefoglalom az Öt jó játék kisbabáknak című verssel kapcsolatos legfontosabb véleményeket. (Nem lesz ez itt önálló munka, mert Varró Dániel Facebook oldalán, a költő felesége – Gelencsér Zsófia tanítónő, hittantanár, aki a felületet kezeli – már javarészt összeszedte a legjobb mondatokat.)
Nos, efféléket mondanak azok, akik… hmm, de ne szaladjunk a dolgok elébe. Arra, hogy kik mondanak ilyeneket, még visszatérünk.  Most lássuk, hogy miket mondanak!
„Már elmebetegek is adhatnak ki verseket?”
„Aki ezt írta és ezt engedélyezte megkérdőjelezem, hogy ember...”
„Azt hiszem, hogy Varró Dánielnek talán piszchológushoz kellene járnia…”
„Szerintem itt sokan tévedésben vannak, hiszen akik hozzászóltak mind felnőttek, de akiknek ezt tanulniuk kell azok 10 évesek és bizony komolyan veszik mind azt az információt, amit az iskolában beléjük sulykolnak. Tehát ha azt tanítják az iskolába, hogy a konnektorba belenyúlni jó játék, akkor azt a gyerek komolyan veszi, mert az iskolában ezt tanítja a tanár.”
„Te nem, hogy igazi költő nem, de apának is veszélyes vagy! Laptopot rágjon, konnektorba tollat dugjon bárki gyereke? Szégyen-és felháborító hogy ezt egy tankönyvben az unokám olvasni kényszerül.”
„Ezek jó versek, egy elmebeteg beteges agyszüleményei, elrágni a laptop vezetékét? Ennyi erőből azt is írhatná, hogy kötözze a nyakára a kábelt és fojtsa meg magát vele, mert az jó játék! Beteg!”
„Ha lesz nyilvános könyvégetés, és az ilyen szemetet kell elégetni, akkor mindenkép ott leszek.”
„Laptop kábel meg konnektor, aki ezt művészetnek gondolja, ott valami baj van a fejbe.”
„Aki arról ír verset a gyerekeknek, hogy húzzák meg egy macska farkát, az egy büdös köcsög. Varró ilyen, ráadásul egy tehetségtelen, pedofilkülsejű nyomoronc…”
Külön felhívom olvasóim figyelmét az utolsónak idézett mondat befejező fordulatára: a „pedofilkülsejű nyomoronc”, mint negatív minősítés hitelesen tükrözi a vers bírálóinak lelkiségét, sőt szellemiségét is.

Ha ezt valaki félreérti, akkor az egy idióta!
Mielőtt azonban rátérnék arra, mit is tudhatunk meg a Facebookon dühöngő önjelölt gyermekvédelmi különítményről, kár lenne nem megemlíteni, sokan a vers, illetve a vers tankönyvi felbukkanása mellett is érvelnek.
Ők efféléket írnak:
„Szerintem aranyos vers, és szívesebben láttam volna az irodalomkönyvemben néhány tényleg nehezen emészthető mű helyett.”
 „Az unokám kedvence Varró Dániel, kövezzenek meg érte, az enyém is. Ebben a versben leírta, mit csinál egy kisgyerek, felfedezni akar, ezért vannak a konnektorba dugók, mi annak idején bedugtuk, az unokám is két telefonját összenyálazta az anyjának, ha megkaparintotta, hiába vettek neki játéktelefont, az nem kellett, mert nem az igazi. Egy ötödikes gyerek már megérti, ezeket nem szabad csinálni, de kiskorukban bizony elkövették…”
„Kedves Dani! Ne add fel! Szuper vers. Én egy tanítónő vagyok, három gyerekes anya... Ha ezt valaki félreérti, akkor az egy idióta!”
„Az irodalomkönyv mellé jár az irodalomtanár is, aki el tudja mondani, hogy az a játszó kisgyerek nem egy pszichopata szörny, mint a (kereskedelmi tévéken és youtube-on szocializálódott) nebulók és főként aggódó szüleik gondolnák, hanem csak egy játszó kisgyerek. Mondókákban, mint a Gólya, gólya, gilice, vagy a Katalinka, szállj el ennél félreérthetőbb/félremagyarázhatóbb részek vannak, mégse lesz tőlük az ember tömeggyilkos. Sőt még néhány számítógépes játék, amelyben szó szerint lapáttal kell irtani a virtuális ellent, sem nevelt ki tömegpusztító hordákat.”

Szorongás, aggodalom, agresszivitás
A kommentárok hosszú sorának végigolvasása után így végül arra jutottam, hogy – bár jelentősége csekély – azért ezen a bolygón mégis van értelmes élet.  
Viszont ez az értelem semmiféle összefüggésben nem állhat a közoktatással. Az a gyanúm, hogy a szellem valami rejtelmes módon, búvópatakok útján, spontán tenyészik, és nem az iskolából nő ki. A tankönyvben megjelent vers kritikusai ugyanis mind jártak iskolába. Aztán tessék, ez lett az eredmény. A tudás nem ment át.
Elképzelhető, hogy nem is lehet átadni. Lehet, hogy a tanítás-tanulás folyamata olyasvalami, mint a telepátia, a fluidum, vagy a reinkarnációs hipnózis. A Facebookot olvasgatva – és nem Varró Dani versének kritikája az egyetlen gyanúok – könnyen feltételezhető, hogy hiába hisznek a tanításban sokan, ilyen folyamat valójában nincs. Csak az a fantaszta Comenius, meg holdkóros Pestalozzi kitalálta, hogy lehet tanítani, s azóta mindenki azt képzeli, hogy van létjogosultsága az iskolának. Ezért aztán úgy háromszáz esztendeje fenntartunk egy intézményrendszert, ami valójában nem adja át a tudást, hiszen ez a folyamat szemlátomást nem lehetséges. Viszont iszonyú sokba kerül, és azzal a további kellemetlenséggel jár, hogy valahányszor szembesülünk az emberi butasággal, mindig elcsodálkozunk.
Mert, hát mi is derül ki a könyvégetős, lapkitépős, köcsögözős, pedofilkülsejű nyomoroncozós mondatokból?  Kiderül elsősorban az, hogy Varró Dániel, illetve a tankönyvszerkesztők Facebook-kritikusai nem tudnak olvasni, pontosabban nem tudják értelmezni az elolvasott szöveget. Kiderül továbbá, hogy nem szoktak gondolkozni. Mondjuk, azon, amit elolvastak. Kiderül az is, hogy képtelenek kontextusba helyezni egy jelenséget. Nem tudják például felmérni azt az egyszerű tényt, hogy az irodalomkönyvhöz egy irodalomtanár is tartozik. Kiderül, hogy nem képesek más, esetleg egy tízéves gyerek szemével látni a világot. Aki egyébként – rövid magyarázat után – egészen pontosan megérti, hogy a kimondottan vicces versike egy a világ felfedezésére induló kisbaba nézőpontját tükrözi. Végezetül kiderül, hogy a közösségi oldal ifjúságvédelmi alakulatának tagjai telis-tele vannak szorongással, aggodalommal és agresszivitással.
Ami persze nem bűnük nekik, viszont roppant kellemetlen mindazoknak, akiket valami rejtelmes ok miatt – de mondom, valószínűleg nem az iskolai oktatáson keresztül – nagy dózisban ért az értelem delejes fluidum-sugárzása.