A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Kódex Könyváruházában szombat este rendezett nyilvános beszélgetéssel a KELLO is csatlakozott az Olvasás Éjszakájának programjaihoz. Mivel a tankönyvterjesztésben, illetve a kötelező- és ajánlott irodalmak terjesztésében is érintett a Könyvtárellátó, a beszélgetés során a meghívottak azt az egyre gyakrabban felmerülő kérdést vitatták meg, vajon a mai fiatalok számára mit jelentenek a kötelező irodalmi szövegek.
De kiderült, hogy a kérdést nem is lehet így feltenni…

Összegyűlő könyvbarátok

Pompor Zoltán, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai vezetője, a Magyar Olvasástársaság tagja, maga is irodalomtanár elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy számos aggasztó jelenség dacára nagyon sok pozitívum is található az ifjúsági olvasáskultúra területén.

Hangsúlyozta, hogy kiváló és az utóbbi években egyre jobb lett a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom kínálata. Remek hazai és külföldi szerzők bukkantak föl, és az olvasóközönség látható lelkesedéssel fordul az új megjelenések felé. Nagyon sok közösségben, sok alkalommal válik témává az olvasás, és nem pusztán az olyan szakmai berkekben, mint amilyen például az Olvasás Éjszakáján, különböző helyszíneken összegyűlő könyvbarátok körei, de akár a játszótéren, a beszélgető szülők, kismamák között is. De megemlítette azt is, hogy egyre több olvasásra szoktató kezdeményezéssel lehet találkozni, s ez számára személyes öröm is, hiszen ő maga is sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehet megszerettetni az olvasást a fiatalokkal.

Eltűntek a mintaadó csoportok
A kísérleti irodalomtankönyvek egyik szerkesztője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértője, Dr. Baranyai Katalin – bár igyekezett megőrizni az olvasáskultúrával kapcsolatos optimizmusát – a tényeket emlegetve nem sok bizakodásra adott okot.
Elmondta például, hogy a XX. század nagy változásai – noha hangsúlyait olykor áthelyezték – lényegében érintetlenül fenntartották a kulturális értékvilágot. Még a szocialista rendszer is megőrizte azt a polgári magaskultúrát, ám a rendszerváltás és különösen az azóta eltelt évtizedek változásai alapjaiban kezdték ki a műveltség klasszikus eszményeit. A rendszerváltás idején az értékek helyét a száraz szakmaiság vette át, mert akkoriban a kulturális szférában ez tűnt az egyetlen biztonságos igazodási pontnak. Az azt követő években azonban a szakmaiságból nem nőtt ki világos értékrend, hanem inkább valami bizonytalan sodródás, az értékvilág relatívvá válása, a hasznosság és haszontalanság problémája vált jellemzővé. Mintha bizony a kultúra a hasznosság alapján megragadható volna…
A jelenség természetesen összefügg a társadalmi változásokkal is, hiszen a szociális-közösségi identitások felbomlásával eltűntek a mintaadó csoportok is, így az olvasáskultúra területén is nehéz összemosódik az irodalom és a lektűr. Ráadásul az infokommunikációs robbanás a nyelv elszegényedését, leegyszerűsödését is magával hozza, pedig a szépirodalmat nem a témaválasztás, vagy a tartalom, hanem leginkább a nyelvi megformáltság különbözteti meg a szórakoztató irodalomtól. A nyelvi igényességet azonban nehezen értik meg, s így nehezen fogadják be azok, akik sms-kultúrában szocializálódtak, és akiknek a szülőktől hallott vers, mese, mondóka helyett a televízió volt a társaságuk.

Olvasás és gondolkodás
Bátki Anna Izolda, a Moly.hu közösségi portál szerkesztője a hétköznapi tapasztalatokat bemutatva támasztotta alá Dr. Baranyai Katalin fejtegetéseit. A Moly.hu közönsége jellemzően a könnyed, ám divatos regényeket kedveli, sokan rajongással olvassák a young adult különböző köteteit, és ennek megfelelően a százezres közösség többsége elutasítóan viszonyul a kötelező irodalmakhoz.
Ám azt azért Bátki Anna azt is hozzátette, hogy tapasztalata szerint akadnak, akik életkoruk, vagy élethelyzetük miatt „éppen jókor” olvassák a komolyabb irodalmat. Ezek az olvasók természetesen rajongóivá válhatnak a nagy könyveknek, függetlenül attól, hogy egyébként az iskolában is el kellett (volna) olvasni, vagy nem.

A Magyar Irodalomterápiás Társaság munkája során tapasztalt gondolatokkal egészítette ki a beszélgetés során elhangzottakat Utasiné Benes Beáta, biblioterapeuta. Úgy vélte, nagyon is helytálló a Moly.hu szerkesztőjének felfedezése a jókor olvasott könyvekkel kapcsolatban, hiszen az olvasás és a gondolkodás szoros összefüggésben áll egymással. Éppen ezt a kapcsolatot használja ki az irodalomterápia. Az olvasás ugyanis átalakítja a gondolkodást, a gondolkodás változása pedig megváltoztatja a viselkedést. Ha azonban ez így van – mutatott rá Benes Beáta – akkor tulajdonképpen minden magyartanár terapeuta. Bár – mint gyakorló pedagógus, azt is hozzátette – sajnos az iskolai keretek között többnyire nincs idő arra, hogy komolyan elmélyüljön az osztály egy-egy kötetben. Pedig, ha ezt megtehetnék, nagyon megszeretnék a gyerekek, akár a kötelező irodalmakat is.

A beszélgetés részvevői így arra az egyetértésre jutottak, hogy a nem az a kérdés, mit tartalmaz a kötelező irodalmak listája, hanem az, hogy a diák és a tanár mit akar kezdeni az irodalommal. Ha elsősorban az érettségi vizsga kérdéseire akar felkészülni, felkészíteni az egészen másféle tanulást igényel, mint az, ha olvasó, irodalmat értő, kedvelő, és ezzel összefüggésben, esetleg boldog ember szeretne lenni, illetve efféle fiatalokat szeretne nevelni. Ámde sajnos az előbbi és az utóbbi célkitűzés gyakorlatilag kizárja egymást.