Énekelt versek a Kódexben

MEGJELENT: 2014. március 28., péntek | SZERZŐ: KELLO

Egy ősrégi műfaj, a dalolt vers elevenedett meg március 20-án a Kódex Könyváruházban. Dinnyés József daltulajdonos „Dalaim 45 éve - A szeretet és a küzdelem dalai” címmel tartott bemutatót az áruház emeleti előadótermében.

„Dinnyés József dalai az önmagunkkal való találkozás lehetőségével kecsegtetnek, a derűvel megélt élet mindennapjait és ünnepeit húzzák közelebb a szemhatárunkhoz” – írta lektori jelentésében ezekről a versekről Dr Fűzfa Balázs irodalomtörténész.
Lektori jelentésre pedig azért volt szükség, mert minden vers, amit most előadott a „daltulajdonos” arról a DVD-ről származott, amely a közelmúltban készült el, s amely a magyar költészet ötszáz esztendejét eredeti és valóban attraktív módon mutatja be. Nos, ehhez a kiadványhoz készült a lektori jelentés.
A kiadvány azonban nehezen behatárolható valami. Az biztos, hogy radikális újdonság az irodalmi ismeretterjesztés mezején. Ezernégyszáz énekelt vers, háromszáz költő tollából. A versek barátai az összeállításban nem pusztán verseket, de a költőkről tudható, fontosabb információkat is megtalálhatják.
Bár lapozgatható, kereshető, össze-vissza járható, Dinnyés József DVD-je mégsem lexikon, nem is tankönyv, még csak nem is szöveggyűjtemény. Inkább afféle kulturális mindenes, énekelt versek, és a hozzájuk kapcsolható információk tárlata. De bárminek is nevezzük az összeállítást, nem kétséges, hogy a „daltulajdonos” komoly és igényes munkát végzett. És persze érdekes előadást tartott. De ezt már megszokhatták Dinnyés ismerői…

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Paul Lynch kapta a Booker-díjat

Paul Lynch kapta a Booker-díjat

Prophet Song (Próféta éneke) című disztópikus családregényéért kapta az elismerést

Fixa ideáim

Kénytelen vagyok elhűlni, mennyire bele tudnak helyezkedni az írók és a rajzolók Goscinny és Uderzo modorába, stílusába

Idén is megrendezik a Hungarocomixot

Vasárnap, a Lurdy Rendezvényközpontban

A Mindszenty mítosz

Szent hazafi vagy szereptévesztő antiszemita?

Kiosztják a tegnap.ma díjakt

Írókat és költőket népszerűsít az irodalmi portál