Kisemmizettek
François-Xavier Bellamy (1985-) francia gondolkodó kultúrfilozófiai könyvével foglalkozik a Kello Könyvkultúra Magazin podcast-sorozatának új epizódja. A kisemmizettek - avagy a tudásátadás nélkülözhetetlensége című kötet kapcsán Müllner Nándor kutúrakutató és Rácz András, a magazin főszerkesztője nemcsak az esszé-füzérről beszélget, hanem arról is, hogyan áll ma Magyarországon a kultúraközvetítés.

A beszélgetés során kiderül, hogy Bellamy filozófiai és esszéista aktivitása mellett politikus is, sőt, illetve legelsősorban középiskolai tanár, akinek így széles rálátása van a francia oktatás helyzetére. Podcast-beszélgetésünk Bellamy könyvének legfontosabb gondolatait ragadja meg és járja körül: hogyan vált általánossá a kétely az európai kultúrában, hogyan lett a közös szellemi örökségünkből szellemi rabság a baloldali ideológiákban, hogyan tagadta meg Európa a maga hagyományait, és vajon mit lehet kezdeni azzal a ténnyel, hogy ma már egyre többen szorulnak ki a kultúrából, miközben – ahogy Bellamy állítja – a "kultúra nem bezár, hanem felszabadít", a kultúra nem bilincseket rak ránk, hanem önmagunkhoz, emberi létünk lényegéhez vezet. Mindenkinek gondolkodni vágyó olvasónak jó szívvel ajánlja Francois-Xavier Bellamy A kisemmizettek című könyvét a SAPERE AUDE PODCAST.
Az adást itt hallgathatják meg.
Egypercesek

Pályázatok sokaságával indul az emlékév
Bölcsészeknek és az égre föltekintve ábrándozóknak is ajánlja Rovelli könyvét a SAPERE AUDE PODCAST
Képregényeket és kisfilmeket is vár gyerekektől a Szabó Ervin Könyvtár