Húsz könyvtár
Húsz könyvtár jelentkezett Győr-Moson-Sopron vármegyéből a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Könyvtári kihívás programjára – mondta a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár Rábapatonán.

Vincze Máté elmondta, azt tapasztalják, hogy az emberekben egyre erősebb a vágy, hogy olvassanak, könyvtárba járjanak, a Könyvtári Kihívás versennyel ezt szeretnék erősíteni. A versenyben élen járó két településen, Rábapatonán és Péren jelentősen emelkedett a könyvtári beiratkozások és kölcsönzések száma is, de növekedett a könyvtári programokon résztvevők köre is. Vincze Máté szerint ezek jó eredmények, úgy vélte, hogy egy ilyen növekedést a program nélkül 3-4 év alatt lehetne elérni. A helyettes államtitkár kiemelte: a növekedés főként a helyi könyvtárosoknak és helyi közösségeknek köszönhető, de a fenntartó vármegyei könyvtárnak is.
Újságírói kérdésre elmondta, a program számára a legfontosabb korosztály a 14 éven aluli gyerekek, de szerinte ugyanilyen fontos a bölcsődés, óvodás korosztály és a szülők megszólítása is. Kiemelte: akik olvasnak, boldogabb, kreatívabb emberek lesznek.
Egypercesek

Schöck Gyula műveiből nyílt kiállítás Gödöllőn
Hogyan szorították ki a radikális ideológiák szellemi örökségéből a modern Európát?
Harcosan konzervatív könyvet írt Elon Musk egyik gyermekének anyja