Sétabottól kéziratig
Jövőre lenne 100 éves Nagy László. A jeles évfordulóhoz közeledve örökösei lehetővé tették, hogy a költő, író, műfordító, képzőművész, valamint felesége, Szécsi Margit költő irodalmi hagyatékának legnagyobb része a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ - Petőfi Irodalmi Múzeum falai között találjon otthonra.
A Nagy László örökösök felajánlásának köszönhetően a múzeumban mostantól kutathatóvá válik Nagy László és felesége mintegy félezer darabos levelezése, amelyben magán és hivatalos, az alkotás mindennapjait, a művészházaspár életét megvilágító dokumentumok is megtalálhatók. A gyűjteményben kerültek elhelyezésre Nagy László műfordításai, köztük a nemrég előkerült drámafordítások, valamint személyi iratai mellett az 1970-es években keletkezett naplófüzetei és Szécsi Margit jegyzetfüzetei. A család számos relikviát is a Petőfi Irodalmi Múzeum rendelkezésére bocsátott. A gyűjteménybe került az író Groma írógépe, az általa készített faeszközök és sétabotja, a család fotógyűjteménye és a képzőművészeti alkotásait reprezentáló, íróbarátairól készült grafikái is.
Török Petra főigazgató asszony a Nagy László-emlékév kiemelt feladatai között a szerző kultuszának felidézését és megerősítését emelte ki, amelynek érdekében a Petőfi Irodalmi Múzeum számos programmal készül. Az ajándékozás nyomán a múzeum elvégzi a hagyaték teljes körű muzeológiai feldolgozását, restaurálását és digitalizálását, az irodalmi és képzőművészeti életművet feldolgozó tudományos konferenciát szervez.
Az emlékévben három kiállítás mutatja be Nagy László munkásságát: a Petőfi Irodalmi Múzeumban a költő irodalmi életműve kerül a fókuszba, Veszprém vármegyében az eddig kevésbé kutatott, nagyon jelentős képzőművészeti tevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők, míg iszkázi szülőházában megújult közösségi helyszínek fogadják majd a látogatókat.
Egypercesek
Adventi programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Íme a PIM év végi programjai
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban