Könyvtártalanítás a kórházban
A napokban megrázó felhívást tett közzé a könyvtárosok levelezőlistáján a Péterfy Sándor utcai kórház könyvtárosa: felszámolják a bibliotékát, s ezért arra kéri a könyvtárostársakat, vegyék magukhoz a kukába szánt köteteket.
A kétségbeesett szöveg szerint a kórház úgy döntött, hogy végleg bezárja orvosi könyvtárát, ahol még egy hónapig a látja el feladatait a könyvmentő könyvtáros. „Mivel a kórháznak nincs terve az ott lévő könyvek, illetve bekötött folyóiratok sorsáról és nem is bízom benne, hogy lesz, hallgatva az erős megmentési kényszeremre szeretném felhívnia figyelmeteket, hogy lehetnek ott olyan könyvek, amik esetleg a ti könyvtáratoknak hiányzik és örülnétek neki.”
A szövegből kiderül az is, hogy a polcokon főleg orvosi szakirodalom van, de akadnak pszichológia, illetve társadalomtudományi könyvek is.
A könyvtáros kollégáknak hónapja van arra, hogy megnézzék az állományt és elvigyétek azt, amit szeretnétek. Bár a könyvtáros nem írja, talán egyszerű könyvbarátoknak, esetleg házikönyvtár kialakításán gondolkodó (kezdő) orvosoknak, pszichológusoknak is örömmel ad könyveket, hiszen, ahogy írja: „örülnék, ha nem a kukába kerülne az egész állomány.”
A könyvtár Budapesten, a VII. kerület Alsóerdősor utcában van.
Egypercesek
A színész, aki önmagát is tudja alakítani
Rendhagyó mesemaratonnal köszönti a közmédia és a Csukás Meserádió Benedek Elek születésnapját
A kortárs erdélyi magyar irodalmat támogató programot indít az RMDSZ