Beszélgetések hitről, hivatásról, nevelésről

25 interjúból készült egységes kötet, mely interjúkat a korábbi években készítette Keppel Dániel tanár a munkahelyén szolgáló esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium szerzetes tanáraival. A Beszélgetések – Hitről, hivatásról és nevelésről egy iskola életén keresztül című kötetről váltott gondolatokat a 180 fok – A kultúra ellenpontjai című podcastben a könyv szerzőjével Pöltl Oxi Zoltán. 

Kép forrása

A beszélgetésből többek között kiderül, hogy kiknek készült ez a könyv, illetve arra is választ kap a kérdező, hogy miként állt össze a kötet, milyen előzménymunkálatai voltak annak. Az interjúban elhangzik, hogy a könyvben idézett mottó, a Pars pro Toto – A rész az egészből bölcsességének alkalmazása, mely – mint Keppel Dániel kifejtette – nemcsak a kötet szerkesztésének alap irányvonala, de a ferences szerzetes-tanári szolgálatnak is vezérfonala. A párbeszédből az is kiderül, hogy kik és miért választják ezt a magyar ferences gimnáziumot, hogy ott tanuljanak, illetve arról is szó van, hogy érdemes-e bigott ateista családból származó gyereknek a Krisztust középpontba álló intézmény falai között nevelkednie, tanulnia. A beszélgetésben a könyvben található 25 interjú egynémelyikét idézi Keppel Dániel és Pöltl Oxi Zoltán, köztük például Reisz Pál atya fontos kijelentését, mely így szól: „A szigort és fegyelem gyakorlását mindig magunkon kell kezdeni”, illetve elhangzik egy másik interjúbeli mondat is – emez Massimo Fusarelli OFM miniszteri generálistól – „Egy olyan társadalomnak, amely nem fektet energiát a fiatalokba, nincsen jövője.” 

Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=I-qAQEjT-3k

Könyvkultúra Magazin: https://konyvkultura.kello.hu/

Könyvkult-Bibliopod Spotify: https://open.spotify.com/episode/0cfa...

e-mail: 180fokpodcast@gmail.com