Magánmobilkönyvtár

Egy indiai házaspár rendhagyó és tiszteletreméltó kezdeményezést indított az olvasás és könyvek megszerettetéséért hazájában, a napjainkban is súlyos analfabétizmussal küzdő Indiában.

Kép forrása

Satabdi Mishra és Akshaya Kumar Rautaray Read More, India címre keresztelt küldetésének célja az volt, hogy különleges utazási projektjükkel felhívják a figyelmet az írás-olvasástudás fontosságára, és a teherautó-könyvtárba betérő embereket megismertessék a könyvek világával.

A házaspár több mint 4000 kiadvánnyal megpakolt teherautójával ez év elején indult útnak, s – 90 nap leforgása alatt – 10 000 kilométert és 20 államot utazott be. Útjuk során különös figyelmet szenteltek azoknak a legelmaradottabb, legszegényebb településeknek, ahol a falusi lakosság (beleértve a fiatalabb generációkat) egyébként nem jutna hozzá olvasnivalókhoz.

A saját fejlesztésű „miniatűr kerekes-könyvtárat” rendre leparkolták a kiszemelt állomásokon, az adott települések polgárai pedig szabadon besétálhattak a könyvtárba, és kedvükre elidőzhettek ott: nézelődhettek, válogathattak és olvasgathattak. Ezeket a szolgáltatásokat természetesen térítésmentesen vehették igénybe, de – ha egy-egy könyv „különösen hozzájuk nőtt” – kezdeményes áron hozzá is juthattak a kiválasztott kötethez.

A mobilkönyvtár állományában sokféle könyv szerepelt, de amik – érdeklődés szempontjából „elvitték a pálmát” – azok a mesekönyvek, modern bestsellerek, krimik és thrillerek voltak.

Rautaray így nyilatkozott a projektről: „Nekünk, mint állampolgároknak, szülőknek és tanároknak, kötelességünk inspirálni és ösztönözni a fiatalokat, hogy több könyvet olvassanak. Mert csak a könyveken keresztül tudunk létrehozni egy gyönyörű, határok nélküli világot, ahol mindannyian kiteljesíthetjük valódi képességeinket, s megvalósíthatjuk álmainkat”.

Az alulról jövő – Mishra által „szerény mozgalomnak” nevezett – kezdeményezés a HarperCollins India, a Pan Macmillan India és a Parragon Publishers támogatásával valósulhatott meg. És remélhetőleg további folytatása.